Sziasztok!
KÉRLEK OLVASSÁTOK EL, FONTOS!
Ne haragudjatok, így az elején leszögezem, hogy ez a rész nem hozza a szokott szintet. Ennek sok tényezője van, nem untatnálak titeket vele, de a legfőbb oka annak, hogy mégis megosztom, azaz hogy nem nagyon tudom elképzelni, hogy bármikor megtudnám írni jobban.
Ezzel összefügg, hogy elnézéseteket kell kérnem, de kell egy kis idő, mire meg tudom írni a következő részt. Nem tudom, hogy pontosan mennyi, nagyon remélem, hogy jövőhét szerdán meg tudom osztani, de lehet, hogy csak szombaton. Remélem megértitek, nagyon szeretlek titeket, de jelenleg nincs időm annyit írni, mint eddig, ami meg még nagyobb baj, hogy annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok a szokásos szintnek megfelelni, úgy pedig nem akarom folytatni. Ha minden jól megy, akkor csütörtökön befejeződik ez a stresszes időszak számomra és ismét lesz időm mindenre!
Remélem azért valamennyire tetszeni fog a rész, kérlek ha van időtök írjatok, pipáljatok, nagyon örülnék a résszel kapcsolatos nézeteknek!
Ölel titeket:
Raquel
A telefonom
csörgésére riadtam fel. Kint még sötét volt, így csak arra tudtam gondolni,
hogy Cassie ismét bajba került és valami rendőrségtől kell elhozni. Komolyan mondom,
megőrjít az a csaj.
Amikor ránéztem a
kijelzőre és egy ismeretlen szám fogadott, az csak megerősített gyanúmban.
Kikeltem az ágy kellemes melegéből és a szekrény felé vettem az utamat, hogy
valami ruhát keressek magamnak.
- Halló? - szóltam
bele nem túl lelkesen.
- Miss. Debois? A
Központi Kórházból hívom. Cassandra Clarke-ot nem sokkal ezelőtt szállították
be hozzánk és Önt tüntette fel értesítendő személyként.
- Kórház? - hangom
jó pár oktávot ugrott - Jól van? Mi történt?
- Balesete volt,
sajnos a hogylétéről nem tudok sok mindent mondani, annyit tudok, hogy jelenleg
a műtőben van.
- Rohanok, ahogy
tudok - mondtam, majd lecsaptam a telefont.
Nem akartam
elhinni. Cassie-nek soha nem volt közúton balesete. Versenypályán néha
előfordult, hogy egymásnak mentek, vagy elvesztette az irányítást és a falban
kötött ki, de az ott nem számított nagy dolognak.
Sietve kaptam fel
magamra a cuccaimat, majd felvettem a dzsekimet és az autóm felé mentem.
Szerencsére a kórház nem volt messze a lakásomtól, így hamar odaértem. Mivel
Cassie még mindig a műtőben volt, nem tudtak semmi újat mondani. Én csak annyit
tehettem, hogy felhívtam a bátyját és az édesapját, majd vártam. Gyűlöltem azt
a tehetetlenséget, amit éreztem. Mindig is abban voltam a legjobb, hogy
intézkedjem, tegyem a dolgom, megoldjam a kríziseket. Ezért is kerültem annak
idején Cassie mellé. Mikor kiderült, hogy hivatásos autóversenyző lesz, David
Alvares behívatott a szobájába és ennyit mondott: "Maga talán az egyik
legjobb emberem. Magára akarom bízni a lányomat. Elég sok dolga lesz vele,
kissé problémás lány, de kérem, segítsen neki!" Még ennyi év után is
elmosolyodom ezen. Kissé problémás? Ugyan, ez a csaj maga a két lábon járó
problémakupac.
Fel alá kezdtem
járkálni a folyosón. Úgy egy fél órán keresztül csinálhattam ezt, mikor
megjelent Harry Styles. Nem tehettem róla, elnevettem magam az arckifejezésén.
Mindig is hülyeségnek tartottam a szerelmet, valami olyan dolognak, ami
elvakítja és megcsonkítja az embereket. A Harry arcán megjelenő kétségbeesés,
fájdalom, aggodalom is nevetséges volt, ha belegondolunk, hogy alig két hónapja
ismeri csak Cassie-t és alig tud róla valamit.
- Mi történt? -
kérdezte meg rögtön, ahogy odaért hozzám.
- Motorbaleset. Ez
az idióta, a sérült csuklójával gondolta, hogy motorozik egyet. A rendőrök azt
mondták, hogy jóval a megengedett sebességhatár fölött ment. Elesett. Többet
egyenlőre nem mondtak.
- Miért motorozott
így? - Harry leült az egyik székre és a kezébe temette az arcát.
- Mert elege volt
mindenből - válaszoltam - ilyenkor
szokása száguldozni, vagy leugrani valamiről. Legutóbb kiugrott egy repülőből.
Jó egy órát
töltöttünk a váróban, de nem beszélgettünk tovább. Én folytattam a fel-alá
járkálást, Harry pedig kezébe temetett arccal várt.
