26. rész - Hazatérés

Sziasztok!

Szerda révén új résszel jelentkezem, remélem tetszeni fog :) Véleményeket szívesen fogadok, akár pipa, akár komment formájában!

Kellemes olvasást!

Ölellek titeket:

Raquel

Csak futottam fel a lépcsőkön, nem törődve azzal, hogy a tüdőmben és az oldalamban szúró fájdalmat éreztem a megerőltetéstől. Az emeleteket jelző számokra mindössze egy pillantást vetettem és már rohantam is tovább. A keresett helyre érve kirántottam az ajtót és végigszáguldottam a rendezett folyosón. A késői időpont miatt itt immár senki sem lézengett, csupán a hotel biztonsági kameráinak zümmögése törte meg a csendet. A 243-as szobához érve megtorpantam és eszeveszett hévvel kezdtem el csapkodni az ajtót. Arcomat könnyek áztatták, pár órája még tökéletes sminkem fekete patakokban folyt le az arcomon. Kitartóan dörömböltem, de választ nem kaptam.

- Azonnal nyisd ki, tudom, hogy itt vagy - kiabáltam bele a csukott ajtóba, majd kézzel-lábbal estem ismét neki a püfölésének. Nem túl csendes tombolásomat végül az zárta le, mikor a bejárat résnyire kinyílt és egy lámpa halvány fénycsíkja szökött ki a folyosóra.

- Cassie? - kérdezte az álmos férfihang, mire én durván félrelöktem, hogy be tudjak menni. Ott a földre rogytam, könnyeim csendesen hullottak tovább, habár semmit nem tettem, hogy megállítsam őket.

- Meg akarok halni - jelentettem ki meggyötörten, és ebben a pillanatban valóban így is éreztem.

- Dehogy akarsz - hallottam a választ, majd egy nagy pohár whisky került a látókörömbe, megragadtam és egy húzásra megittam. Érzékeltem, hogy erős kezek emelnek fel, fejemet egy izmos vállra hajtottam,  nemsokára bőrömön a selyem édes érintését éreztem.

- Próbálj meg aludni! - a szavak már nem jutottak el az agyamig, a nap eseményei kezdtek elhalványulni, a fájdalom kezdett csillapodni. Légzésem végre lecsillapodott, ahogy éreztem a meleg testet magam mellett. Biztonságban voltam, végre senki sem bánthatott. Elégedetten sóhajtottam, ezután becsuktam a szemeimet.

24 órával korábban

Hűs szellő kapott a hajamba, elviselhetőbbé téve a hőséget, amit már alig bírtam. Az óceán halk morajlását hallgatva szinte földön túlian nyugodtnak éreztem magam. Bár hoztam magammal könyvet, teljesen feleslegesnek éreztem, csupán csöndben élveztem, ahogy a nap felmelegíti bőrömet, ahogy az egész tájból kisugárzó nyugalom végre ellazít.

- Kérlek, add meg Harry herceg számát! - hatalmasat sóhajtottam. Imádtam gyerekkori barátnőmet, Thea-t, akivel minden itthon töltött percemen töltöttem, noha volt egy olyan rossz szokása, hogy könnyen megszállottja lett egy-egy embernek. Ha meglátott mindig rám szállt, hogy adjam meg ennek vagy annak a számát, nekem persze eszem ágában sem volt ezt megtenni.

- Az előbb mondtam, hogy nincs meg a száma - ismételten meg végül magam, s visszahajtottam a fejem a napozószékre.

- Oké, akkor beérem Liam Hemsworth-szel - nagylelkűségén kizárólag mosolyogni tudtam. Nem adja fel egykönnyen az biztos. - Na, kérlek! Én nem élek olyan izgalmas életet, mint te. És ne gyere azzal, hogy nincs meg, biztos forrásból tudom, hogy jó viszonyt ápoltok!

-„ Biztos forrás”? - emeltem meg az egyik szemöldökömet, ez tényleg kezdett érdekelni.

