21. rész - Rossz nap

Sziasztok!

Bocsi a későbbi időpontért, de ha szeretitek az autóversenyeket, akkor tuti tudjátok, hogy a német túraautó bajnokság Magyarországon van, szóval most főleg a Hungaroringen és a belvárosban vagyok :) Ha van valaki olyan fanatikus, mint én, és esetleg tudja, hogy Timo Glock melyik szállodában szállt meg, nagyon hálás lennék az információért :)

A történettel kapcsolatban, remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész és írtok, pipáltok, meg ilyesmi! Múltkor elfelejtettem mondani, hogy az oldal két díjjal is gyarapodott, kukkantsatok be a díjjak oldalra :)

Ui.: nem szokásom berakni képeket ruhákról meg ilyenek, de ebbe az Elie Saab ruhába beleszerettem gondoltam megosztom veletek!

Ölellek titeket!

Raquel

 Duzzogva néztem a boxzsákot, amit éppen Heikki, a fizioterapeutám erősített fel. Gyűlöltem boxolni, de Heikki-nek a szívügye volt, hogy megtanítson az önvédelemre, így bár minden próbálkozása kudarccal végződött, időről időre mégis megpróbálkozott vele újra.

- Gyere ide - utasított, mire nagy nehezen felálltam - állj elé, de legyen a beállásod stabil.

Tettem, amit mondott, bár nem fűztem sok reményt a mai edzéshez. Alapból nem volt kedvem sportolni - a városba érkező Rihanna tegnap elvitt egy "kicsit" bulizni - az pedig, hogy egy nagy zsákot kell püfölnöm, még a maradék lelkesedésemet is elvette.

- Ahogy mutattam - hallottam a következő utasítást, mire elkezdtem ütni. Heikki időnként egy-egy utasítást kiabált nekem, amitől egyre idegesebb lettem. A végén egy akkorát ütöttem szegény zsákba, hogy hallottam a csuklóm reccsenését. Nemsokára a fájdalom is megérkezett, amitől csak levágtam a kesztyűket a földre és hangosan káromkodva mentem át a konyhába jégért.

- Könyörgöm, mondd, hogy nem törte el a csuklóját - CeCe az égre emelte a tekintetét, majd a hűtőhöz ment és kivett egy adag jeget, amit egy konyharuhába csavart, majd átadta nekem. Hálásan tettem rá, az időközben feldagadt és lilássá vált felületre.

- Dühkezelési problémáid vannak - közölte velem Heikki, mit sem törődve gyilkos pillantásommal - Ha megtámadnak, mégis mit fogsz tenni?

Szitkozódva vettem le a jeget a karomról, hogy megnézzem az egyre csúnyább csuklómat.

- Futok - feleltem nem minden él nélkül - rögtön azután, hogy elgondolkoztam, mi a francért adok ki évi több százezer dollárt a biztonsági emberekért.

Heikki csak a szemét forgatta, de hallottam, hogy Hayley a laptop előtt halkan elneveti magát.

- Mára végeztem veled - adta fel - Holnap jövök, és készülj fel: nagyon sokat fogsz futni.

- Hívok egy orvost - nézte meg közelebbről CeCe a karomat.

---

Pár órával később, már egy londoni Starbucks felé tartottam, szépen felkötött karral. Bár szerencsére nem törtem össze magam, az orvos azt mondta, hogy szereztem egy elég csúnya zúzódást, szóval a következő pár hétben nem nagyon használhattam a kezem. A kávézó kellemes illata, és a nemsokára a kezembe lévő kávé reménye azonban pár pillanatra elfelejtette velem az összes problémámat. Rendeltem egy Frappuchinot, majd egy közeli asztal felé vettem az irányt. Harry már ott várt rám, egy nagy csésze teával a kezében, zöld szeme boldogon csillogott, amikor meglátott. Vigyorogva ültem le vele szemben, de ő aggódva szemlélgette felkötött karomat.

- Verekedtél? - kérdezte, mire csak a szememet forgattam.

- Edzettem - vallottam be a kínos igazságot, és valóban, ezt még Harry sem bírta ki mosolygás nélkül. Játékosan megütöttem őt a bal kezemmel, mire még jobban elkezdett nevetni - Nincs sok időm - közöltem vele - mindjárt jön a styliston, a fodrászom és a sminkesem.

- Merre mész? - kérdezte, miközben belekortyolt a teájába. Soha nem értettem, hogy az angolok, hogy szerethetik jobban a teát, mint a kávét. Ha tőlem elvonnák a napi koffein adagomat, tuti öngyilkos lennék.

- Egy jótékonysági gálára - feleltem - ti nem jöttök? Mindenki ott lesz.

- Liam Los Angelesben van a héten, Niall Barcelonában, szóval elég szét vagyunk szóródva - felelte vállvonogatva.

A dolgaink Harryvel kifejezetten jól alakultak. Már nem csak a szex ment zökkenőmentesen, hanem elég sokat beszélgettünk, volt hogy csak beugrottunk egy kávéra, vagy ha volt valamelyikünknek egy tíz perce, akkor rácsörögtünk a másikra. Természetesen, a sajtó hamar kiszagolta a "kapcsolatunkat", így elég sok támadást is kaptam a rajongóktól, de nem érdekelt. Igaz, egy ideje már nem néztem a Twitter üzeneteimet. A lényeg, hogy kezdtem beleszeretni Harrybe. És ami még meglepőbb volt: ezt be is vallottam magamnak.

Őszintén, én olyan lány voltam, aki mindig a rossz pasiba zúg bele. Ha az ember azt hiszi, hogy Rihanna nem tud választani, akkor még nem találkozott velem. Maximilian tökre tett testileg és lelkileg, majd összejöttem Taylorral, aki hát... Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt egy főnyeremény. De legalább a két összetört szív egész jól megértette egymást.

Erre itt ül velem szemben, egy rendes, aranyos, vicces srác, akinek még nem dőltek rám a csontvázai a szekrényből. Persze, Rihanna rögtön rávilágított, hogy még a szerelem rózsaszín ködén keresztül szemlélem az eseményeket, de már az a tény, hogy Harry nem volt sem pszichopata, sem lelki roncs, azt hiszem, egy komoly előrelépést tettem.

- Figyelsz te rám? - Harry hangja zökkentett ki a mélázásomból.

- Őszintén? Nem igazán - válaszoltam nevetve, mire a szemeit forgatta - De rohannom kell. Majd beszélünk.

Nem érdekelt az, hogy olyan helyen vagyunk, ahol mindenki megláthat, odaléptem elé és egy gyors szájra puszit kapott. Kissé meglepődött, de azért elmosolyodott, majd kiskutyaszemekkel vette tudomásul, hogy tényleg otthagyom.

Mire hazaértem, az otthonom már átváltozott egy szépségszalonná. A nappaliban a kanapé mellett egy hatalmas ruhaállvány volt, rajta a legmenőbb dizájnerek ruháival. Mellette egy nagy halom cipő várt arra, hogy válogassak közülük. Az asztalt elöntötték a sminkcuccok, Helene, a fodrászom, pedig készenlétben állt, hogy végre a hajamra vethesse magát.

