31. rész - Díjátadó

Sziasztok! 
Meg is érkeztem a következő résszel, remélem tetszeni fog :)
Kellemes olvasást!
Ölel titeket:
Raquel

- Hayley, jött hozzád valaki - hallottam Anya hangját a földszintről. Hatalmasat sóhajtottam, majd kiléptem a gardróbból, ahol eddig ácsorogtam. Ma este volt a díjátadó, ahova Harry elrángatott és ismét csak azzal kellett szembesülnöm, hogy fogalmam sincs, mit is kéne felvennem. Kevés tapasztalattal rendelkeztem ilyen ügyekben, de azt tudtam, hogy nem vehetek fel egy farmert pólóval.

Bár fogalmam sem volt, hogy ki kereshet, nem akartam megvárakoztatni, szóval gyorsan az ajtóhoz siettem. Az ajtóban egy ismeretlen, szőke nő állt, hatalmas napszemüvegben és hatalmas mosollyal.

- Lou Teasdale vagyok - nyújtott nekem kezet, amit én el is fogadtam. - Harry küldött, hogy segítsek neked készülődni.

Lou nagyon kedves volt, egyáltalán nem szólt egy rossz szót sem, mikor a szekrényemhez vezettem aztán megmutattam annak tartalmát. Elég hamar képes volt átlátni a választékot és nem lepett meg, amikor az egyetlen olyan ruhadarabot húzta ki, ami valóban alkalmas lett volna arra, hogy megjelenjek benne, csakhogy eszem ágában sem volt felvenni. Azt királykék Gucci estélyit tartotta a kezében, amit annak idején CeCe adott nekem, mert nagy volt Cassie-nek. Gyönyörű volt, az elején kristályberakással, ellenben most, ha ránéztem csak megannyi rossz emlék jutott eszembe, így csak megráztam a fejem.

- Azt nem veszem fel - Lou tiltakozott, ám végül beletörődött a döntésembe.

- Akkor viszont el kell mennünk vásárolni!

Azok a boltok, amikbe berángatott, azonban nem voltak az én pénztárcámhoz valók. Amint megpillantottam egy ruha árát, majdnem elájultam. Habár maradt tartalékom, azért ha mindenemet összeszedem, sem tudtam kifizetni egyet sem ezek közül.

- Lou, tudod, ez nem az én árkategóriám - súgtam oda neki, elég halkan ahhoz, hogy a boltos ne hallja meg. Óriási meglepetésemre, azonban ő csak elkezdett nevetni.

- Harry azt mondta, vegyek meg mindent, ami kell. Szóval nem kell aggódnod az árak miatt.

Ettől csak még szörnyűbb embernek éreztem magam. Nem akartam, hogy Harry fizessen mindent. Tudtam, hogy megteheti, de akkor sem. Lou kiválasztott nekem pár ruhát, amit felpróbáltam, majd kiválasztottam a legolcsóbbat. Ennek élénkpiros színe volt, kis uszállyal, de csupán akkorával, hogy még kezelhető legyen. Soha nem volt rajtam még ennyire csinos holmi, és ha nem éreztem volna szörnyen magam amiatt, hogy ezt más fizeti nekem, akkor valószínűleg nagyon boldog lettem volna, hogy ebben mutatkozhatok.

Miután fizettünk, ismét taxiba vágtuk magunkat és a belváros felé vettük az irányt. Mint megtudtam, mindenki Harry házában gyülekezik, ezért mi is oda megyünk, hogy Lou a többiek sminkjét szintén el tudja készíteni. Kis gombóc nőtt a torkomban, mikor arra gondoltam, hány emberrel fogok én itt megismerkedni. Viszont egy kicsit izgatott is lettem, mert még soha nem jártam Harry-nél és érdekelt, vajon milyen stílusa lehet.

Egy kövekből kirakott kerítés előtt álltunk meg, ami egy számomra gigantikus méretű, fehér házat takart. Lou gyorsan kipattant az autóból, fizetett, majd befelé vette az irányt, nekem is intve, hogy kövessem. Elég jól kiismerte magát, ennek következtében feltételeztem, hogy jó párszor járhatott már itt. Ahogy beléptünk a házba, tátva maradt a szám. Harry háza sokkal kevésbé volt fényűző, viszont sokkal barátságosabb, mint Cassie-é. Látszott, hogy inkább a kényelemre és az otthonosságra mentek rá, mintsem a kinézetre. Lou egyenesen a nappaliba vezetett, ahol a kényelmesnek tűnő kanapékon már többen is helyet foglaltak. A One Direction két tagját, Liam-et és Zaynt rögtön felismertem, Lou gyorsan bemutatott a többieknek is. Caroline volt a fiúk stylistja, Perrie Zayn barátnője, Sophia pedig Liam-é. Félénken ültem le az egyik szék szélére, nem voltam jó abban, hogy könnyen ismerkedjek. Liam figyelmesen felém fordult és kérdezgetett, míg a többiek csak viccelődtek. Lou elvonszolta Zayn-t készülődni, így Perrie és csatlakozott hozzánk a beszélgetésben.

