2014. április 18., péntek

9. rész - Várakozás

Sziasztok!
Először is, nagyon szépen köszönöm a pipákat és a többi visszajelzést, kérlek ne hagyjátok abba! Másodszor, képzeljétek a héten átléptük az 1000 megtekintést, amitől hihetetlenül boldog voltam, nagyon hálás vagyok nektek! Végül, de nem utolsó sorban, tegnap Viki kihirdette a blogján tartott verseny eredményét, amin első helyet értem el, amit még mindig nem fogtam fel. Amint megkapom az oklevelet ki is rakom!
Ennyi lettem volna, most átadom a helyet a történetnek! Kérlek, ha tetszett hagyjatok valami nyomot magatok után.
Ölel titeket:
Raquel



Régi, romos raktárépület mellett álltam a vaksötétben. Láttam egy távoli utca lámpáját, de fényköre nem ért el idáig. Óvatosan megindultam, hogy megkerüljem az épületet. Szokatlanul hideg volt, bőröm libabőrös lett dzsekim alatt. Úgy tűnt az egész hely kihalt, csupán az óceán hullámainak morajlását hallottam. Megtaláltam a nehéz vasajtót, a telefonommal világítva megpróbáltam kinyitni. A hely régóta elhagyatott lehetett, a rozsda már ette a fémet, a nyikorgást ágyúdörgés szerű ricsajnak éreztem. Behunytam a szemem és beléptem az épületbe. A telefonom gyenge fénye csupán egy-két lépésnyi területet világított be előttem. A szívem szapora dobogását a torkomban éreztem, lépteim zaját sokszorta hangosabbnak éreztem, mint általában. Hirtelen valami ricsajt hallottam magam mögött, megdermedtem, de a zaj forrása elült, ismét csend telepedett a raktárra. Tovább puhatolóztam. Minden lépéssel egyre távolabb kerültem a bejárattól és ennek nagyon is a tudatában voltam. Talán még soha nem féltem ennyire.

- Helló, szépségem - a kegyetlen hang villámcsapásként ért. Úgy éreztem mozdulni se tudok, végtagjaim felmondták a szolgálatot. Egy idegen férfi légzését hallottam magam mellől, agyam kétségbeesetten követelte, hogy azonnal tűnjek el onnét. Halk nevetés törte meg a feszült hallgatást, de ez már a közvetlen közelemből hallatszott. Egy hatalmas kéz érintését éreztem a bőrömön...

Egy kipufogó hangja ébresztett fel a rémálmomból. Egész testem hideg verejtékben fürdött, a vékony takaró gúzsba kötött. Kiszabadítottam magam a selyem fogságából és felültem az ágyban. A régi szobám megnyugtató látványa fogadott. Az ismerős sárga falakat nézve lecsillapítottam szapora légzésemet. Mikor összeszedtem magam, elindultam, hogy enyhítsem torkom szárasságát. Az ágy mellett lévő ébresztőórára néztem. Hajnali fél három volt, így nem éreztem szükségét annak, hogy köpenyt rángassak magamra.

A hatalmas ház kissé ijesztő volt, főleg egy ilyen rémálom után, így inkább felkapcsoltam minden villanyt, ami az utamba került. Meglepve tapasztaltam azonban, hogy a konyhában már világos volt. A magas férfialakot még hátulról is felismertem. Göndör haja kócos volt és úgy tűnt ő sem hitte, hogy éjszakai sétája során belebotlik valakibe, mert rajta is csupán egy kopott boxer volt.

Be kell valljam, hogy a srác kifejezetten meglepett az elmúlt napokban. Mikor megjött annyira hideg és bunkó voltam vele, amennyire csak tudtam, de őt úgy tűnt ez egyáltalán nem zavarja. Sőt! Minden nap megjelent a garázsban, hogy segítsen nekünk, és bár nem értett az autószereléshez, Guido útmutatásaival hamar belejött és be kell látnom, hogy nagyban segítette a munkánkat. Egy idő után már én is túlzásnak éreztem, hogy beszólogatok neki, így inkább befogtam a számat. Úgy tűnt, hogy ezt Harry előre lépésként könyveli el, innentől ugyan is megpróbált beszélgetéseket kezdeményezni. Én főleg hallgatásommal tüntettem, de Guidoval hamar összebarátkoztak.

Harry valószínűleg megérezte, hogy figyelik, mert hátrakapta a fejét. Zöld szemével kissé pimaszul végigmért. Hál'istennek nem voltam szégyenlős fajta, különben biztos, hogy elpirultam volna, hisz nem volt más rajtam, mint egy lenge hálóing, ami valljuk be, nem sokat takart.

- Ne hittem volna, hogy találkozok valakivel ilyenkor - szólalt meg végül a szokásosnál is rekedtebb hangon.

- Csak egy pohár vízért jöttem - válaszoltam. Szavaimhoz hívem elindultam a hűtőhöz, majd kivettem egy üveg vizet. A hideg innivaló rettentően jól esett, felüdülve fordultam vissza késő esti beszélgetőpartneremhez.

- Izgulsz? - kérdezte.

- Talán egy kicsit - füllentettem. Az igazság az volt, hogy a gyomrom már most összezsugorodott és egész testemben remegni kezdtem, ha az esti megmérettetésre gondoltam.

