35. rész - Meghallgatás

Sziasztok!

Itt is lennék a legújabb résszel, ami már az utolsó előtti... Hát, eddig is eljutottunk... Na, de szomorkodni ráérünk csütörtökön!

Remélem elnyeri tetszéseteket ez is, érdeklődve várom a véleményeket :)

Mint múltkor is írtam két blogba is belekezdtem a Your Love és a My name is Behati-ba. Remélem benéztek és ott is találkozhatok veletek.

Végül, de nem utolsó sorban: túl a 20000-en! Nem is jutok szóhoz komolyan! Köszönöm nektek!

Ölellek titeket:

Raquel

Rémálmok gyötörtek egész éjjel, így megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor az ébresztő végre megcsörrent. Kikapcsoltam, majd fülhallgatót dugtam az telefonomba és elindultam az edzőterem felé. Jobban esett volna, ha a szabad levegőn futhatok, viszont ez ki volt zárva, hisz a lesifotósok a riporterekkel karöltve ismét beköltöztek a ház elé.

Ma lesz a meghallgatás - ugrott be, de elhessegettem a gondolatot. Ideges mozdulattal tűztem fel a hajamat, majd egy pörgős számot állítottam be olyan hangosra, hogy a dobhártyám már-már kiszakadt. Nem tudtam ennél jobb taktikát az elmém kiürítésére.

Úgy egy óra múlva Blake csatlakozott hozzám. Nem szólt egy szót sem, ám az aggodalom ki volt ülve az arcára. Próbáltam őt is ignorálni, ami nem ment olyan nehezen, hiszen nemsokára nekiesett annak az átkozott boxzsákjának.

Abbahagytam a futást és odasétáltam hozzá. Kérdőn nézett rám, de én csupán fogtam és egy akkorát beleütöttem a zsákba, amekkorát csak tudtam. Nem érdekelt a sérült csuklómba nyilalló fájdalom, az arcomon lehulló könnyek, csak ütöttem és ütöttem. Mikor már végleg kifáradtam rádőltem Blake vállára.

Fogalmam sem volt, hogy mit tartogat a mai nap. Ez pusztán egy előzetes tárgyalás volt, ahol - ahogy az ügyvéd is mondta, - azt döntik el, hogy az ügyet bíróság elé engedik-e. Formalitás az egész, mégis félelmetes. Többször is kerültem bajba, de egyszer sem fajultak el addig a dolgok, hogy bíróságra kelljen mennem. Ismét elismételtem magamban mindent, amit az ügyvéd mondott a mai tanúvallomásommal kapcsolatban. Mindent elmondtam, ezáltal nem érhet minket meglepetés.

Lassan megnyugodtam, ezért elindultam a fürdőszoba felé. Kilenc óra, harminc perc. Két és fél óra múlva a bíróságon kellett lennem. Anyám és David épp kávéztak, próbáltam észrevétlenül elosonni mellettük, csakhogy persze, nem volt ekkora szerencsém.

- Hogy érzed magad? - tette fel Anya a legnevetségesebb kérdést.

- Remekül, soha jobban - feleltem, miközben határozottan az ajtó felé haladtam, tudatva, hogy nem igazán vagyok jelenleg beszélgetős hangulatomban.

Most még a forró fürdő sem segített megnyugodnom, sőt, még egy hiszti roham is rám jött mosakodás közben. Ez így nem lesz jó. Muszáj lehiggadnom, vagy legalább  azt mutatnom.

Fél tonna alapozóra és korrektorra volt szükségem ahhoz, hogy eltakarjam a kialvatlanságom jeleit. Ezen kívül azonban rendkívül konzervatívan sminkeltem ki magam. A ruhámat a stylistom és az ügyvédem együtt választották. A minimalizmusra törekedtek, emiatt egy egyszerű fehér blúz és egy fekete ceruzaszoknya alkotta az összes öltözékemet, amit egy éjszínű Jimmy Choo és egy Chanel táska egészített ki. Hajamat átfésültem, ámde kiengedve hagytam, majd utolsó simításként felvettem egy hatalmas napszemüveget, hogy a fényképészek minél kisebb felületet tudjanak lefényképezni.

Minden pénzt megadtam volna érte, ha kizárólag Blake és én mentünk volna, ezzel szemben természetesen az ajtóban immáron ott állt Anya és David is, ami csak még idegesebbé tett. Nem akartam, hogy Anya végigcsacsogja az utat, nem akartam sem a kioktatását, sem pedig a tanácsait hallgatni. Egyszerűen túl akartam lenne ezen.