- Miss. Debois? -
kérdezte egy kék műtősruhába öltözött, magas férfi. Reménykedve fordultam felé
- Miss. Clarke-nak több helyen eltört a csuklója, de sikerült helyre rakni. Nem
sokára kihozzuk a műtőből, de még jó pár órát aludni fog.
- Mennyi idő lesz,
amíg teljesen felépül? - mikor megtudtam, hogy Cassie-nek nem esett nagyobb
baja, máris átkapcsolt az agyam praktikus üzemmódba.
- Egy jó pár hónap
lesz. Nem tudok egyenlőre semmi biztosat mondani.
- Nézze, annak a
lánynak két hét múlva tesztelnie kéne egy Forma-1-es autót. És akkor nem
beszéltünk arról, hogy másfél hónap múlva kezdődik a szezon.
- Mint mondtam,
semmi biztosat nem tudok mondani, de két hét múlva nem hiszem, hogy bármit is
el fog tudni vezetni.
- Köszönjük szépen
- a doktor bólintott, majd ott hagyott bennünket. Ezer gondolat cikázott a
fejemben. Összeszedtem fejben, hogy hány embert kell felhívnom, kinek kell
azonnal és kinek ér rá később értesülnie Cassie állapotáról. Végül elővettem a
telefonomat és tárcsáztam Christian Hornert. Mikor letettem Harry szemrehányó
pillantásával találtam szemben magam.
- Tényleg ez
magának a legfontosabb?
- Mi lenne?
- Egy cseppet sem
aggódik Cassie-ért? - emelkedett fel, szinte ijesztően felém magasodott -
Magába egy csepp jó érzés sem szorult?
- Ne oktass ki
engem - sziszegtem vissza - Csak egy szerelmes taknyos vagy, aki semmit nem tud
arról, akibe bele van zúgva. Azt hiszed, hogy azzal segítek neki, ha a kezemet
tördelem felette, vagy azzal, ha felhívok mindenkit, elintézek mindent így a
felépülésével kell csak törődnie? Szerinted kinek lesz hálásabb, neked, aki
aggódva izgultál vagy nekem, aki valami hasznosat is tettem?
Harry nem
válaszolt, de sértett tekintete mindent elárult helyette. Nem igazán érdekelt a
véleménye, így inkább ott hagytam, és megkértem a nővért, hogy mutassa meg
Cassie szobáját, riasztottam Hayley-t, hogy hozza be a legfontosabb
felszereléseket, majd végighallgattam Annabelle kioktatását, hogy miért nem ő
volt az első, akinek szóltak a balesetről. Annyira még én sem voltam kegyetlen,
hogy közöljem vele az igazságot.
Mikor végre
meghozták Cassie-t, még nekem is összeszorult a szívem. Az arcán egy hatalmas
zöld folt éktelenkedett, de szerencsére komolyabb baj nem történt, hisz viselt
sisakot. Viszont a kezén nem sok bőr maradt, az a rész, ami kilátszott a
gipszből szörnyen festett. A szám elé kaptam a kezem. Soha nem láttam még őt
ilyen állapotban. Harry nem szólt egy szót sem, csupán leült egy székre, szemét
Cassie arcán nyugtatta és várt. Én leültem a szoba túlsó végén, így a szobára
csend telepedett.
---
Hirtelen zajra
riadtam fel. Kellett néhány másodperc, hogy realizáljam, hogy hol vagyok és hogy
mi történt. A zaj forrását hamar megtaláltam, Blake ugyanis pont előttem állt,
testével húga felé hajolva, aki még mindig aludt. Épp egy kósza hajszálat
simított ki az arcából.
- Nem akartalak
felébreszteni - szabadkozott, mikor észrevette, hogy felkeltem. Én csak
legyintettem, majd mellé léptem és a vállára helyeztem a kezét. Tudtam, hogy
nagyon félti a húgát, akit minden hibájával együtt istenített.
- Nincs nagyobb
baja - mondtam megnyugtatásként - Csak eltört a csuklója. Ez az idióta is úgy
tesz mintha legalábbis a halálán volna - intettem a fejemmel a szintén
elbóbiskoló Harry felé.
- Mi bajod van
vele? - Blake felvonta szemöldökét, de sikerült egy enyhe mosolyt csalnom az
arcára.
- Soha nem
szerettem az elvakult idiótákat - vontam vállat.
- Egyszer meg fogja
ölni magát - csóválta meg a fejét, miközben ismét a húgát nézte - Komolyan.
RiRi és Behati azt mondják, hogy Taylor húzta fel.
- Ismered milyen.
Te azzal vezeted le a feszkót, hogy megversz valakit, ő pedig azzal, ha kap egy
nagy adag adrenalint.
---
A következő napok
hihetetlen egyhangúságban teltek. Cassie természetesen rettenetesen viselte a
kórházi fogságot, így főleg Hayley-t szórakoztatta. Viszont ismét elkezdett
hidegen viselkedni Styles-szal, aminek sejtettem is az okát. Azonban amit még a
kórháznál is nehezebben viselt, azaz anyja volt, akinek féltő gondolkodása
addig terjedt ki, hogy idejött, onnantól viszont, hogy látta, Cassie-vel
gyakorlatilag minden rendben ismét elővette önző és parancsolgató modorát.
