34. rész - Aki nem titkolja, ha unatkozik

Sziasztok!
Ahogyan ígértem itt is vagyok az új résszel, remélem tetszeni fog. Tőlem már csak 2 rész van hátra :( Kommenteket, pipákat, mint mindig most is szívesen fogadok :)
Ui.: légyszi járjatok el nekem egy antiesőtáncot, legyen napos idő a hétvégén!
Ölel titeket:
Raquel

Idegesen turkáltam a ruháim között. Életemben egyszer találkoztam Lewis Hamiltonnal, akkor egy elég laza, kedves srácnak tűnt, de most mégis csak egy állásinterjúra megyek hozzá. Felvettem a fekete rakott szoknyámat és egy sima, fehér blúzt, viszont nem tetszett az összhang, így előkaptam egy másik, asszimetrikus ábrákkal díszített felsőt, ami sokkal inkább megfelelt. A hajam kész katasztrófa volt, ezért nekiestem egy fésűvel, azonban nem sokat sikerült javítanom az állapotán, így inkább copfba kötöttem. Gyorsan elővettem egy korrektort és egy szempillaspirált, majd mikor az órára néztem, rájöttem, rohannom kell.

A földszinten bevetettem magamat a konyhába, hogy gyorsan felmarjak egy kis ennivalót. Persze, anya már készítette elő az ebédet, közben a rádiót hallgatta, amiben szokás szerint Cassie-ről volt szó. Két nap telt el a letartóztatása óta, de még mindig ezen csámcsogott a sajtó. Bármennyire is rázott tőle a hideg, valahol sajnáltam őt, hisz az élete egy nagyon szomorú fordulatot vett, akár elveszíthet mindent, ezt pedig senkinek nem kívánom, bár a vádak ellene elég súlyosak.

Amikor megláttam a lapokban, hogy Harry rögtön rohant hozzá, miután letartóztatták, tudtam, hogy soha többet nem fogok róla hallani. Bár valamennyire fájt, nem ért meglepetésként. Lehet, hogy jobb így és bármennyire is megszerettem őt, teljesen nyilvánvaló volt, mennyire odavan Cassie-ért, ez okból) meglepő módon sokkal jobban viseltem, hogy dobtak, mint bármikor máskor.

Mikor kivettem a hűtőből egy ivójoghurtot és egy banánt rögtön Anyához léptem, nyomtam az arcára egy cuppanós puszit és immáron rohantam is. A londoni forgalom ismét borzalmas volt, pedig ezt igazán megszokhattam volna már, ezáltal csupán pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem meg a ház elé.

Tátva maradt a szám. Arra számítottam, hogy egy hatalmas, luxus villához vezet az utam, ezzel szemben egy teljesen hétköznapi, családi ház előtt parkoltam le. Habár a kertben parkolt egy méregdrága Mercedes - imádtam ezt a márkát, így nem vethettem a szemére -, ezen kívül  semmi nem utalt arra, hogy itt egy világhíres autóversenyző él. A kert és az épület ugyancsak rendben volt tartva, az udvarban gyönyörű zöld volt a fű, a fehér falak csak úgy szikráztak a délelőtti napfényben.

Remegő kézzel nyomtam meg a csengőt, majd álldogáltam a kerítés előtt. Nem sokkal később nyílt is a fekete ajtó,  s megjelent benne egy korosodó, szőke asszony, amitől egy másodpercre zavarba jöttem. Ismét lekukkantottam a cetlimre, ellenben a szerint tökéletesen jó helyen jártam. Elképzelhető, hogy Cassie képes volt átverni?

- Segíthetek? - kérdezte a hölgy, mikor kiért elém. Én megköszörültem a torkomat, rendkívül zavarban voltam.

- Öhm, igen, lehet, hogy rossz címre jöttem, én Lewis Hamiltont keresem - makogtam, mire beszélgetőtársam összehúzta a szemöldökét.