- Végre! - halottam Rihanna hangját, aki egy szál bugyiban és melltartóban rohant be a nappaliba - Fogadjunk, hogy megint Harryvel lógtál!

- Valami olyasmi - vallottam be, majd fájdalmasan felszisszentettem, mert RiRi a rá jellemző lendülettel ragadta meg a sérült karomat.

- Ez elég rémesen nézz ki - mondta, majd otthagyott, hogy a kozmetikus gondjaira bízza magát.

- Talán ezért nem kéne szorongatnod - jegyezte meg Behati, aki szerencsére ismerte a köntös fogalmát - hogy vagy, szívem?

- Azt hiszem a jövőben is a tesómra hagyom a verekedést - feleltem, miközben szemügyre vettem a ruhakínálatot. Nem voltam jó fejszámoló, de ha belegondoltam, hogy ezek mindegyike, több ezer dollár és van itt vagy ötven darab... Nos, azt hiszem, ezt hívják pazarlásnak.

- Próbáld fel, az Elie Saab ruhát - kiabálta nekem a másik szobából Kristin, a stylistom - Egyszerűen fenségesen mutatna rajtad.

- Nekem Elie Saab egy kicsit, mindig is túl csicsás volt - mondta Behati, de mikor kihúztam a halomból az emlegetett ruhát, rögtön elhallgatott. A ruha fenséges volt. A ruha teteje fekete volt az alja viszont hófehér. Az átmenetet a lila, a rózsaszín és a barack különböző árnyalatai alkották. Szájtátva bámultam a ruhát és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én ma este akkor is ezt fogom viselni. Kristin még a kezembe nyomott még egy Jimmy Choo cipőt is.

- Komolyan, egyszer egy olyan jótékonysági gálát kéne rendezni, ahol annyit kell felajánlanod, amennyiből összeállítottad a szettedet - jegyeztem meg - Tuti több millió összegyűlne.

Csupán pár órába telt, mire mindennel készen lettünk, de csodák csodája, nem voltunk késésben. Behati egy gyönyörű miniben feszített, Rihanna pedig magához képest, egy egész konzervatív darabot kapott fel. Mikor a limuzinunk megállt a helyszínen, az első, amit felfogtam, az a tömeg és a kiabálás volt. Hihetetlen mennyiségű ember állt a kordonok mögött, és a nevemet, vagy Behatiét, vagy Rihannáét kiabálták. A riporterek csak úgy szórták felénk a kérdéseket, így mindhárman kénytelenek voltunk megállni és válaszolni a kérdésekre. Az egész gála rendkívül felkapott lett, a távolban megpillantottam Selena Gomezt, aki éppen Taylor Swifttel beszélgetett, előttünk nem sokkal pedig Brad Pitt és Angelina Jolie érkezett, akikről most éppen képek készültek. Mikor végre elszabadultam a kissé indiszkrét kérdések kereszttüzéből, odamentem a rajongókhoz, hogy adjak pár autógrammot és csináljak egy pár közös képet.

- Harry az enyém, te szajha - kiabálta valaki a tömegből, majd valami kemény suhant el a fülem mellett. Az egyik biztonsági őr erre elkapott és a fotósok felé kezdett terelni. Bár nem ért váratlanul a reakció, mégis egy kissé rosszul esett. Nagy nehezen tudtam csak beállni és a megfelelő pózba és mosolyt erőltetni az arcomra.

- Minden rendben? - ölelt át Behati, mire a fotósok egy közöst képért könyörögtek. Gyorsan összebújtunk, de Bee szemében, még mindig aggódást véltem felfedezni.

- Tényleg, nem is kérdeztem, Adam merre van? - kérdeztem, mikor már végre beértünk a színház előtermébe.

- Valami koncert - válaszolta, de éreztem, hogy valami nagy baj van köztük. Viszont egy gála nem a legjobb hely a lelkizésre, így gondoltam majd később kifaggatom.

Mikor beértünk a terembe, ott kis körasztalok vártak minket, amelyeken gyönyörű terítékek és kis névtáblák kaptak helyet. Egy kedves rendező megmutatta nekünk a helyünket, ami szerencsére egy asztalnál volt. Rihanna közben eltűnt, bár mintha az előbb Cara Delevingne-nel láttam volna.

- Milyen gyönyörűek ma este a hölgyek! - az asztalunkhoz ülő személy láttán szó szerint lefagytam. A hófehér, hatalmas mosoly, a barna szemek, a kisfiús arc, mind olyan ismerős volt, mintha a sajátom lett volna, mos mégis teljesen idegennek tűnt. Taylor Lautner bár próbált fesztelenül viselkedni, mégis volt a testtartásában valami idegen, valami tartózkodó - Behati drága, ha megkérlek, válthatnék néhány szót Cassie-vel?

Behati sokat sejtően felemelkedett és Candice Swanepoel felé vette az irányt. Én nagy lélegzetet vettem és kérdőn néztem Taylorra. El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat.

- Tudod, meglepő dolgot tudtam meg a minap - kezdett bele - Legjobb tudomásom szerint ugyanis, közös barátunk, Max Strauss ismeretlen helyen tartózkodik, senki nem tudja, mit csinál, de mint nemrég értesítettek róla, te felhívtad őt telefonon.

- Taylor - ösztönösen fogtam meg a kezét, amit ő pillanatok alatt elrántott - Nézd, rosszat álmodtam, felhívtam a régi számát, de esküszöm, hogy nem tudom, hol van, vagy mit csinál, amint felvette leraktam.

- Tudod, hogy addig nem nyugszom, amíg az a barom börtönben nem rohad - köpte Taylor a szavakat.

- Tudom - nyugtattam meg - Én már elmondtam mindent a rendőrségnek, amit tudok, ha elkapják, akkor tanúskodom is, de nem tudom, mit is vársz még el tőlem - csattantam fel, a kelleténél egy kissé nagyobb hangerővel, nem egy fej felénk is fordult.

- Ne hívogasd! - sziszegte - Nekem köszönheted a hírnevedet, a népszerűségedet. Én cserébe csupán annyit kértem, hogy segíts lecsukatni Strausst. Tartsd magad az egyezségünkhöz!

Ezzel a lendülettel felállt és otthagyott. Szemembe könnyek gyűltek. Lássuk be, ez nem az én napom. Rihanna és Behati jó barátnők módjára rögtön ott teremtek mellettem.

- Minden oké? - kérdezte Rihanna, aki egy nagy pohár színtiszta vodkát nyomott a kezembe.

- Hogyne volna - feleltem, majd egy hajtásra lehúztam az italt - Csupán Taylor, aki még mindig csupán Taylor!

Szinte számoltam vissza a másodperceket a gála végéig. Mikor végre hazaértem gyorsan ledobtam magamról a ruhát, felkaptam egy pólót, egy farmert és egy bőrdzsekit és a garázsba mentem. Régóta nem ültem motoron, de most szükségem volt egy kis száguldásra. A földre dobtam a csuklómerevítőmet, és bár piszkosul fájt, de meg tudtam tartani sérült kezemmel is a kormányt. Ötletem sem volt, hogy hova is megyek pontosan, csupán élveztem, hogy a hajamba belekap a késő esti menetszél....