- Hollywood Life - felelte, mire felnevettem. Tudhattam volna, hogy innen fúj a szél. - Úgy is meg fogod adni, én tudom. Viszont, most beszéljünk másról. Még mindig nem mondtam el, mit is keresel itt ilyenkor. Ne érts félre, imádlak, de ebben az időszakban általában Európában vagy.

A szememet forgattam. Amióta csak megérkeztem Perth-be, azóta folyamatosan faggatásnak vagyok kitéve. Hol az édesapám, hol Thea, hol pedig a szomszédok kapnak el, hogy feltegyenek pár tolakodó kérdést, amire eszem ágában nem volt válaszolni. Most, hogy elkerüljem a további kérdezősködést, felpattantam és a ház felé vettem az irányt.

- Egyszer úgy is válaszolnod kell! - kiabált utánam, de én csak vállat vontam. Gyorsan letusoltam, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy összeüssek valamit vacsorára. A nappaliban megtaláltam Theát, aki apuval együtt valami sportműsort nézett, hangosan bíztatták a kedvenc csapatukat, vagy éppen csalódottan mordultak egyet, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ők elképzelték. Automatikusan kaptam fel a telefonom, hogy egy pillantást vethessek a több tucat nem fogadott hívásra, ám akivel a leginkább vágytam beszélni nem keresett. Csalódottan dobtam vissza a készüléket a pultra, bár nem is tudom, mire számítottam.

- Kinek a hívását várod? - kérdezte Thea, mikor kihozta a popcornos tálat, még egy adagért.

- Ha teleeszitek magatokat azzal a szeméttel, akkor nem csinálok vacsorát! - fenyegettem meg, mire csak nyelvet nyújtott rám, de letette a mikrós kukoricát a pultra, majd sértődötten visszavonult.

Főzés közben az agyam rengeteg dolgon járt. Főképp azon, hogy ezzel a házzal kéne valamit kezdeni. Apa soha nem fogadott el tőlem pénzt, mindent megpróbált az ő keresetéből fent tartani, de ez meg is látszott. Szerintem, azóta nem volt itt egy nagyobb renoválás, mióta Anya elköltözött, a fehér falakra ráfért volna egy festés, a bútorok hetven százalékát pedig hezitálás nélkül dobtam volna a kukába. A terítéshez használt tányérok voltak vagy hatvan évesek, arról nem beszélve, hogy mind különböző kollekcióból származott. Megpróbáltam nagyjából hasonlóakat választani, amiket elrendeztem a rozoga asztalon, ellenben a végeredmény siralmas lett.

- Mennyei illatok - szippantott egy nagyot Apa, amikor bejött, majd elégedetten foglalt helyet az asztalfőn. Thea teketóriázás nélkül ült le mellé, de ezen meg sem lepődtem, hisz gyakorlatilag itt lakott.

Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, azután végre sikerült Theát is kitennünk, így nyugodtan ki tudtunk ülni a verandára, egy sör kíséretében.

- Még mindig nem szoktam meg, hogy az én kicsi lányom legálisan ihat - nézett a kezemben tartott üvegre. - Gyorsan felnőttél.

Én csak nevettem. Nem szerettem gyerek lenni. Minden felelőséggel és szarsággal együtt jobb volt nekem így.

- Aggódom érted - folytatta. - Mit keresel itt, Cass?

Elfordítottam róla a tekintetem,. Tudtam, most jött el annak az ideje, hogy elmondjam, nem húzhatom tovább. De akkor sem volt egyszerűbb. Végül vettem egy hatalmas levegőt és kiöntöttem neki a szívem. Elmondtam mindent, a legapróbb részletig, Apa előtt soha nem voltak titkaim, minden hülyeségemről tudott. Ő homlokráncolva hallgatott, egy szót sem szólt, amíg be nem fejeztem.

- Nekem úgy tűnik, hogy ez a srác tényleg törődik veled - utalt Harryre, amitől egy kicsit elszégyelltem magam. Ha már a saját apád ezt mondja, az azért jelent valamit, nem? - Szerintem nem kéne eldobnod magadtól ezt a lehetőséget pusztán azért, mert félsz.