- Megkérdezhetem milyen ügyben? - faggatott tovább ám szavaiból lekövetkeztettem, hogy jó helyen járok.

- Állásinterjút beszéltem meg vele. Illetve nem egészen én, hanem Cassandra Clarke - hadartam el egy szuszra, mire még gyanúsabban nézett rám. Lehet, hogy a történtek fényében nem nagyon kellett volna Cassie-t emlegetnem.

- Nem is említette, hogy várunk valakit. Jöjjön beljebb, mindjárt szólok neki!

Kinyitotta a kaput, ekként ráléphettem a macskakőre, ami egész a házig vezetett. Ahogy beléptem egy rendkívül otthonos előszobában találtam magam, ami egyáltalán nem volt teletömve méregdrága cuccokkal, a kinti átlagosságot követve a belső terek is egy hagyományos angol család otthonát közvetítették. Kifejezetten meglepő volt ez a Cassie-nél tapasztalt pazar fényűzéshez képest.

- Lewis, kisfiam, jött hozzád valaki! - kiabált fel az emeletre. - Ne haragudjon, elfelejtettem megkérdezni a nevét.

- Hayley Parker vagyok - mutatkoztam be.

- Nagyon örülök, Hayley, én Carmen vagyok, Lewis édesanyja.

Most komolyan?! Kicsit sokként ért, hogy ez a szőke hölgy Lewis Hamilton mamája. Nem töprenghettem azonban túl sokat ezen, mert ekkor meg is jelent a - remélem, - jövendőbeli főnököm, aki mint emlékezhettem rá, most szintén rendkívül laza öltözéket viselt. Egy fekete melegítőnadrág és egy fehér izompóló alkotta összes ruházatát. A kezében tartott törölköző arra engedett következtetni, hogy épp mosakodhatott. Zavarodottan nézett rám, amiből azt szűrtem le, hogy teljesen elfelejtette a találkozónkat.

- Hayley Parker - nyújtottam kezet neki, hogy megtörjem a kínos csendet. - Cassandra Clarke mondta, hogy jöjjek el Önhöz.

- Persze, te vagy az asszisztens csaj - kapott észbe, ezután egy kedves mosollyal elvette az önéletrajzomat, amit gyorsan kivettem a táskámból. - Nos, igazából, te vagy az egyetlen jelöltem, mert eddig nem is tudtam, hogy kell nekem asszisztens, de hát, Cassie… igen meggyőző tud lenni. Szóval most leginkább azt kéne megkérdeznem, hogy mikor tudsz kezdeni?

Elmosolyodtam ezen. Lewis sokkal kedvesebbnek és jobb fejnek tűnt, mint az eddigi főnökeim, őszintén szerencsém volt vele.

- Akár most azonnal.

- Jó, öhm, a munkakörödet remélem, vágod, mert én nem - vakarta a fejét. -, szóval tedd, amit tenned kell. Ja, CeCe azt mondta, hogy szóljak neked előre, ha el kell utaznom valahova, sőt, magammal kell, vigyelek, szóval holnapután indulunk Bahrein-be.

- Bahrein-be? - kérdeztem vissza. Most tök jól jött volna a Google Maps, mert bár nem voltam rossz földrajzból, fogalmam sem volt merre lehet. A nevéből következtetve valahol az arab térségben. - Oké, és meddig maradunk?

- Két hetet - felelte nemes egyszerűséggel, mintha neki teljesen természetes lenne, hogy tizennégy napot fog eltölteni valami idegen országba. Ja, várjunk, neki teljesen természetes volt.

- Rendben - feleltem félszegen, noha a szívem sírt, hogy ennyi időt kell Nico nélkül eltöltenem.

---

Két nappal később immár a szupermenő magángép előtt álltam, indulásra készen. Hát, igen. Bármennyire meglepően átlagosan élt is Lewis, azért neki is meg voltak a maga játékszerei. A bőröndöm teli volt ruhával és izgatottan vártam, hogy Spanyolország után egy másik ismeretlen országot ugyancsak felfedezhessek.

