8. rész - Rio

A megadott időpontban a kijelölt terminálra érkeztem. Teljesen ledöbbentett, hogy magángéppel megyünk. Ráadásul nem is akármilyennel! Bár néha az együttessel szoktunk ilyen gépeket béreli, de azok fele ekkorák, mint ez.

- Ez a tied? - kérdeztem Blake-et, aki egy csinos stewardess- szel beszélgetett éppen.

- Nem igazán - felelte vállat vonva - A nevelőapámé.

A problémáról az edzőteremből ismerős mogorva férfi zökkentett ki. Ami még inkább lesokkolt azaz volt, hogy ő is bőrönddel érkezett, tehát nyilvánvalóan velünk tartott.

- Ő Gerard Wilkinson, Ger ő Harry Styles - mutatott be minket gyorsan egymásnak Blake, majd felszállt a repülőre. Gerard végigmért majd követte őt.

- Hagyja a csomagokat, majd mi bepakolunk - ütötte meg a vállamat egy srác, amiből azt a következtetést vontam le, hogy fel kéne szállnom a gépre.

A repülő belseje ugyanolyan fényűző volt, mint a külseje. Hatalmas bőrfotelek terpeszkedtek két oldalon, keskeny folyosót hagyva csak szabadon. A stewardess, aki az előbb Blake-kel beszélgetett körbevezetett a gép többi részén. Megmutatta az ágyakat, ha esetleg aludnék, és biztosított afelől, hogy bármire is legyen szükségem azonnal megkapom. Hát igen, ez egy olyan része volt a hírnévnek, amit elég hamar megszoktam. De elég szokatlan volt egy olyan ember társaságában utazni, akinek valószínűleg több pénze volt, mint nekem valaha is lesz, mégis volt magánélete. Egy kissé irigykedve néztem Blake-re. Bár imádom a rajongóimat, és semmi pénzért nem hagytam volna abba az éneklést, mégis csábító volt, egy nyugis élet luxussal karöltve.

Mivel késő este indultunk szerencsére Gerard morogva bocsánatot kért és elindult aludni. Én elérkezettnek láttam az időt, hogy egy kicsit többet tudjak meg Cassie-ről. Persze, az interneten egy csomó infó fenn volt. Tudtam, hogy Ausztráliában született és 10 éves koráig ott is élt, de ekkor az anyja hozzáment egy brazilhoz, így ő és a testvérei Rióba költöztek. Azt is olvastam valahol, hogy illegális autóversenyzéssel foglalkozott, amíg fel nem fedezték és szervezett bajnokságokban nem kezdett indulni. Csupán öt év kellett hozzá, hogy bekerüljön a Forma-1-be. Nem vagyok valami nagy szakértője a témának, de azt még én is tudom, hogy ez nagyon nagy szó.

De engem nem a lenyűgöző karriere érdekelt. Amennyire eddig megismertem ritka makacs ember lehet, titokzatos és zavarba ejtően változékony. Lenyűgözőnek tartottam, de lássuk be vajmi keveset tudtam arról, hogy milyen is ő valójában. És ki lehetne hitelesebb forrás annál az embernél, aki együtt nőtt fel vele?

- Blake? - böktem meg a vállát, mire kihúzta a füléből a fülhallgatót - kérdezhetek valamit?

- Persze - vont vállat, majd az Iphonját lerakta egy asztalra.

- Múltkor azt mondtad, hogy nehéz lesz Cassie-vel - mondtam - ezt hogy értetted?

- Nos, Cassie nem egyszerű eset, az tuti. Iszonyatosan önfejű és makacs. Ha egyszer azt mondta, hogy nem akar tőled semmit, akkor már csak büszkeségből sem fog változtatni a véleményén.

- Hmmm - ezen egy pillanatig elgondolkoztam - De ha elhoztál magaddal, az azt jelenti, hogy van esély arra, hogy mégis megváltoztassa a véleményét, nem?

- Gondolom. Néha még vele is előfordul. De kemény meló lesz.

Rengeteg kérdés cikázott a fejemben, de valahogy egyiket sem akaródzott kiböknöm. Blake úgy tűnt, hogy hallgatásomat a beszélgetés lezárásaként értelmezte, így ismét elkezdett zenét hallgatni. 13 órás volt az út, tehát egy idő után mindketten elmentünk aludni.

A stewardess ébresztett, és az első amit észleltem azaz volt, hogy már leszálltunk. Gyorsan le kellett szállnom, mert azt az infót kaptam, hogy a többiek már az autóban várnak.

Jó fél órát utaztunk, mire a házhoz értünk. Kiszállva nem kellett csalódnom, egy hatalmas mediterrán villa előtt találtam magam. Az ajtóban egy 40-es éveiben járó nő állt, akiről az első benyomásom az volt, hogy nagyon hasonlít Cassie-re. Illetve gondolom, inkább Cassie rá.

-      Nem is tudtam, hogy ilyen sokan jöttök! – nézett rám kérdőn. Blake gyorsan megölelte, majd rám mutatott.

-      Ő Harry Styles, egy barátom Los Angelesből – mondta, mire a nő elmosolyodott.

-      Annabelle Alvares vagyok – nyújtott kezet, amit én gyorsan megráztam – Nagyon örülök. Szólíts csak Annabelle-nek.