Kortyoltam egyet a sörömből. Valóban csak a félelmeimet kéne legyőznöm? Tényleg megbízhatok Harryben?

- De ha elhagy? - tudom milyen gyerekesen hangzott ez, viszont akkor is ki kellett mondanom.

- Nos, akkor én leszek az első, aki jó alaposan seggbe rúgja - nevetett Apa, majd komolyabb hangon folytatta. - Ha elhagy, hát elment. Sírsz pár napot, majd jön az új szerelem. Nem lenne szabad ennyire félned az elköteleződéstől. Sok mindentől fosztod meg magad. Na, jó, én ilyenkor már rég alszom! Jó éjt!

- Jó éjt! – motyogtam, majd megsimítottam a kezét, miközben elment mellettem.

Lehunytam a szememet. Tudtam, hogy igaza van. De bele merek ugrani? Meg tudom engedni, hogy én is annyira törődjek Harryvel, akárcsak ő velem? Képes vagyok rá?

Egyszer csak egy kép úszott lelki szemeim elé. Harry és én voltam kézen fogva, nem törődve a külvilággal. Nem csináltunk semmi különlegeset, mégis jól éreztük magunkat. Szinte éreztem Harry kölniét.

Az elhatározás hirtelen jött, de átjárta minden porcikámat. Muszáj visszamennem Angliába, beszélnem kell Harry-vel. Most nem lehetek gyáva nyúl. Gyorsan pakoltam össze a cuccaimat, mindent csak begyűrtem, végül írtam egy rövid cetlit Apának, hogy elmentem.

A magángép már felszállásra kész volt, mikor odaértem. Az út hosszú volt, de szerencsére sikerült átaludnom a nagy részét. Amint leszálltam a repülőről, azonnal a telefonomért nyúltam, hogy írjak Harrynek. Nem tudom, hogy a hideg, téli időjárástól libabőröztem-e vagy a feszültségtől, ami akkor keletkezett bennem, amikor elküldtem az üzenetet.

Amilyen gyorsan csak tudtam beszálltam a fekete Infiniti terepjárómba. Szerencsére a gipszet már levették, így tudtam vezetni. Kis csalódás lett úrrá rajtam, amiért Harry nem válaszolt. Kedvtelenül indultam el a Tower felé. A lakásban minden úgy maradt, ahogy hagytam. Bár itt az éjszaka volt, az időeltolódás miatt nem tudtam aludni, így viszont egyre inkább elbizonytalanodtam magamban és Harryben. Minél tovább járattam az agyam annál nagyobb hibának tűnt az SMS.

Az idegtépő gondolataimnak a kapucsengő vetett véget. Felvettem a telefont, mire a portás jelentette, hogy Mr. Styles van itt. A lélegzetem is elakadt, de mondtam, hogy engedjék fel. Soha nem izgultam annyira, mint most. Körülbelül egy évnek éreztem, mire végre kinyílt a lift ajtaja és Harry belépett. Ki volt öltözve, úgy tűnt, valami rendezvényről jöhetett, ezzel szemben rettentő dögös is volt. Egy félénk mosollyal köszöntöttem, amit ő nem viszonzott, noha ezen nem  kellett volna csodálkoznom.

Közelebb léptem hozzá, de ő elhúzódott és letelepedett a kanapéra. A torkomban egy hatalmas gombóc növekedett, nem is értettem magam. Mégis mire számítottam, hogy a nyakamba veti magát?

- Mit szeretnél, Cassie? - kérdezte meg végül, hangja teljesen rideg, érzelemmentes.

- Én csak... Én csak... - dadogtam.

- Azt mondtad, beszélnünk kell - tette szét a kezeit. - Itt vagyok. Beszélj!

Harry hideg magatartása szinte megrémisztett. Igazán megbánthattam, még soha sem  viselkedett velem így. Egyedül a szeme nem volt semmitmondó, vagy közönyös, habár az is inkább indulatot árasztott, mint örömöt.