20. rész - Egyéb okok

Sziasztok!

Itt is van az új rész, ami nagyon sokféle képen mérföldkő a történetben! Nagyon várom a kommenteket, remélem megtiszteltek párral, mert nagyon érdekelne, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőletek ez a rész, illetve hogy számítottatok-e ilyen fordulatra! :)

Nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel 

- Oké, gyerekek, még egyszer a Rock Me-t - a szemet forgattam. Személy szerint semmi bajom nem volt ezzel a számmal, de már éjjel 11 körül járhatott az idő, én meg hulla fáradt voltam. Ránéztem a többiekre, akik hasonló elcsigázottsággal álltak vissza a mikrofon mögé. Felcsendültek az első akkordok és lehető legjobb tudásom szerint elkezdtem énekelni, de a fáradtságtól, már-már lecsukódtak a szemeim. A stábon láttam, hogy borzalmas vagyok, amit én magam is észleltem valamennyire, de már csak ennyi telt.

Egyedül Liam állta még a sarat, az ő hangjai nagyjából rendben voltak, Louis lefeküdt a földre és úgy énekelt, Zayn meg az egyik hangfalat szemelte ki. Niall és én állva maradtunk, de szerencsére az összkép így is borzalmas lehetett, mert amikor végre vége volt a számnak, már csak ennyit hallottunk.

- Jól van srácok, mára ennyi!

Hálásan indultam el hátra, hogy felöltözzek és végre az ágyam felé vegyem az irányt, de Louis karja elállta az ajtó felé vezető utat.

- Harry, komolyan nem vette észre, hogy vendéged van?

Összezavarodva néztem körül, de Louis-nak igaza volt. Cassie hátul üldögélt egy nem használt erősítőn és mosolyogva szuggerált engem. Bár nem hittem, hogy van ennyi energiám, de visszamosolyogtam. Nagyon örültem, hogy láttam, hisz az elmúlt egy hétben nem igazán volt alkalmunk találkozni, én folyamatosan próbáltam, Cassie külföldön volt, bár én már azt is hatalmas haladásként értelmeztem a kapcsolatunkban, hogy minden SMS-emre válaszolt, sőt egyszer még Skypon is sikerült elkapnom. Viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer a próbánkon fogom látni.

- Meglepi - mondta, mikor odaértem hozzá. Hát az tuti, hogy nagyon meglepődtem. Hát még akkor mekkora volt a csodálkozásom, mikor egy szájra puszival köszöntött. Ez a csaj teljesen összezavar - Mit szólsz egy késő esti italhoz?

Ha őszinte akartam volna lenni, akkor semmi energiám nem volt hozzá. Most valószínűleg még az ágyamig is nehezen jutottam volna el, nem hogy egy bárig. Viszont, hogy mondhatnék nemet Cassie Clarke-nak? Főleg, amikor saját elhatározásából eljön hozzám és randira hív?

- Rendben van, de adj hozzá egy kis energiaitalt is.

Cassie csak elmosolyodott, majd intett, hogy az autónál megvár. Én gyorsan hátraszaladtam a cuccaimért, de Louis is ott várt kérdő tekintettel.

- Most már jártok? - tette fel az elég lényegre törő kérdést. Be kellett látnom, hogy teljesen jogosan érdekelte ez a szösszenet, de fogalmam sem volt a válaszról, így csak vállat vontam.

- Elmegyünk egyet inni - válaszoltam, majd indultam volna, mikor Louis megszólalt.

- Nem tudom, miért, de úgy érzem valami nem oké, ezzel a csajjal - nézett rám komoran - vigyázz vele!

Bólintottam, de már el is felejtettem Louis figyelmeztetését, amikor ismét megláttam az autónál támaszkodó Cassie-t. Úgy nézett ki, mint egy szexi naptárlány, ahogy fekete bőrnadrágban és szegecses dzsekiben ott állt. Öltözéke teljes ellentétben állt finom arcával, de az összhatás teljesen lenyűgöző volt. A szél belekapott barna hajába, szinte érezni véltem finom illatát. Mikor oda értem, megragadta a pulcsimat, majd szenvedélyesen megcsókolt. Nekidőltünk a kocsinak, kezeimmel beletúrtam a hajába, hihetetlenül részegítő érzés volt, ahogy nyelveink játszottak egymással.

- Te is hiányoztál nekem - csúszott ki a számon, mikor abbahagytuk eddigi elfoglaltságunkat.

- Ki mondta, hogy hiányoztál? - vágott vissza azonnal Cass, de nem volt igazi él a hangjában. Természetesen ismét ő vezetett, bár be kellett valljam, hogy még közúton is rendkívül elegánsan terelgette Infinitijét.

- Hova megyünk? - kérdeztem, mikor már majdnem London belvárosában voltunk.

- Van egy csendes, kis hely, ahova nem járnak tömegek - válaszolta, egy másodpercre sem véve le a szemét az útról. Egy mellékutcába fordultunk be, ahol látszólag semmi érdekes nem volt, de Cassie tudta merre megyünk, így nem sokára egy elhagyatottnak tűnő kocsma előtt parkoltunk le. Úgy tűnt van egy olyan érzéke, ami megsúgja neki, merre vannak a nem túl népszerű, de remek helyek a városokban.

Amint beléptünk, elkapott a hely varázsa. A falak faburkolattal voltak bevonva, trófeák és képek függtek a falakon, az egész hely hihetetlenül otthonos volt. A pultban egy öregember állt, aki hatalmas mosolyra húzta a száját, ahogy meglátta Cassie-t.

- Cassandra Clarke! Hol hagytad Rihannát és Behatit? Ráadásul egy fiúval állítottál be? Ezért egy körre a vendégem vagy!

Cassie átugrott a pulton, majd szorosan magához ölelte az öreget. Ezek után nem zavartatta magát, kitöltött két rövidet, majd az egyiket felém lökte.

- George teljesen bele van zúgva Rihannába - magyarázta nekem.

- Rihanna szerelmes belém, már ne is haragudj! És hányszor mondtam már neked, hogy nem jöhetsz be a pultom mögé?!

- Csak álmaidban, vén kujon! - vágott vissza neki Cassie, de azért elegánsan átmászott mellém.

- És kit köszönthetek szerény kocsmámban? - nézett rám kérdőn.

- Harry Styles - nyújtottam kezet, amit ő el is fogadott.

- George O'Brian. Maga az első fiú, akit ide hozott.

- Komolyan? Rólam pletykálsz, mikor itt ülök előtted? - lökte meg Cassie, mire az öreg csak mosolygott, majd elment kiszolgálni az újabb vendégeket - Egészségünkre!

Koccintottunk, majd mindketten egy hajtásra lehúztuk az italunkat. Éreztem, ahogy a tequila végigégeti a torkomat, de próbáltam hozzá nem fejeket vágni.