Bár ránézésre úgy tűnt, hogy kissé távolság tartó, nagyon szívélyesen fogadott. Bementünk az előtérbe, majd a nappaliba. Nagyon tetszett, hogy bár a ház új építésűnek tűnt a berendezés inkább régies volt, de hihetetlenül ízléses. Az egyik – látszólag antik – fotelben egy tinédzser lány gubbasztott, egy hihetetlen vastag könyvvel a kezében. Ugyanolyan kék szeme volt, mint Annabelle-nek és Cassie-nek, de mégis volt bennük valami. Olyan volt, mintha mindenből és mindenkiből elege volna.

-      Hello húgi – köszönt neki Blake, de a lány teljesen figyelmen kívül hagyta.

-      Te énekes vagy nem? – nézett egyenesen rám – Abból a felkapott fiúbandából.

-      Igen, Harry Styles – mutatkoztam be, de viszonzásban nem is reménykedhettem.

-      Azt hittem, hogy ilyenekkel Cassie szokott barátkozni, nem te – vetette oda a bátyjának, majd kivonult a szobából.

-      Ne haragudj – mondta Annabelle, majd helyet foglalt és intett, hogy mi is üljünk le – Veronica stílusa kissé bárdolatlan.

-      Apropó, merre van Cassie? – kérdezte Blake, miközben elvett egy szendvicset az asztalról.

-      Kint van a garázsban – Annabelle mintha egy kissé neheztelve mondta volna ezt – azzal a börtöntöltelék barátjával.

-      Guidóval? – Blake összeráncolta a szemöldökét.

-      Vele.

-      Ne haragudjatok – olyan hirtelen pattant fel, hogy hirtelen nyugtalan lettem. Mi folyik itt?

-      Elnézést – mondtam én is, majd Blake nyomába eredtem.

Blake hátranézett, de nem tiltakozott a jelenlétem ellen. Lementünk egy szűk lépcsőházban egy szintet. Mikor Blake kinyitotta az ajtót a benzin és a bőr semmivel össze nem téveszthető illatát éreztem meg. Átvágtunk egy hatalmas parkolón – melyben legalább 10 luxusautó várakozott – és bementünk egy sokkal kisebb helyiségbe. Úgy tűnt ez valamiféle szerelőműhelyként funkcionál, hisz emelőtől kezdve a szerszámokig minden meg volt benne.

Azonnal kiszúrtam Cassie-t. Egy hatalmas pólót viselt, mely leért majdnem a térdéig, hozzá pedig egy lyukas melegítőt húzott. Arcán egy hatalmas olajcsík húzódott. Gyönyörű barna haja kontyban volt összefogva a feje tetején, kék szemével pedig az előtte lévő motorra koncentrált. Mellette egy napbarnított srác hajolt bele a gépbe és portugálul magyarázott valamit.

-      Halihó – köszönt Blake angolul, amiért hihetetlen hálás voltam. Mondjuk úgy, hogy a portugál nyelvtudásom nem volt valami fejlett.

Cassie hirtelen kapta oda a fejét, majd mikor meglátta a testvérét csak vicsorgott egyet. Viszont amikor engem is észrevett már lehetett rajta látni, hogy nagyon dühös.

-      Te meg mi a francot keresel itt? – kérdezte.

-      Most nem erről beszélünk – vágott a szavába Blake – Ti mit is csináltok itt pontosan?

-      Autót szerelünk? – Cassie dacosan állta bátyja tekintetét – Valami kivetni valód van ezzel?

-      Hát, ha csak hobbiból csináljátok, akkor nincs. De van egy olyan érzésem, hogy nem erről van szó.

-      Semmi közöd sincs ahhoz, hogy miről van itt szó – válaszolta Cassie, majd visszafordult az autóhoz.

-      Tehát újra indulni fogsz? – emelte fel a hangját Blake – és te hagyod neki?

-      Hidd el, ha lenne más lehetőségem, akkor nem hagynám – felelte a srác bűntudatosan. Én zavartan néztem. Halványlila fogalmam sem volt arról, hogy mi történik.

-      Nekem viszont van más lehetőségem – közölte Blake és el is indult az ajtó felé – Szólok anyának. Elég hamar véget fog venni ennek az őrültségnek. Van fogalmad róla, hogy mi mindent kockáztatsz? Nem csak a karrieredet veszélyezteted, hanem még akár börtönbe is kerülhetsz!

-      Kérlek ne! Hidd el, ha nem lenne fontos, nem tenném. Legalább hagyd, hogy Guido elmondja, miről is van szó.

A barna srác elkezdett mesélni. Csak lassanként esett le, hogy egy illegális versenyről van szó, amint Cassie részt fog venni 4 nap múlva. Aggodalmasan néztem rá, de ő továbbra is levegőnek nézett. Annyira magabiztosnak tűnt, mintha csak arról lenne szó, hogy le kell ugrani a sarki boltba egy kiló kenyérért. Blake továbbra sem tűnt meggyőzöttnek, hogy ez olyan jó ötlet, de látszott, hogy szívén viseli ennek a családnak a sorsát és nem akarja, hogy kilakoltassák őket, így megígérte, hogy nem szól senkinek egy szót sem.

-      És te? – fordult felém Cassie nem túl barátságosan – te tartod a szád?

Bólintottam, mire már megint felém sem nézett. Nyeltem egyet. Cassie ha lehet, akkor még ellenségesebben viselkedett, mint eddig bármikor.