Már egész jól éreztem magam, mikor Harry is megjelent. Nagyon elegáns volt, bár az ingje mintája számomra egy kicsit feltűnő volt, főleg, hogy egy férfi viselte. Nem igazán tudtam, hogy viselkedjek vele, hisz az sem volt világos, most milyen kapcsolatban vagyunk egymással, arról nem beszélve, hogyan köszönjem meg neki a ruhát. Úgy tűnt, ő is zavarban van egy kicsit, de lehajolt és gyorsan megpuszilt az arcomon. A többiek elhallgattak, úgy figyeltek minket, ámde a feszültséget, egy hangos nevetés oldotta fel. Az újonnan érkezők, már mind indulásra készen álltak, így kissé rosszul éreztem magam, hogy én még egyáltalán sehol sem tartok. Gyorsan megkérdeztem Harry-t, hogy hol tudok átöltözni, mire átvitt a ház egy másik pontjára. Ahogy egyedül maradtam, éreztem a rajtam lassanként erőt vevő fáradságot. Fogalmam sem volt, hogy a sztárok, hogy képesek akár heti kétszer - háromszor ezt végigcsinálni. Ráadásul még nem is voltam ott, még csak a készülődésnél tartottam.

Mire sikerült felvennem a ruhámat, Lou  megtalált. Onnan sokkal gyorsabban mentek a dolgok, kisminkelt és megcsinálta a hajamat. Még viccelődött is azzal, hogy mennyire élvezi, hogy kivételesen egy lány kinézetét készítheti el. Annyira kedves volt, úgy éreztem, soha nem fogom neki tudni meghálálni, amit ma értem tett. Nem tudom, mi lett volna, ha nem segít. Mire végzett velem, igazán szépnek éreztem magam. Jó, még most sem voltam egy Angelina Jolie, de úgy éreztem ennél többet nem lehet kihozni a külsőmből.

Mire leértem, már mindenki indulásra kész volt. Megismerkedtem Harry nővérével, Gemmával, aki szintén nagyon közvetlen volt. Szerencsére kiderült, hogy a fiúk külön autóval mennek, mert nekik még ott van a vörös szőnyeges bevonulás, mi viszont kikerüljük a riportereket és egyenesen a helyszínre megyünk.

Mikor megállt velünk a limuzin, az első, amit felfogtam az a rengeteg, sikoltozó rajongó. Néhányan felismerték Perrie-éket, viszont szerencsére rólam nem tudták, hogy ki vagyok. Pár biztonsági őr segítségével viszonylag gyorsan bejutottunk. A tér hatalmas volt odabent, melyet kis kerek asztalok töltöttek meg. A terem másik végében helyezkedett el a színpad, ahol most még az utolsó simításokat végezték el a show előtt. Az egyik szervező a helyünkre kísért minket, ahol kis kártyák jelezték,  hova kell ülnünk.

Mivel a feszültségtől teljesen kiszáradt a szám, keríteni akartam magamnak valami innivalót. Gemma segített belőni, vajon hol lehet a bár és én rögtön arra is vettem az irányt. Amikor azonban odaértem, egy ismerőssel találtam magam szemben.

Először nem vett észre, ugyanis egy feltűnően jóképű férfival beszélgetett. Reméltem, hogy ez így is marad, de mikor megszólaltam, érdeklődve felém fordította a fejét.

- Hayley! - mosolygott rám, ami szinte sokként ért. Azt sem hittem volna, hogy megjegyezte a nevemet, nemhogy még köszönjön is. - Örülök, hogy látlak. Hagy mutassalak be a vőlegényemnek, Adam Levine-nek.

 „Hát, persze” - gondoltam magamban. - „Egy olyan gyönyörű nőnek, mint Behati Prinsloo, csakis olyan hihetetlen szexi vőlegénye lehet, mint ez a srác.”

- Nagyon örvendek - feleltem fennhangon, majd kezet fogtunk.

- Nem hittem volna, hogy eljössz - jegyezte meg Behati, és fogalmam sem volt róla, hogy most gonoszkodik velem vagy simán próbál beszélgetést kezdeményezni. - Cassie azt mondta, hogy az ilyen események nem igazán esnek bele a te stílusodba.