- Hogy sikerült a teszt? - kérdeztem, hisz tudtam, hogy az elmúlt pár napot Spanyolországban töltötte munka ügyben.

- Ne is beszéljünk róla - legyintett - az volt a teljesítmény, ha túljutottunk az installációs körön. De lesz ez jobb is. Viszont azt hiszem az asszisztensem belezúgott valakibe, akibe nagyon nem kellett volna.

- CeCe? - nem is lehetett annál szürreálisabbat elképzelni, mint CeCet szerelmesen.

- Nem, Hayley - úgy tűnt, Cassie egy kicsit eltűnődik. Emlékeztem Hayley-re. Egy aranyos szőke lány volt, akinek folyamatosan járt a szája.

- De, mindegy is - tértünk vissza mind a ketten a jelenbe - ti se voltatok formában, ahogy hallgattalak titeket.

- Csak rossz időben jöttél.

- Hogy ez milyen remek kifogás! Minden szituációra rá lehet vágni - felelte kárörvendő mosollyal. Annyira utálta, mikor húzta az agyam, pedig lássuk be, szinte folyamatosan ezt csinálta. Nem tudtam tovább türtőztetni magam, odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Cassie elhúzódott és a fülembe súgta:

- Gyere utánam a mosdóba 10 perc múlva.

Talán soha nem mondtak nekem ennél izgatóbb dolgot életemben. Az idő csigalassúsággal telt, igaz közben George-tól kaptam még egy italt. Mikor végre letelt a megadott idő, felpattantam a helyemről és a mosdók felé vettem az irányt. A női mosdóban találtam rá Cassie-re, aki a kézmosó mellett üldögélt. A lélegzetem is elállt tőle. Elé léptem, mire ő felmosolygott rám, kék szeme hívogatóan csillogott. Gyengéden megcsókoltam a száját, majd a nyakát, de ő belesuttogott a fülembe.

- Gyorsnak kell lennünk. Bármikor bejöhet valaki - szavait tettekre is váltotta, rögtön az övemhez nyúlt, de nem tolta le egészen, csak annyira, hogy férfiasságom a rendelkezésére álljon. Hirtelen felállt, csókot nyomott a kulcscsontomra, majd letérdelt elém. Mielőtt bármit is tehetett volna, az álla alá nyúltam és belenéztem a szemébe.

- Nem kell megtenned, ha nem akarod.

- Ha nem akarnám, akkor nem tenném - válaszolta mosolyogva, majd megragadta és őrjítő lassan a szájába vette.

Soha életemben nem láttam ennél izgatóbb és gyönyörűbb látványt. Nekitámaszkodtam a mosdó szélének, bármennyire is őrjítően lassú tempót is vett fel, nem vettem át az irányítást, láttam Cassie-n, hogy ez elégedettséggel tölti el. Egyenletesen emelte a tempót, egyszerre gyötrő és élvezetes másodperceket tartogatva nekem. Mikor már majdnem a csúcsra értem, figyelmeztettem, de nem állt fel, amint vártam, hanem átengedve nekem a kontrollt a csúcsra jutatott. Hihetetlen egy nő volt. Mielőtt akár kifújhattam volna magam felemelkedett és mélyen megcsókolt. Éreztem az ízemet, de ez csak még inkább felizgatott. Soha nem álltam készen ennél hamarabb, a feneke alá nyúltam, pillanatok alatt megszabadítottam a nadrágjától és a bugyijától, majd a falnak nyomtam. Hatalmasat nyögött, mikor belé hatoltam, háta ívbe feszült, erős karjaival a vállamba kapaszkodott. Most engem hagyott érvényesülni, fogaimmal és ajkaimmal bejártam vállait, az állát, a nyakát. Nem tudtam elképzelni mit tehettem azért, hogy ez a nő itt van velem és engem akar. Majdnem egyszerre értük el a csúcsot, kicsit benne maradtam, élveztem, ahogy az izmai összehúzódnak körülöttem. Cass pihegett még egy kicsit a nyakamba, majd nagy nehezen lábra állt és felöltözött.

- Várj egy kicsit, amíg visszajössz - kék pillantása szinte megigézet, képes lettem volna ismét magamévá tenni. A lebukás veszélye csak még inkább növelte iránta érzett vágyaimat.

Pár percet vártam mielőtt visszamentem volna. George mindent tudó szemmel nézett rám, de nem szólt egy szót sem, inkább elém rakott még egy tequilát. Cassie épp lehúzta a sajátját, majd felém fordult.

- Volt oka annak, hogy elhívtalak. Mármint egyéb oka is - kezdett bele és arca gondterhelté vált. Egy aranyos ránc jelent meg a két szeme között, amire legszívesebben egy csókot nyomtam volna.

- És milyen egyéb okaid voltak? - kérdeztem, mikor láttam, hogy nem igazán akaródzik neki folytatni.

- Nos, sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban - kezdett bele egy nagy lélegzetvétel után - és igazából eléggé kedvellek, szóval azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk-e egyszer vacsorázni, talán.

Ezt az egészet annyira aranyosan adta elő, hogy csak mosolyogni tudtam rajta. Látszott rajta, hogy még soha nem csinált ilyet, arról nem is beszélve, hogy mennyire zavarba is hozta ez a szituáció. Láttam rajta, hogy kezd megsértődni, így összeszedtem magam, túlléptem az első meglepetésen, majd gúnyos vigyorra húztam a számat.

- Szóval eléggé kedvelsz?

Cassie erre csak a szemét forgatta, majd már vette is fel a táskáját. Mielőtt komolyabban megsértődhetett volna, megfogtam a kezét és magam felé fordítottam.

- Hihetetlen nagy megtiszteltetés lenne, Miss. Cassandra Aurora Clarke, ha Önnel vacsorázhatnék.

- Te barom - ütött meg, majd előszedett a pénztárcájából egy csomó pénzt és a pultra dobta.

- Csak nem hiszed, hogy hagylak fizetni? - kérdeztem megrökönyödve.

- Akkor fizess te is.

Én is egy halom pénzt szórtam a Cassie által ott hagyottakra. Ha már nekem ilyen zseniális estém volt, George is profitáljon belőle

19. rész - Megdöbbentő információk

Sziasztok!

Itt is vagyok az új résszel, kérlek, ha tetszik, akkor kommenteljetek, vagy pipáljatok, sokat jelent nekem!

A másik blogon fejléc készítő versenyt rendezünk, ha valaki kedvet érez magában egy kis szerkesztésre, oldalt a link, nagyon szívesen látjuk!

Ölel titeket:

Raquel

Nem is lehettem volna boldogabb. Nem volt elég, hogy éjnek évadján kirángattak az ágyból, hogy most azonnal mennem kell Spanyolországba, most még játszhattam nyomozósat is. Nem mintha nem örültem volna az utazásnak. Még soha nem jártam az Egyesült Királyságon kívül, így rendkívül izgatott voltam, bár a repülőút egy kicsit félelmetes volt.