- Én csak azt akartam mondani, hogy sajnálom! - motyogtam és csak remélni mertem, hogy hallja szavaimat.

  Úgy viselkedek akár egy gyerek - emlékeztettem magam, de Harry magatartása megfélemlített. Felpattant és elkezdett nevetni. Ám kacajában nem volt semmi vidámság, inkább úgy tűnt, mintha kínjában nevetne.

- Ezt te sem gondolod komolyan! Végeztem ezzel, Cassie! - nézett végre rám. - Azt mondtad… nem is! Egész konkrétan CeCe mondta, hogy nem akarsz tőlem semmit! Semmit! Akkor most miért is kérsz bocsánatot?

- Tévedtem - csattantam fel, viszont rájöttem, most nekem lehet a legkevesebb jogom üvölteni. - Sajnálom, hogy nem én beszéltem veled. Azt is, hogy elmentem. De amíg távol voltam, gondolkodtam. Hidd el, nehéz ezt beismerni, de beijedtem. Kezdtek köztünk a dolgok komolyra fordulni, és én... - elakadtam.

- Te? – kérdezett vissza türelmetlenül, Harry.

- Nem tudom. Csak úgy éreztem megfojtasz. Kellett egy kis tér, de most itt vagyok, és akarom... - nyeltem egyet - akarlak téged - fejeztem be. Tudtam, hogy nem ez volt a világ legromantikusabb vallomása, tőlem mindössze ennyi tellett.

Harry felállt, majd felém sétált. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megcsókoljon, de csak a két karomat fogtam meg. Úgy szorította, hogy szinte már fájt, szemét az enyémekbe fúrta, tekintete a teljes lelki feldúltságról árulkodott. Nyeltem egyet, ő pedig egy óriásit sóhajtott. Hátra lépett, idegesen beletúrt a hajába, míg én fájós karjaimat masszíroztam. Rám nézett, majd ki az ablakon, úgy tűnt, tépelődik valamin. Végül összeroskadt a kanapén, két kezébe rejtette arcát, ámde nem szólt semmit.

Mellételepedtem, kezemet óvatosan a hátára tettem, reméltem, nem hajol el gesztusom elől, de úgy látszott, inkább megnyugtatja. Felém fordította a fejét, láttam rajta, hogy szomorú, és bár nem tudtam az okát, meg akartam vigasztalni. Törődtem vele, és ezt már be is mertem vallani magamnak.

- Nem lehet - nyögte ki végre, mire összeráncoltam a homlokom.

- Mit nem lehet? - kérdeztem vissza összezavarodva.

- Nem lehetünk együtt.

Kezem hirtelen állt meg a háta simogatása közben. Döbbenten néztem rá, amíg ő nagy nehezen folytatta.

- Én elkezdtem randizni valakivel - vallotta be, hangjából csak úgy sütött a kétségbeesés.

- Kivel? –érdeklődtem élesen.

- Cassie, nem számít...

- Kivel? - hangommal egy olyan frekvenciát értem el, amire nem is hittem, hogy képes vagyok.

- Hayley-vel - lehelte, mire felpattantam.

Legszívesebben megütöttem volna, üvöltöztem volna, de egyiket sem voltam képes megtenni. Földbe gyökerezett a lábam, nem tudtam feldolgozni az előbb hallott információt.

- Cassie... - hallottam Harry hangját közvetlenül mögöttem.

- Menj el! - suttogtam, miközben az első könnycsepp megjelent az arcomon.

- Kérlek! - Harry hangja meggyötört volt, de nem hatott meg.

- Azt mondtam, menj el! - hangom határozottabbá vált, bár magam sem tudtam, hogy minek köszönhetően.

Harry sóhajtott egyet, majd hallottam lépteit végig a lakáson,: s később a lift csukódó hangját. Felkaptam a telefonomat, és CeCe számát tárcsáztam.

- Szia! - szóltam bele remegő hangon, mikor felvettem. - Ki kéne derítened valaki címét!