- Egy barátom hívott meg - válaszoltam diplomatikusan. Ez végülis igaz volt.

- Nos, örültem, hogy találkoztunk – mondta kedvesen, miközben felemelte kistáskáját. - Remélem, még látjuk egymást!

El sem tudtam hinni, hogy valaki, aki jóban van Cassie-vel, ilyen barátságos legyen velem. Mire visszaértem az asztalhoz, már mindenki ott volt, néhány percen belül pedig a show is elkezdődött.

Be kell vallanom, nem hittem volna, de tényleg élveztem. Lenyűgöző volt olyan szupersztárokat látni élőben, mint Katy Perry, Beyoncé, Ellie Goulding vagy éppen Rosie Huntington - Whiteley. Kissé rosszul lettem, mikor megláttam Cassie-t, ahogy a színpadhoz sétál és átad egy díjat a Bastille-nek.

Már hulla fáradt voltam, mikor a shownak vége lett, pedig ezzel még nem értek véget megpróbáltatásaim. Innen egyenesen az after party helyszínére mentünk, bár Harry megígérte, hogy nem maradunk túl sokáig. Nekem azonban szükségem volt egy kis levegőre, így inkább bementem a szórakozó hely mellett található sikátorba.

Szinte megfagytam, amikor megláttam a világoskék mini ruhát viselő Cassie-t. Észrevettem, hogy átöltözött - a díjátadón, még egy bordó földig érő kreációt viselt. Kék szemét lassan emelte rám, pupillája egy kissé összeszűkült. Mélyet szippantott a kezében tartott cigiből - eddig fogalmam sem volt arról, hogy dohányzik -, majd vontatottan szólalt meg.

- Már kerestelek - ennél megdöbbentőbb szavakat aligha mondhatott volna. - Beszélnem kell veled!

Elkezdett keresgélni a táskájában, amitől határozottan ideges lettem. Már mindenféle borzalom eszembe jutott, például, hogy mindjárt előhúz egy fegyvert, végül azonban egy papírdarabot nyújtott át nekem.

Lenéztem a kezemben tartott cetlire, amiről Lewis Hamilton  neve, címe és telefonszáma állt. Értetlenül néztem az előttem álló nőre.

- Elintéztem neked, hogy hétfőn állásinterjúra menj hozzá - fűzött hozzá magyarázatot. - Tíz órára vár.

Ezzel elintézetnek tekinthetett mindent, hisz a hátsó bejárat felé vette az irányt.

- Miért segítesz nekem? - kérdeztem rá, mielőtt alakját elnyelhette volna a sötétség. Barna hajfürtjei lobogtak, ahogy visszafordult felém.

- Mert valaki, aki fontos nekem, megkért rá - adta meg a magyarázatot. Tudtam, hogy Harryről beszél, nem kellett rákérdeznem. Összehajtottam a papírt és elraktam a táskámba, majd köszönet képpen biccentettem neki.

Mielőtt bármi mást mondhattunk volna egymásnak, egy szirénázó rendőrautó állt meg nem messze tőlünk. Több rendőr is kiugrott belőle, majd az egyik öltönyös a biztonsági őrhöz lépett, aki egyenesen felénk mutatott. Nem tudtam, mire vélni a történteket, így Cassie-re néztem, aki összehúzott szemöldökkel figyelte az eseményeket. Az öltönyös felénk jött, egyenesen Cassie-re szegezte tekintetét, aki állta azt.

- Miss Clarke! - szólította meg végül mély hangján.

- Artmenson ügynök! - úgy tűnt, hogy ők ketten ismerik egymást.

- Sajnálom, de elfogató parancsom van Ön ellen - úgy tűnt, az ügynök tényleg kellemetlenül érzi magát.

- Mégis milyen alapon? - hihetetlennek tartottam, ámde Cassie tényleg nevetett.

- Emberölés, drogbirtoklás, drog eladásában való bűnrészesség alapos gyanúja - láttam, ahogy Cassie arcán megfagy a mosoly. - Nézze, meg kell bilincselnem, de ígérem, gyors leszek, hogy a riporterek, ne láthassák meg.

Cassie bólintott, majd megfordult, még a kezét is a megfelelő helyre tette, hogy könnyebb legyen megbilincselni. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem vagy esetleg mondanom. Csak néztem, ahogy az ügynök elvezeti Cassandrát, aki egy szó nélkül szállt be a rendőrautóba, amit természetesen rögtön körülvettek a riporterek.