Nem csak az utazás, de a Forma-1 is teljesen új terület volt számomra. Soha nem értettem, miért vonzza az embereket egy olyan sport, ahol hangos ketyerékben mennek körbe-körbe egy épített versenypályán. De most, hogy itt vagyok és látom ezt a rengeteg embert, egyenruhában, izgatottan, őszintén: engem is elkapott a varázsa.

Megismerkedhettem a Red Bull csapat legnagyobb részével. Christian Horner, mint csapatfőnök folyamatosan rohangál, mindenre és mindenkire figyel. CeCe határozottan utasított, ha ő mond nekem valamit, azt haladéktalanul, kérdés nélkül teljesítenem kell. Úgy tűnt ő itt az atyaúristen. Legjobban Adrian Neweyt kedveltem meg, rendkívül kedves ember volt, még nem sikerült kiderítenem pontosan mit is csinál, de rengeteg idő töltött Cassie-vel, úgy tűnt ő a kedvence. Cassie csapattársával is hamar megismerkedtem, Sebastian Vettel a négyszeres világbajnok elég vicces figura volt, most is épp vele sétáltam a paddockban.

Épp ebédidő volt, amit azért is élveztem, mert végre nem zúgtak a motorok. Már kezdett megfájdulni tőle a fejem. Bár mindenki azért panaszkodik, hogy mennyire halkak, nekem igenis nagyon hangosnak tűntek. A csapaton belül viszont pánik volt, úgy tűnt a "mi" motorjainkkal valami probléma van.

Sebastian és Cassie is ezt vitatták meg mellettem, amikor egy piros egyenruhás - azt hiszem Ferraris - srác lépett elénk. Nem volt túl magas, de elég masszív testfelépítése volt, arca kissé kisfiús, de elég határozott vonásokkal, szeme kék. Határozottan kezet nyújtott Cassie-nek és Sebnek, majd ridegen végigmért. Nem tudom miért, de a tekintetétől kirázott a hideg. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna hagyott ott minket, de kissé bunkó magatartása úgy tűnt csak nekem tűnik fel, a többiek teljes lelki nyugalommal folytatták tovább társalgásukat.

- Ő meg ki volt? - kérdeztem még mindig a találkozás hatása alatt állván.

- A neve Kimi Räikkönen - felelte Seb. Cassie érdeklődve vizsgálgatta az arcomat, mire fülig elpirultam - Rendes srác, csak nem túl beszédes.

- És akkor még enyhén fogalmaztál - bólintott Cassie, majd egy szembejövő nyakába ugrott.

- Szóval ilyen, ha Cassie kedvel téged - jegyeztem meg nem minden él nélkül.

- Ezek szerint nem jöttök ki jól? - vonta fel a szemöldökét Sebastian - Pedig aranyosnak tűnsz.

- Ő kicsoda? - nem gondoltam, hogy meg tudnám magyarázni, hogy mennyire nem kedveljük egymást Cassie-vel. Ez olyan dolog volt, ami belülről jött mindkettőnknél, nem hinném, hogy egyszerű lenne ezt megértenie egy külső szemlélődőnek. Inkább azzal foglalkoztam hát, hogy megtanuljam új munkahelyem csínját-bínját.

- Jean-Eric Vergne. De mindenki csak JEV-nek hívja - nagyon erősen próbáltam arra koncentrálni, hogy minden nevet meg tudjak jegyezni. Rengeteg új arcot kellet belevésnem az emlékezetembe, de elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább egy szemernyi elismerést kicsikarjak CeCe-ből.

Mikor egy sereg dögunalmas sajtókonferencia, eligazítás és csapat megbeszélés után beestünk a hotelba, már szinte állni sem bírtam. Fogalmam sem volt, hogy ez ennyire megerőltető. Meglepő volt látni, hogy itt mindenki mennyire megörül a másiknak, leginkább olyannak tűntek, mint egy nagy család. Csak a pilóták voltak kissé ridegebbek egymással, ők csapatokba verődve beszélgettek egymással. Be kell valljam őszintén, hogy a legnagyobb benyomást Kimi Räikkönen tette rám, a nap folyamán találkoztam vele még egy párszor, és határozottan volt valami nagyon vonzó benne.

Ahelyett azonban, hogy végre ágyba kerülhettem volna, eszembe jutott a Cassie-től kapott feladat. Elég furcsa volt, hogy egy ilyen feladatot rám bíz és nem CeCe-re, az meg még ijesztőbb volt, hogy senkinek nem szólhatok róla. Úgy tűnt ez valami személyes dolog lehet.

Nem hazudtam, tényleg volt egy kapcsolatom a rendőrségnél, de elég személyes jellegű. Konkrétan a volt férjem legjobb barátja és hát nem igazán beszéltünk a válás óta. De most nem volt más lehetőségem, így szem forgatva tárcsáztam.

- Hayley, minden rendben van? - kérdezte meglepetten, mikor végre felvette.

- Szia, Phil - köszöntem - Persze, minden okés, csak egy szívességet akarok kérni tőled. Esetleg még a munkahelyeden vagy?

- Még bent vagyok. Miért?

- Ki kéne nekem derítened valakiről valamit - válaszoltam - nagyon fontos lenne, az új főnökömnek kell.

- Nem is tudom, Hayley - Phil hangján hallottam, hogy viaskodik magával - ez totál szabályellenes!

- Nézd, nem tudom, hogy miért, de a főnökömnek nagyon kell ez az információ. Tudod, hogy mióta... Szóval, jelenleg nincs sok pénzem, kell az állás.

- Sajnálom, ami köztetek történt, komolyan, de...

- Kérlek, kérlek, kérlek!

- Jó, jó, mond a nevet.

- Maximilian Strauss.

Pár percig csak a klaviatúra hangját hallottam, majd Phil nagyot füttyentett.

- Ki a főnököd és mit akar ettől a pasastól? - kérdezte meg végül gyanakodva.

- A főnököm Cassandra Clarke - feleltem - és fogalmam sincs mit akar tőle.

Phil belehümmögött a telefonba. Néhány másodpercig csak a szuszogását hallottam, majd belekezdett.

- Maximilian Strauss angol üzletember, mellesleg jól ismert drogbáró és emberkereskedő. Főleg Rióban üzletelt, de úgy három éve teljesen felszívódott. Ausztráliában és az USA-ban körözés alatt áll. Kb. egy éve kaptunk egy fülest, hogy látták őt Máltán, majd pár hónapja Cipruson, de a helyi rendőrség nem talált semmit. De Hayley. Ez az ember veszélyes. Több rendbeli gyilkossággal, zsarolással és emberrablással vádolják. És elég sok bizonyítékuk van

- Értem - elképzelni nem tudtam, hogy mit akarhat egy ilyen embertől Cassie.

- Vigyázz Cassandra Clarke-kal - Phil ezt olyan komolyan mondta, hogy komolyan megijedtem - Itt vannak róla képek. Úgy tűnik egy ideig Maximilian Strauss szeretője volt. A riói rendőrség nem tudta megállapítani, hogy benne volt-e a bűncselekményekben, de a nevelőapjára való tekintettel nem vádolták meg végül semmivel.

