33. rész - Mikor sok mindenre fény derül

Sziasztok!
Gyorsan hoztam nektek a következő részt, hogy beleférjek a hétbe. Mennem kell szóval nem írok sokat, de a kommenteket ismét szívesen fogadnám!
Ölellek titeket:
Raquel

Talán még soha életemben nem voltam ilyen ideges. Hol fel-alá járkáltam a házban, hol ledobtam magam a kanapéra, és próbáltam a Tv-re koncentrálni. Azonban, ahogy teltek az órák, nem csak az internet, hanem a hírek is tele lettek Cassie képeivel, ahogy éppen beviszik a rendőrségre. Szájtátva bámultam a bilincset keskeny csuklóján, dühös lettem a rendőrre, aki segített neki beszállni az autó hátsó ülésére.

Fogalmam sem volt, hogy kire vagyok dühösebb: a sajtóra, amiért még jobban megnehezítette Cassie - amúgy sem épp könnyű - helyzetét, vagy magára Cassie-re, akinek nyilván valóan komoly és súlyos titkai vannak előttem. Jó, nyilván ezek nem olyan információk, amiket mindenkivel meg szeretett volna osztani, de... Azért jó lett volna, ha fel tudok készülni az ilyen szituációkra. Szerettem volna tudni a teljes igazságot, de ez egyre inkább úgy tűnt, hogy túl nagy kérés...

Egyszerre idegesített fel és ijesztett meg a tudatlanságom. A vádak nagyon komolyak voltak. Emberölés... Képes lenne Cassie megölni egy embert?

Gondolataim elől inkább a hírekbe menekültem, így felhangosítottam a TV-t. Nem túl meglepő módon ismét erről a botrányról volt beszámoló.

Cassandra Clarke letartóztatása - tudósított alul a szalagcím.

Épp a helyszíni tudósító számolt be a legújabb fejleményekről.

Itt állok London belvárosában, a rendőrség központja előtt. Úgy egy órája hagyta el Cassandra Clarke családjával és ügyvédeivel a helyszínt, de nyilatkozni nem voltak hajlandók. A rendőrség ígéri, hogy a következő órákban sajtótájékoztatót fog tartani az ügyről, addig semmilyen hivatalos információt nem adnak. Azonban egy neve elhallgatását kérő alkalmazott arról számolt be, hogy az emberölés vádját nagy valószínűséggel ejtik Miss. Clarke ellen, valamint hogy a tárgyalásig házi őrizetben lesz.

Mint ismeretes, Miss. Clarke-ot pár órával ezelőtt tartóztatták le kábítószer birtoklás és árusítás valamint emberölés megalapozott gyanújával. Cassandra Clarke ausztrál származása ellenére Brazíliában nőtt fel, ahol a jelek szerint több illegális cselekedetet is elkövetett. Az ügyész a letartóztatás után nem sokkal leszögezte, hogy semmiféle törvénysértést nem fog következmények nélkül hagyni, habár Miss. Clarke nem angol állampolgár révén valószínűleg ki fog csúszni a kezei közül. Lehetséges, hogy a gyönyörű autóversenyzőt kiutasítják az országból?

Ismét levettem a hangot, nem bírtam a hülye újságírók spekulációit hallgatni. Felkaptam a telefonomat, de nem érkezett új hívás.

Egyszerűen nem bírtam tovább, előkerítettem a slusszkulcsot és az autóm felé vettem az irányt. Megértettem, amit Blake mondott, tudtam, hogy hagynom kéne Cassie-t pihenni, de annyi kérdés kavargott a fejemben... Egyszerűen csak látni akartam őt.

A Tower előtt egy hatalmas fotóshad tanyázott, lehetetlen volt feltűnés nélkül bejutni. Egy másodpercig vacilláltam, hogy kiszálljak-e, de végül elindultam. A napszemüveg megvédett attól, hogy a vakuk kikészítsék a szememet, de a kérdéseket nem tudtam nem meg hallani.