A limuzinban azonban mindenki csöndben maradt, ami meglepett. Anya szótlanul bámult ki az ablakon, David a telefonjával babrált, Blake pedig a kezemet fogta. Én is elővettem a telefonomat, és küldtem Harrynek egy SMS-t, hogy elindultunk. Ő sajnos nem tudott eljönni,  ellenben megígérte, hogy a tárgyaláson - már ha lesz, mondta optimistán - mindenképp ott lesz. Még utólag is elmosolyodtam ezen. Csak Harry maradt olyan naiv, hogy komolyan elhiggye, hogy a bíró ejteni fogja ellenem a vádakat.

A bíróságnál ugyancsak rengetegen álltak, főleg TV társaságoktól, hogy először hozhassák le a hírekben a fejleményeket. Hiénák, ahogy anyám hívta őket, s mennyire igaza volt. Nem törődtek most sem a személyes teremmel, hiába kiabálta David, hogy nem akarunk nyilatkozni, egész úton a képembe tartották a mikrofonjukat, a saját és a bíróság biztonsági emberei sem tudták őket távol tartani, pedig minden erejüket bevetették.

- Jól vagy? - kérdezte Blake, mikor már az épület viszonylagos védelmét élveztük. Persze itt is mindenki megbámult, mintha valami állatkerti látványosság lennék, ugyanakkor legalább nem szóltak hozzánk. Az ügyvéd a kijelölt tárgyalóteremhez vezetett minket, ahova nem sokára be is engedtek minket.

A terem teljesen személytelen volt, a falak fehérek, a padok csupán egy lakréteggel átkenve. A székek kényelmetlennek tűntek, kivéve a bírói pulpituson álló óriási karosszéket, ami egyelőre még üresen díszelgett.

A terem gyorsan megtelt emberekkel, bár a sajtót a kérésünkre nem engedték be, úgy tűnt, rengeteg olyan ügyvéd, ügyész és bíró van, akit érdekel a történet alakulása. Egyedül az nyugtatott meg, hogy a személyi jogaim miatt nem adhattak ki róla információt és hát, ezt ki tudná jobban rajtuk kívül?

Furcsa volt a vádlottak padjára ülni, figyelni az ügyész engesztelhetetlen arcát, ahogy a rólam szóló papírjait igazgatja. Nonszensz volt belegondolni abba, hogy ez az ember pár perc múlva amellett fog érvelni, hogy én több évre börtönbe menjek.

Az ügyvéd kedvesen a kezemre tette a kezét, minthogyha azt szerette volna kifejezni nonverbális jelekkel, hogy minden rendben lesz. Egy ennyire egyszerű gesztus nem volt képek megnyugtatni, bár azért egy hálás mosolyt küldtem felé.

Ebben a pillanatban belépett a bíró, angol szokás szerint hatalmas parókában. Intett, hogy üljünk le, majd kérte az ügyészt, hogy ismertesse a vádakat. Szinte úgy éreztem magam, mint egy sorozatban, mintha nem is velem történne mindez, pusztán színész lennék. Azonban ez a valóság volt, a bíró ítélkező szemei valóban rám villantak, az ügyész pedig tényleg ellenem hozta fel vádjait.

Szerencsére az emberölést ejtették - hála ügyvédem remek munkájának -, ámde ekképp is elég sokáig tartott a felsorolás. A bíró szigorú szemekkel nézett rám, de nem kommentált semmit, csupán megkérte az ügyészt, hogy szólítsa az első tanúját.

Rögtön felismertem, ahogy belépett. Az a rövid, fekete hajú férfi volt, akinek a drogot le kellett volna szállítanom. Elmondta a meséjét, - aminek sajnos minden egyes szava igaz volt, - mire a bíró megköszönte neki és elment.

Még négy tanút szólítottak, a legrosszabb azonban az volt az egészben, hogy nem lehetett belekötni egyetlen egy szavukba sem. Jóllehet lett volna mit hozzátennem a történethez, azért senki nem mondott rólam valótlanságot. Ettől rettentő rossz embernek éreztem magam, ami nem igazán segített abban, hogy felálljak, mikor a nevemet mondták és kimenjek a tanúk padjára.