Teljes mértékben lefagytam. Sok mindent el tudtam hinni Cassie-ről, de azt nem, hogy cinkosa egy gyilkosnak, vagy ami még rosszabb, hogy ő maga is az. Lehet, hogy csak egy fiatal kori hiba, nem? Hogy csak beleszeretett egy rossz emberbe, és amikor kiderült, akkor ott hagyta?

- Köszönöm szépen - köszörültem meg a torkom, majd leraktam a telefont. Elindultam Cassie és Rihanna közös lakosztálya felé, bár még mindig le voltam fagyva az információktól. Szerencsémre Cassie nyitott ajtót, mert fogalmam sincs, hogy milyen ürügyet találtam volna ki Rihannának, vajon mi az, amit nem mondhatok el előtte. Cassie amint meglátott elkomorodott az arca, és bár csak egy hálóinget viselt, rögtön kilépett a folyosóra és becsukta maga mögött az ajtót. Én elkezdtem neki mondani a megtudott információkat, leszámítva azt a részt, amit róla megtudtam. Úgy tűnt megnyugszik egy kicsit, hátát a falnak vetette, és megkönnyebbülten támaszkodott a térdeire.

- Cassandra - mondtam kelletlenül - muszáj megkérdeznem valamit.

Cassie nem válaszolt, csak mindent tudóan nézett rám. Volt valami nagyon meggyötört a tekintetében, soha nem láttam őt ennyire sebezhetőnek. A tökéletesség látszata, ami mindig körül lengte őt, most hirtelen elpárolgott, csak egy megtört lány állt itt előttem, egy lány, akinek nagyon súlyos titkok nyomhatták a vállát.

- A rendőr, akivel beszéltem, azt mondta, hogy maga és Maximilian, szóval, hogy együtt voltak.

 Cassie lerogyott a szőnyegre, és nagy kék szemeivel rám bámult. Nem tudtam, hogy fog-e válaszolni, de életemben először tudtam elhinni, hogy ő még csak egy huszonegy éves fiatal lány, aki hihetetlenül egyedül van.

- Ez nagyon bonyolult - szólalt meg végül - ő szörnyű dolgokat tett velem, és szörnyű dolgokra vett rá, de hihetetlenül szerelmes voltam. Nem tudom megmagyarázni, de amit ő mondott, az jónak tűnt, bármit megtettem volna érte. Én... a hatása alá kerültem.

- Mit tett érte, Cassie? - kérdeztem meg végül. Erre összerezzent, felkelt és ismét önmaga volt.

- Nagyon köszönöm, hogy segített nekem, végtelenül lekötelezett. Felejtse el, amit az imént mondtam, nem lényeges. Nem a múltban kell élni, hanem a jelenben, nem igaz? Jó éjszakát.

Tehetetlenül néztem, ahogy elindul az ajtó felé. Soha nem éreztem magamhoz őt ennyire közel. Pontosan ismertem azt, mikor egy fiatal és naiv lány beleszeret egy férfiba, aki csak árt neki. Hisz én is egy ilyen lány voltam.

- Nem kell nekem elmondania, ha nem akarja - mondtam, mielőtt bemehetett volna - de valakivel beszélje meg. Az ilyen titkok egy idő után felmorzsolják az embert.

Cassie visszanézett és még egy hálás mosolyt küldött felém. Én egy hasonlóval válaszoltam és bár engem lepett meg a leginkább, rá kellett jönnöm, hogy kettőnk között megtört a jég. Bár valószínűleg nem leszünk a legjobb barátnők, de végre meg tudtam érteni, hogy miért is olyan távolságtartó és arrogáns mindenkivel. Egy rossz kapcsolat mindenkit megváltoztat, és nagyon úgy tűnt, hogy Cassie talán az egyik legrosszabb kapcsolatba került, amibe csak kerülhetett.

Információ és figyelmeztetés

Sziasztok megint!

Esküszöm a következő, amikor jelentkezek már tényleg a rész lesz. Tegnap  legjobb barátnőm rendbe rakott, szóval csak el szeretném mondani, hogy tudom, hogy mostanában hálátlannak tűntem, de nagyon szeretlek titeket és köszönöm, hogy itt vagytok velem. Azok az emberek, akik szeretik amit csinálok és támogattok, szóval tuti, hogy nem zárom be a blogot, sőőőt, délután újult erővel vetem bele magam az írásba, hogy holnap reggelre itt is legyek az új rész, amiben kiderül valami Cassie múltjából.

A másik, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a blogversenyre való jelentkezést holnap éjfélkor lezárom, szóval ha esetleg valaki még nem tette meg, akkor még most lehet jelentkezni! 

Sok sok hálával és szeretettel ölel titeket:

Raquel

Csúszás

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, de hogy őszinte legyek nem nagyon volt se időm, se kedvem, se ihletem írni az elmúlt napokban, szóval holnap sajna nem tudok új részt hozni. Már meg van a rész fele, tehát ha minden jól megy akkor vasárnap reggel fel tudom rakni. Higgyétek el igyekezni fogok. Ez nem jellemző rám, szóval a jövőben nem hiszem, hogy ilyen máskor is elő fog fordulni, remélem nem pártoltok el emiatt mellőlem. Viszont szomorúan konstatáltam, hogy az előző részhez mindössze egy megjegyzés érkezett, pipákat sem nagyon kaptam, remélem nem unjátok még a történetet, mert még elég sok ötletem lenne hozzá, én csinálnám tovább nagyon szívesen, ha ti is akarjátok. 

Teljesen más téma: 

We are alive! című blogom megnyitott, oldalt megtaláljátok a linkjét. Ide keresnénk designert/designereket! Ha van valakinek kedve, az oldalon megtalál minden információt. 

Még egyszer bocsánat a csúszásért!

Ölel titeket:

Raquel

18. rész - Kísért a múlt

Sziasztok!

Nos, megjöttem a legújabb résszel, ami ugyan nem lett a legeseménydúsabb, de rengeteg olyan információt tudhatunk meg belőle, ami nagyon fontos lesz a következőkben, úgyhogy remélem megbocsátotok, egy kicsit unalmasabb részért :)

Remélem ettől függetlenül tetszeni fog, reménykedve várom a kommenteket!

Ölel titeket:

Raquel

- Hmmm, de jó illatod van - suttogta bele a fülembe egy érdes hang. Hatalmas kezét végigcsúsztatta a karomon egészen a derekamig. Mögém lépett, szuszogva szedte a levegőt, miközben megmarkolta a mellemet. Ez volt az a pillanat, amikor magamhoz tértem rémült dermedtségemből, megpördültem és minden erőmmel megütöttem támadómat.

Hallottam, ahogy a csont reccsen egyet csapáson miatt, de nem néztem meg pontosan mijét is találtam el, hanem teljes erőmből futni kezdtem. Mögöttem káromkodás törte meg a csendet, majd szapora léptek zaja jelezte, hogy üldözőbe vettek. Tüdőm szúrt, légzésem egyenetlenné vált, de emeltem a tempón és imádkoztam, hogy már közel legyek a kijárathoz.