Amint beléptem jó pár biztonsági ember ugrott rám, rántott a fölre. Egyikük térdét megéreztem a hátamban, mire felnyögtem fájdalmamban.

- Nyugi - préseltem ki magamból - Ismerem a családot! Hagy hívjam fel őket.

A gorillák nagy nehezen végre felálltak rólam, de szoros sorfalat állítottak előttem, nehogy véletlenül be tudjak osonni. Én csak a szemem forgattam, majd tárcsáztam Blake-et. Sokadik csengetésre vette csak fel, hangja álomittas volt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy most ébresztettem. Nem könnyen, de meggyőztem, hogy jöjjön le értem, majd a biztonsági embereket kikerülve végre a liftbe kerültem.

- Hogy van? - kérdeztem rá arra, ami a legjobban érdekelt. Blake elhúzta a száját, ami nem sok jót sejtetett.

- A történtekhez képest egész jól. Erős lány!

Bólintottam, majd pár másodperccel később megállt a lift. A lakás leginkább egy háborús övezethez hasonlított, bőröndök, laptopok, telefonok és szétszórt ruhadarabok borítottak el mindent. CeCe állt a káosz közepén, egyszerre gépelt egy levelet és ordítozott egy újságíróval telefonon. Csak egy lapos pillantást vetett rá, majd kinyomta a mobilját, ami abban a szempillantásban újra elkezdett csörögni. Nem túl türelmesen szólt bele, majd pergő nyelvvel kezdett el valakinek magyarázni franciául. Mit is mondjak, nem lettem volna szívesen a vonal másik végén.

Blake a hálószoba felé mutatott jelezve, hogy hol találom Cassie-t. Halkan kopogtam az ajtón, majd legnagyobb döbbenetemre választ is kaptam. Mikor beléptem a félhomályba burkolózó szobába, az első, amit megláttam, az Cassie volt, aki épp telefonon beszélt valakivel. Egy hálóingben ült az ágyán, térdeit felhúzta, fejét az ágytáblának döntötte. Rendkívül sápadt volt, szeme alatt sötét karikák húzódtak, úgy tűnt csak nemrég hagyta abba a sírást. Mikor meglátott halványon elmosolyodott, majd megütötte a mellette lévő helyet, hogy üljek le, majd figyelmét ismét a beszélgetésére fókuszálta.

- Nem tudom, nem mondott róla semmi konkrétat. Nem... Nem tudom a nevét. Igen, tudom. Meg tudod szerezni a képet? Hívj, ha megtudsz valamit, rendben? Fogalmam sincs, az ügyvédeim dolgoznak rajta. Egy év, ha jól értettem. Most le kell tennem, de majd visszahívlak, jó? Köszönök szépen mindent. Tudom.

Kérdőn néztem rá, de nem figyelt engem, becsukta a szemét és kissé megmasszírozta a fejét. Kék szemei végül mégis megtaláltak, megpróbált mosolyogni, de már teljesen ki lehetett merülve, így nem sikerült túl meggyőzőre.

- Azt hiszem, tartozom neked egy komoly magyarázattal, nem de? - kezdett bele a beszélgetésbe, mire csak bólintottam.  Mély lélegzetet vett, hagytam neki pár másodpercet, hogy összeszedje magát.