A szíven majd’ kiugrott a helyéről, alig bírtam járni a magas sarkúimban. Úgy éreztem, menten elájulok, a szemembe könnyek gyűltek. Mikor leültem, láttam magam körül azt a rengeteg embert, aki mind rám meredt, ki barátságosan, ám legtöbben elítélően.

Nehezen elismételtem a szavakat, amiket a törvényszolga kért, jobb kezemet a Bibliára helyezvén. A torkom kiszáradt, egész testemben remegtem, míg vártam a következő lépést. Először az ügyész állt fel, pár pillanatig a papírjait olvasgatta, azután végre felém fordult.

- Miss. Clarke! - szólított meg. - Igaz, hogy Ön intim kapcsolatban állt Maximilian Strausszal több, mint két évig?

- Tiltakozom - ugrott fel az ügyvédem. - Irreleváns!

- Elutasítom. Kérem, válaszoljon!

- Igaz - azt a tanácsot kaptam, hogy minél rövidebben válaszoljak és be is akartam tartani a szavamat.

- Esetleg ez alatt az idő alatt tett neki, hogy is mondjam szívességeket?

- Tiltakozom! Megtudhatnánk, miféle szívességekre gondol az ügyész úr?

- Helyt adok.

- Akkor újrafogalmazom. Előfordult olyan, hogy Mr. Strauss illegális dolgok megtételére kérte Önt?

- Igen.

- Ön megtette Őket?

- Egyszer.

- Csupán egyszer?

- Igen.

- Szóval a közelmúltban nem lépett kapcsolatba vele?

A kérdés megdöbbentett, de látszólag az ügyvédemet is. Nem értettem, miért kérdezik ezt, honnan került ez a kérdés elő? Erre nem voltam felkészülve.

- Nem - feleltem határozottan, mire az ügyész elővett két lapot, az egyiket az ügyvédemnek, másikat a bírónak adva.

- Ez egy bankszámlakivonat. Mint látják, egy az Alvares családhoz tartozó folyószámlához köthető. Ezen keresztül több millió dollárt jutattak egy offshort számlára, Ciprusra. Tudják, hol látták utoljára Maximilian Strausst?

- Tiltakozom! Feltételezés!

Már késő volt. Tudtam, hogy a bíró hisz neki. Szememmel Anyáékra pillantottam, jelezni akartam nekik, hogy semmit nem tudok erről, csakhogy nem néztek rám, a tenyerükbe hajtották a fejüket. Azt hiszik, én voltam.

Bár a meghallgatás végén nem hirdették ki az ítéletet, egyértelmű volt, hogy az ügy a bíróságra kerül. Anyám nem szólt hozzám egy szót sem, én pedig nem akartam magyarázkodni. Volt egy ötletem, hogy ki lehetett az, aki a pénzt átutalta, de ha igazam van, akkor Anyáéknak ebből semmit nem volt szabad megtudniuk.

Mikor beléptünk a lakásba rögtön a szobámba mentem és bezártam az ajtót. A gépemet mindig bekapcsolva hagytam, ami most jól jött, nem lett volna elég türelmem ahhoz, hogy megvárjam, amíg elindul. Azonnal felmentem Skype-ra és szerencsére fenn is volt, azaz ember, akit kerestem. Nem siette el, de végül elfogadta a felkérést, ennek következtében megláthattam a húgom arcát, ami még több ezer kilométer távolságból is megvetően bámult vissza rám.

- Te szerencsétlen - csúszott ki a számon, habár nem akartam ajtóstól rontani a házba, érzéseim felülkerekedtek rajtam. - Hogy lehettél ilyen hülye? Maxnak utalni, ráadásul ennyire feltűnően? Mégis mióta tartod vele a kapcsolatot?

Veronica először elsápadt, ezután dacos lett. Nem válaszolt, nem védekezett, a szokásos higgadt csendességével vette tudomásul, hogy tudom, ő volt. Kilépett a beszélgetésből, ami számomra egyértelmű üzenetet hordozott.

Megráztam a fejemet. Tudtam, hogy Veronica szerelmes volt Maxbe, ugyanis emiatt romlott meg a kapcsolatunk, viszont nem hittem volna, hogy képes… hogy képes ilyesmikre.

Felvettem a telefonom és hívtam az ügyvédemet, aki az első csörgés után felvette.

- David? Itt Cassie. Kérlek, köss alkut, elfogadom, csak ne kezdjenek el kutakodni a családom után!