Behati és Rihanna nap,
mint nap bejöttek látogatóba, azonban amikor megérkeztek azon a napon, mikor
elvileg Cassie-t kiengedték, egy hatalmas bőröndöt is hoztak. Cass már útra
készen állt, haját leengedve hagyta, így sikerült nagyjából elrejtenie az arcán
éktelenkedő foltot. Egy koptatott farmert és egy bézs blúzt viselt, Hermés
táskájában kotorászott épp, mikor barátai megérkeztek.
- Piszkosul fogsz
hiányozni - közölte RiRi, mikor levetette magát az agyra - Tuti, hogy ne menjek
veled?
- És akkor ki fog
helyetted dolgozni? - kérdezett vissza Cassie, de kedvesen mosolygott - minden
rendben lesz csajok, nem kell aggódni.
- Hívj, ha bármire
szükséged van, vagy nagyon unatkoznál, és máris repülünk - Behati megölelte
búcsúzóul, Rihanna pedig egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
Mikor elmentek
érdeklődve néztem Cassie-re.
- Nem tudtam, hogy
elutazunk...
- Csak én. Mivel
egy időre kivontak a munkából, azért úgy döntöttem, hogy hazarepülök.
Tudtam, hogy nem
Rióra gondol. Bármennyi időt is töltött ott, bármennyire is megszerette a
dél-amerikai várost, számára az otthon mindig is Perth maradt.
- Nyugalmat
szeretnél, vagy csak menekülsz Harry elől? - kérdeztem, mire lefagyott. Túl jól
ismertem már ahhoz, hogy a kisded játékaival át tudjon verni.
- Mindkettő -
ismerte be.
A padlót bámultam.
Cassie nem volt az elköteleződés mestere, félt beleszeretni bárkibe is, és az
is biztos, hogy közte és Styles között nagyon hamar, nagyon komolyra fordultak
a dolgok. A kölyök ragaszkodása kézzel fogható volt, gondoskodása már-már
zavaró. Egy olyan független lénynek, mint Cass ez nagyon ijesztő lehetett.
- Egyszer szembe
kell nézned a démonaiddal - mondtam halkan - és az a gyerek rendes.
- Még csak nem is
kedveled - dobta bele a telefonját a táskájába, majd felvette a napszemüvegét,
ami egyértelmű jele volt annak, hogy útra kész.
- Soha nem
kedveltem a rendes srácokat.
- Megyek - Cassie
odalépett hozzám és megölelt - Mindenkinek így lesz a legjobb.
- Szakítsak
helyetted? - kérdeztem és bár hangomból csak úgy sütött az irónia, Cassie
beleharapott a szájába - Most komolyan?
- Csak mond meg
neki, hogy ne keressen, oké?
- És szerinted
komolyan nem fog rákérdezni, miért ne?
- Tanácsold azt,
hogy keressen egy normális lányt.
Lesajnálóan néztem
rá. Elfut egy fiú elől, akit nagyon kedvel. Brávó Cass. De nem szóltam semmit,
mert ismertem annyira, hogy tudjam nincs értelme. Eldöntötte. Elmegy.
Nagyon jó lett, nekem kifejezetten tetszett. :)
VálaszTörlésCsenge xx
Szia!
TörlésMár kezdtelek hiányolni :) <3 Örülök, hogy tetszett :)
Ölellek!
:'( komolyan mondom agyrem amit Cassie szegény Harry-vel csinál ... Mindenesetre nem lett ez olyan rossz, mint ahogy beharangoztad :)
VálaszTörlésxoxo Elsie Flannery
Szia!
TörlésEzek szerint csak magamhoz vagyok túl szigorú, örülök, hogy írtál :)
Igen, Cassie nem egyszerű, Harry sem fogja ezt sokáig elviselni, de ennél többet nem árulok el, majd a következő részből kiderül a reakciója ;)
Ölellek!
Drága Raquel!
VálaszTörlésHogy mondhatod ez egy rossz rész? Nekem nagyon tetszett, rendesen megleptél ezzel a balesettel. Azt hiszem Cassie ki fogja húzni a gyufát Harrynél, szegény gyerek már lassan szélütést kap. Én már rég lapátra tettem volna. De ilyen szerelmesnek lenni... :D
Végül örülök, hogy maradtál a CeCe szemszögnél.
További jó túlélést!
Puszi!
Drága Do-m!
VálaszTörlésJajj, ne csináljátok ezt velem, ezektől a kommentektől komolyan legszívesebben leülnék írni, de nem lehet :(
Igen, ilyen a szerelem :))) Harry reakcióját pedig meglátod jövőhéten. A fejemben már meg van a rész, remélem sikerül meglepnem titeket!
Puszillak és köszönöm szépen a kedves szavaidat :D