- Az egész nagyon régen történt. Tizenhat éves voltam és az egyik verseny után találtam egy levelet a cuccomon. Az állt benne, hogy menjek a megadott címre, különben kiadnak a sajtónak. Akkor már profi szintem versenyeztem, nem kockáztathattam meg, hogy kiderüljön az én... nos, hobbim, így hát odamentem - itt kissé megbicsaklott a hangja, amiből azt a következtetést vontam le, hogy nehéz erről beszélnie nekem -  a lényeg az, hogy elvittek egy helyre. Ott találkoztam először vele. Max-szel. Akkoriban nagyon híres volt - talán inkább hírhedt. Egész Rio tudta, hogy a kezében van az egész drogkereskedelem, de emellett nagyon jóképű is volt. Megfenyegetett, ha még egyszer meglát a pályán, akkor komolyabb bajom is eshet - ennél a pontnál nyögtem egyet, legszívesebben megöltem volna azt a szemetet - elég meggyőző volt ahhoz, hogy ne álljak újra rajthoz, nos, múlt hónapig. Ezek után azonban belekerült a nevelőapám üzleti körébe. David utálta, tudta, hogy milyen ügyletekben utazik, de mivel egész Riora kiterjesztette a befolyását, nem tudta megkerülni. Sokszor járt át hozzánk partikra, villásreggelire és mindig az én társaságomat kereste. Nem vagyok rá büszke, de teljesen magával ragadott a kinézete, az egyébként fellengzős stílusa. Ő volt az első nagy szerelmem. Az érzésért, amit keltett bennem, még az egyéb tevékenységeit is elnéztem neki, próbáltam nem is tudomást venni róluk. Egy idő után összeköltöztünk, bár ez a szüleimet nagyon kiborította, soha nem vesztem össze jobban az apámmal. Csak 17 éves voltam és... befolyásolható. Egyik este, véletlenül akkor sétáltam le a nappaliba, amikor Cedric - az egyik biztonságis ember lelőtt egy férfit - észre se vettem, hogy automatikusan elkezdtem simogatni a hátát, miközben ő próbálta visszatartani a könnyeit - nagyon kiborultam el akartam hagyni. Persze, nem olyan egyszerű az ilyen embereket csak úgy ott hagyni. Végül, magam sem tudom, hogy miért, de megbékéltem. Elhittem Max átlátszó magyarázatát, erre csak azt tudom felhozni, hogy el akartam hinni. Egy ideig minden rendben működött, Max vigyázott, hogy ne keveredjek bele semmibe, de aztán egyik éjszaka berontott a hálóba, hogy nagyon nagy bajban van. Odaadott egy sporttáskát és egy cetlit egy címmel. Azt mondta, hogy nem eshet bántódásom, csak el kell vinnem a táskát a megadott helyre és ott hagynom. Azonban csapda volt, a rendőrök elkaptak. David és az ügyvédeim együttes közreműködésével is alig tudták eltusolni a dolgot. Én elmondtam a rendőrségnek mindent, amit tudtam, így elegendő bizonyítékok volt Max ellen, de mire kiértek a házhoz, már eltűnt. Azóta sem akadtak a nyomára. Pár nappal később Taylor odautazott Brazíliába, Max-et kereste, mert a húga belekeveredett valamibe, ami vele volt kapcsolatos. Akkor találkoztunk először és megesküdtünk, hogy rács mögé juttatjuk. Ezért tartom vele még mindig a kapcsolatot - emelte fel a mobilját, így már nem volt rejtély előttem, hogy kivel beszélt az imént.

Láttam rajta, hogy megkönnyebbült, most hogy kiadta magából a történetét. Elgondolkoztam az elmondottakon, elég sok információ szakadt a nyakamba, nagyon rövid idő alatt. Kellett egy kis idő, így csak mellé feküdtem, a plafont bámultam. Cassie hozzám bújt, testének melege megnyugtatott.

- Mi van az emberöléssel? - kérdeztem meg, mert ez kifejezetten aggasztott. Azt megértettem, hogy Cassie-t csapdába csalták, de még mindig nem beszélt erről a vádról.

Cassie felült, arcán a legkomolyabb kifejezéssel, amit valaha láttam tőle.

- Semmi közöm hozzá, esküszöm neked! Elvileg találkoztam azzal az emberrel, pár perccel a halála előtt, de nem is emlékszem rá. Taylor próbálja kideríteni, hogy ki ő és mi történt vele, de még a nevét sem tudjuk.

Hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Rámosolyogtam Cassie-re, aki visszafeküdt. Gondolataim nem akartak nyugodni, de most legalább már sokkal több mindent értettem. Hallottam, ahogy Cass légzése lecsillapodik, és halkan szuszogni kezd. Bár az én szememre nem jött álom még egy darabig, de mégis sokkal jobban éreztem itt magam, mint bárhol a világon.