El is értem a hatalmas vasajtót, de mikor megpróbáltam kinyitni, nem engedett az mozdulatomnak. Hisztérikusan kezdtem rángatni, könnyeim lecsorogtak arcomon, de az ajtó makacsul ellenállt, összezárva engem és a támadómat.

- Csak nem gondoltad, hogy csak úgy engedlek elmenni, szépség? - nevetett, majd lassú léptekkel ismét megindult felém - Játszadoznék még veled, de sajnos a főnök látni akar.

Hirtelen, mintha a semmiből kerülnének elő, két fegyveres, maszkos alak jelent meg, és fogott le. Kezemet hátra csavarták, majd egy kötéllel megkötötték. Mikor ezzel végeztek egy csuklyát húzhattak a fejemre, mert minden elsötétült előttem. Éreztem egy sürgető rántást a karomon, majd az ajtó kinyílásával járó zaj után kiértünk az éjszakába. Nem sokáig élvezhettem azonban a hűs szellőt a bőrömön, hamarosan betuszkoltak valami járműbe, majd ajtócsapkodások után elindultunk.

Miközben autókáztunk, a félelem egyre nagyobbra nőtt bennem. Nem tudtam hova visznek, és ami még ennél is fontosabb, hogy mit akarnak csinálni. A nagyobb darab, aki úgy tűnt ezt a "hadműveletet" vezeti, azt mondta a főnöke látni akar. De miért? Mit árthattam neki? Esetleg váltságdíjat akar? Vagy csak simán holtan látni?

Kétségbeejtő gondolataimnak az vetett véget, hogy hirtelen megálltunk. Ismét kirángattak, de ebben az esetben, mikor beleszippantottam a levegőbe, az tiszta volt. Nem volt benne a tenger, a szegénység és az oszlás bűze, így biztos voltam benne, hogy kiértünk Rióból. A karomnál fogva vezettek, néha pár szót hallottam elhangzani, de a rettegéstől már az értelmüket sem fogtam fel. Egyszer csak lelöktek egy székre, majd lehúzták a fejemről a csuklyát.

Egy fényűzően berendezett nappaliban voltam. Körülöttem minden aranyberakású, a hátsó falon egy méregdrágának tűnő festmény kapott helyet. A szoba közepén egy fiatal srác állt, jól szabott öltönyben, olasz cipőben egy pohár whisky-vel a kezében. A döbbenettől csak tátogni tudtam. Én ismertem ezt az embert.

Maximilian Strauss. Az apám újévi partiján találkoztunk, és ha jól emlékszem flörtöltünk is. Szemtelenül jóképű volt kék szemével, rövidre nyírt szőke hajával és izmos testével. Rendkívül fiatal volt, ráadásul nem tartozott vagyonos családhoz sem, így a legtöbben úgy gondolták, hogy a pénzéhez illegális jutott hozzá. Hát az előbbi bemutató után, ebben már én sem kételkedtem többé.

- Miss. Clarke. Elnézést a kellemetlenségekért - kezdte kenetteljes hangján.

Ismét hideg verejtékben fürödve ébredtem fel. Nekidőltem a hideg ágytámlának, és megpróbáltam mélyeket lélegezni. Az előtörő emlékek még mindig a hatásuk alatt tartottak, csak nehezen tudtam visszarántani magam a jelenbe. Ránéztem az órára, ami még csak fél kettőt mutatott. Egy ideig a kivilágított Big Bent néztem, majd felvettem a telefont és azt az embert tárcsáztam, aki minden szituációban meg tudott nyugtatni.

Sokáig csengett, már kezdtem feladni a reményt, hogy otthon van. De az utolsó előtti pillanatban, meghallottam az ismerős hangot.

- Hallo? - apám cigarettától rekedtes hangja hallatán elmosolyodtam.

- Szia, apa. Én vagyok - köszöntem.

- Szia, édesem. Miért nem alszol? Európában ilyenkor az éjszaka közepe lehet - előttem volt apám arca, ahogy az aggodalomtól kissé összeráncolja a homlokát, borostás állát vakargatva, tettre készen ácsorog, ha netán el kéne indulnia a repülőtérre. Tudtam, hogy bármikor megkérhetném, hogy jöjjön ide, egy szó nélkül megtenné.

- Semmi baj nincs - nyugtattam meg - csupán rosszat álmodtam.

- Megint a régi nóta? - kérdezte megértően, mire én csak sóhajtottam, de ezt is megértette - Édesem, Maximilian eltűnt, senki nem tudja, hol van. David elintézte.

Az utolsó szavakat kelletlenül mondta ki. Tudtam, hogy még mindig utálja őt, de hálás neki, amiért elintézte Maximiliant.

- Hogyhogy otthon vagy? - kérdeztem témát váltva. Apám mélytengeri búvár volt, olyan embereknek gyűjtött ritka mélytengeri állatokat, akik már nem tudtak mit kezdeni a pénzükkel. Ez rengeteg idejébe került, élete nagy részét az óceánokat járva töltötte.

- Épp nincs megrendelésem. De nem is baj, legalább pihenek egy kicsit - hangján hallottam a tetetett jókedvet.

- Apa, ha pénz kell, tudod, hogy egy szavadba kerül és...

- Tudom, édesem, de hidd el megvagyok. Hogy vannak a testvéreid?

Ehhez hasonló semmitmondó témákról beszélgettünk még egy darabig, de végére egész vidám lettem. Teljesen kiment az álom a szememből, ezért miután letettük, Lewis Hamiltont hívtam.

- Mi? - kérdezte egy felháborodott hang.

- Nincs kedved most indulni? - kérdeztem olyan ártatlan hangon, mintha fogalmam sem lenne róla, hogy éjjel két óra van - ha elindulunk háromkor hatra ott is leszünk...

- Nekem tökéletesen megfelel, ha nyolckor indulunk, tizenegykor ott leszünk beosztás is. Feküdj le, Cassie, reggel találkozunk.

- Ne legyél már ilyen lusta - csattantam fel, mielőtt letehette volna a telefont - egy óra múlva találkozunk a gépednél!

---

Nem igazán tudtam megállapítani, hogy ki utál jobban. CeCe, akin hihetetlen módon egy gramm smink sem volt, és oly' híres tökéletes megjelenésének is nyoma veszett. Lewis, aki még mindig úgy nézett ki, mint egy holdkóros, vagy Hayley, akit valószínűleg a kisfia mellől rángattam ki, hajnalok hajnalán.

- Szép jó reggelt! - köszöntöttem a kissé morcos társaságot, de a lelkesedésem kevésbé ragadt át rájuk - Gyerünk, több lelkesedést, Spanyolországba megyünk.

- Nagyobb lenne a lelkesedésünk, ha nem lenne éjjel három óra - válaszolta CeCe - egyébként, ha egy kép is készül így rólam, akkor tuti, hogy felmondok.