A repülőút itt hosszabbra nyúlt, mint a legutóbb, ráadásul megismerkedhettem Roscoe-val és CoCo-val, Lewis kedvenc angol bulldogjaival, akik ugyan nagyon barátságos állatok voltak, mégsem szimpatizáltam velük.

Mikor leszálltunk, az első, ami feltűnt az az iszonyatos hőség. Angol lévén nem voltam hozzászokva az ilyen magas hőmérséklethez, így rögtön leizzadtam. A reptér hihetetlen modern volt, az épületben működött a légkondicionáló, ennek köszönhetően itt elviselhető volt az idő. Jó pár nőt láttam, de mindannyian óriási, főként fekete, lepedőféleséget viseltek a fejükön, ami csupán a szemüket nem takarta. A körülöttem lévők mind megbámultak, ami gondolom a helyitől eltérő ruháim miatt volt. A bőröndöm minden négyzetcentiméterét átkutatták a hatóságok, ami miatt egy csomó időt kellett várnia Lewis-nak és a testvérének Nicolas-nak, ami miatt lesült az arcomról a bőr.

A legzavaróbb azonban az volt, hogy mögöttünk egy másik magángép is befutott, amivel nem más jött, mint az a szőke, mogorva srác, akit ha emlékezetem nem csal, Kimi Räikkönennek hívtak. Nem csinált belőle nagy titkot, hogy rendkívül unja a várakozást, néha durva szavakat vetett oda a haverjainak, és bár nem értettem a konkrét értelmüket, biztosra vettem, hogy rólam van szó. Az egyik ilyen beszólása után, elfogyott a türelmem és mivel a rendőrökkel nem lett volna szerencsés elkezdenem ordibálni, inkább felé fordultam.

- Valami baj van esetleg?

A szőke srác és a barátai is mind elhallgattak és felém fordultak. Jóllehet napszemüveget viselt, nem volt nehéz észrevenni, ahogy végigmért. Nem tudom, hogy mi hozta ki belőlem a harcias énem, de kezemet összefűztem a mellkasom előtt és kirívóan néztem rá. Lewis -, aki eddig egy távolabbi részen állt - nyilván megérezte a bajt, mert rögtön felénk vette az irányt.

- Kimi, hello! - nyújtott neki kezet, amit a másik el is fogadott. - Mi a gond?

- A kedves haverod, becsmérlő megjegyzéseket tett rám - bár próbáltam visszafogni magam, nem tudtam elrejteni a megvetést, ami percről percre nőtt bennem, ez iránt a jéghideg, bunkó egyén iránt.

- Hohoho! - intett Lewis, majd szemével figyelmeztetett, tudtam, hogy vissza kell fognom magamat.

Hál’Istennek, ebben a pillanatban kész lettek a csomagommal, így mehettünk tovább. Lewis a kezét a hátamra tette és gyengéden elkezdett taszigálni, látszott rajta, hogy minél előbb távol akar engem tudni Kimitől.

- Ezt többet ne csináld! - figyelmeztetett, amikor kiértünk a reptérről - Cassie mintha azt mondta volna, hogy csendes, visszahúzódó személyiség vagy.

- Az is vagyok – feleltem. -, de ez az ürge olyan irritáló!

- Mellesleg az egyik legtiszteletre méltóbb sportoló, akivel valaha életedbe találkozhatsz. Kérlek, próbálj meg nem nekiugrani több ellenfelemnek!

Ez volt az utolsó szava hozzám, ezután beszállt a ránk várakozó Mercedesbe. Én még egy pillantást vetettem a szőke "barátomra", aki társágával nevetgélve haladt az oldalt parkoló Ferrarik felé. Felfuvalkodott faszfej - gondoltam és elkönyveltem, hogy vele lesz még problémám a jövőben.