A szemeimet forgatva adtam oda a személyzetnek a csomagjaimat. Felszálltam a gépre és elhelyezkedtem a kényelmes bőrülésben. Imádtam Lewis gépét, ami nem csak hogy kényelmes volt, de állatul nézett ki teljesen piros festésével. Lássuk be, a srác tud élni.

- Van rá esélyed, hogy életed végéig dühös leszek rád - közölte Lewis, mikor letelepedett velem szembe - van valami különösebb oka annak, hogy felvertél minket?

- Nem tudtam aludni.

Az út viszonylag eseménytelenül telt el. A többiek elég hamar elaludtak, de én tartottam attól, ha újra lehunyom a szemem, akkor visszarepülök arra az évekkel ezelőtti estére. Féltem Maxtől, nem csak azért, ami akkor történt, hanem azért is, mert olyan dolgokat tud rólam, olyan dolgokat hozott ki belőlem, mint senki más.

A jerezi repülőtér üres volt, mikor megérkeztünk, ami a korai időpont okán, nem is volt meglepő. Egy közeli luxus szállodába vittek minket, ahol azonban teljes személyzet felvonult a kedvünkért. Ez volt a legjobb hotel a környéken, így igazából minden pilóta itt szállt meg. Ha mindenkit ilyen fogadtatással várnak, akkor igen elfoglaltak lesznek a következő pár napban.

- Miss. Clarke, Mr. Hamilton rendkívül örülök, hogy itt vannak - jött elénk a szállodaigazgató - A repülőtérről szóltak, hogy hamarabb érkeznek, hisz csak órák múlva vártuk magukat.

- Rihanna itt van? - kérdeztem. Irritált ez a folytonos udvariaskodás.

- Miss. Fenty még alszik...

- Hányas szoba?

- 52-es - válaszolta lelombozva - de előbb nem szeretne bejelentkezni?

- Jól elleszek Rihannával - válaszoltam és a lift felé vettem az irányt.

- Majd én elintézem - hallottam magam mögött CeCe hangját, aki a repülőn átöltözött és sminkelt is, így jobb kedvében volt, mint pár órával ezelőtt.

Bekopogtam a megadott szobába, majd mikor semmi választ nem kaptam, dörömbölni kezdtem.  Nagy sokára végre kinyílt az ajtó és Rihanna iszonyatosan megviselt arca bukkant fel a résben.

- Te szemét idióta - köszönt kedvesen - hajnalok hajnala van...

Mosolyogva léptem fel. RiRinek nem volt erőssége a korán kelés, legtöbb esetben nem találtad ébren délután kettő előtt. De ma már úgyis elegen utálnak azért mert felkeltettem őket, plusz egy ide vagy oda mit számít, nem igaz?

A lakosztály olyan volt, mint a legtöbb luxuskategóriás szállodában. Minden hipermodern kütyü megtalálható volt, a legdrágább bútorokkal berendezett szobákban nagy csokor virágok mindenütt. Ilyen szobákban élem az életem nagy részét, de még mindig nem tudtam megszokni személytelenségét. Rihanna visszafeküdt a hatalmas franciaágyba, takaróját a fejére húzva jelezte, nincs beszélgetős hangulatában. Én mellé feküdtem, a puha paplan jólesően körülölelte testemet. Rihanna barna szemei szemrehányóan néztek rám.

- Fejlemények vannak - mondtam, mire összeráncolta a szemöldökét.

- Styles? - kérdezte, mikor kíváncsisága felülkerekedett álmosságán.

- Ühüm - bólintottam - lefeküdtem vele.

- Jó volt? - Rihanna arcán megjelent a jól ismert kaján vigyor.

- Jó - bólintottam elismerően - utána kidobtam.

- Ezen egyáltalán nem lepődök meg - Rihanna úgy tűnt kezd felébredni, most felült és érdeklődve nézett - Ugye, tudod, hogy ez már-már súrolja az elmebetegség határát? Olyan, mintha egy hatalmas sziklán élnél egyes egyedül. Néha közel kéne engedned magadhoz valakit.

- És ez a valaki legyen Harry Styles?

- Nem azt mondtam, hogy legyen ő... Tőlem Fidel Castro is lehet, az sem érdekelne, de kezdek aggódni érted.

- Nyugi, én is érzékeltem, hogy ez nem volt szép - válaszoltam vállvonogatva - bocsánatot is kértem.

- Hogy mit csináltál? - Rihanna arcán a teljes döbbenet játszott - Ismerlek vagy három vagy négy éve és egyszer sem kértél bocsánatot senkitől.

- Ez nem is igaz!

- Te belezúgtál! - Rihanna felpattant és valami idióta táncot kezdett járni, miközben teli torokból kiabálta, hogy "Cassie szerelmes, Cassie szerelmes"

- Nagyon vicces - ütöttem meg.

Úgy döntöttem a nap hátralévő részét pihenéssel töltöm, ami Rihanna mellett nem volt olyan egyszerű. Végül elküldtem vásárolni, mert kezdtem úgy érezni, hogy elájulok a fáradtságtól. Bár tisztában voltam vele, hogy valószínűleg ki fogja meríteni a hitelkártyámat, ráadásul olyan cuccok vételével, amit életemben nem fogok felvenni, de jelen pillanatban úgy éreztem ez is megéri. De mielőtt lefeküdtem volna, még valamit el akartam intézni.

Remegő kézzel nyúltam a telefonomért. Bár rákereshettem volna a névre, egyenként mentem végig a neveken, amíg el nem értem az S betűig. Nagy levegőt vettem majd megnyomtam a hívás gombot. A telefon kicsöngött...

- Hello, gyönyörűm - szólt bele a jól ismert hang - tudtam, hogy egyszer úgy is keresni fogsz!

Pánikomban gyorsan levágtam a telefont. Az ágyra rogytam, majd hívtam Hayley-t, hogy beszélni akarok vele. A lány félénken jött be, szőke haját lófarokba fogta, úgy tűnt kicsit tart attól, hogy egyedül legyen velem. Minden tőlem telhetőt megpróbáltam, hogy megkedveljem, de valahogy az egész lány hihetetlenül irritált.

- Hivatott, Miss... Úgy értem Cassandra.

- Igen. Meg kéne nekem tennie valamit.

- Ez a dolgom.

Még egyszer végignéztem az előttem álló lányon. Biztos vagyok benne, hogy megbízok benne annyira, hogy rábízzam életem legnagyobb titkát?

- Maga újságíró, nem igaz?

- Az voltam.

- Akkor esetleg vannak kapcsolatai a rendőrségnél is?

- Hát - úgy tűnt Hayley elbizonytalanodik - senkit nem tudok kihozni a börtönből, ha erre kíváncsi.

- Nem is akarok, senkit kihozni. Utána kéne néznie valakinek.

- Az talán menni fog - bólintott.

- Azt szeretném, ha kiderítene mindent egy bizonyos, Maximilian Strauss-ról. Mindent, amit csak sikerül összeszednie. És Hayley, erről senkinek nem szólhat egy szót se. Még CeCe-nek sem!