- Tudod már, hogy ki lesz az ellenfeled? - pár nappal ezelőtt beszélgettünk erről Guidóval. Kissé aggasztó volt, hogy a vetélytárs is legalább olyan titokba tartja a versenyzője kilétét, mint mi.

- Fogalmam sincs - feleltem.

Másodpercekig csak néztük egymást, egyikünk sem tudta mit mondhatna a másiknak. Most jutott csak eszembe, hogy utoljára akkor voltunk kettesben, mikor egyszerűen közöltem vele, hogy soha többé látni sem akarom. Lesütöttem a szemem erre az emlékre. Be kellett látnom, hogy ha nem is örülök, hogy nem hallgatott rám, de az letagadhatatlan volt, hogy hasznos a jelenléte.

- Elmehetek veletek? - kérdezte Harry hirtelen, mire felkaptam a fejem.

- Hova? - értetlenkedtem.

- A versenyre.

Tátva maradt a szám. Nem gondolhatta komolyan. Hatalmas kockázattal járt egy ilyen versenyen való részvétel, főleg egy olyan híresség számára, mint Harry.

- Miért szeretnél velünk jönni? - kérdeztem meg végül.

- Érdekel. Az ember nem mindennap láthat ilyet.

- Tehát ennyi? Kíváncsiság? Nem gondolod, hogy kicsit veszélyes vállalkozásba kezdesz a kíváncsiságod kielégítése végett? - vontam fel a szemöldököm. Kérdéseim mintha szórakoztatták volna.

- Kedvelem a veszélyt - válaszolta egy félmosoly kíséretében, majd az ajtó felé vette az irányt - Aludj jól! - intett még búcsúzóul.

- Szép álmokat, Styles - válaszoltam, majd én is felfelé vettem az irányt.
---
Egész nap türelmetlen és hisztis voltam. Szó szerint nem tudtam mit kezdeni magammal, mindenkit letámadtam, aki hozzám szólt. Anyám ebédnél már kiakadt a viselkedésemen és megkért, hogy a délutánt inkább töltsem a szobámban, hisz csak elrontom a család hangulatát. Kérésének boldogan tettem eleget, kiköltöztem egy fürdőruhában az erkélyre és napoztam. Ezt szerettem mérhetetlenül Brazíliában: szinte mindig meleg volt. Ma is napsütéses, forró nap volt. A napozás jót tett szétcincált idegeimnek, gondolatban ezerszer is lepörgettem a stratégiámat. Teljesen mindegy volt, hogy ki ellen kell kiállnom, volt már annyi versenytapasztalatom, hogy ne jelentsen gondot megverni. Legalább is ezzel nyugtattam magam.

Egyszer csak Blake telepedett mellém a másik székre. Napszemüvege ellenére megéreztem szemrehányó tekintetét. Pontosan tudtam, hogy nem örül ennek az egésznek.

- Te velünk jössz? - kérdeztem. Jó lett volna, ha eljön. Megnyugtatott volna a jelenléte.

- Nem - hangzott a lelombozó válasz - Én itthon védem a fenekedet. Tudod, mekkora balhé lenne belőle, ha anyuék megtudnák, mire készülsz.

Bólintottam. Pontosan tudtam, hogy anyu mekkora balhét rendezne, ha megtudná, hogy ismét rajthoz állok. De mégis elkezdtem az eddigieknél is jobban stresszezni. Nem tudom, hogy miért - hisz Harry és Guido is ott lesznek - mégis elhagyatottnak éreztem magam.

- Menni fog - váltott hangnemet Blake - ezerszer csináltál már ilyet és még egyszer sem vesztettél. Ennek azért önbizalmat kéne adnia.

- Egyszer nagy bajba kerültem - feleltem halkan - még mindig szoktam álmodni az élménnyel. Akkor hagytam abba. Egyszerűen csak izgulok, hogy vissza kell mennem.

- Ezt soha nem mesélted - bátyám hangjában egyszerre volt szemrehányás és aggodalom, de nem néztem felé - azt hittem, hogy azért hagytad abba, mert leszerződtettek.

- Titokban még egy ideig csináltam.

- Mi történt? - Blake megfogta a karomat, de még mindig kerültem a szemkontaktust.

- Nem érdekes - erőltettem mosolyt az arcomra - aki a tűzzel játszik néha megégeti magát. Csak most előjött ez az emlék. Nem kellett volna felhoznom. Igazad van, nem lesz semmi baj. Meg persze ott lesz Harry és Guido is. Ha kell meg tudnak védeni.

Blake nem tűnt meggyőzöttnek, de végig simítottam a vállán, majd bementem az ajtón. Beálltam a forró víz alá, hogy ellazítsam az izmaimat. Próbáltam a feladatomra koncentrálni. Mikor végre úgy éreztem valamennyire ellazultam, elindultam az edzőterem felé, hogy kicsit bemelegítsek.

Már meg sem lepődtem, mikor a futógépen megpillantottam Harryt. Az elmúlt két hétben folyamatosan belebotlottam, hol véletlenül, hol direkt. Ő nem vett észre, csak akkor, mikor már felvettem egy súlyzót. Kivette a füléből a fülhallgatót és egyenesen rám nézett. Nem nagyon volt kedvem beszélgetni, így intettem neki.

- Nyugodtan hallgasd csak. Most inkább koncentrálnék.

Bólintott, majd visszatette a fülest. Nem tehettem róla, de elgyönyörködtem benne, miközben futott. Bár nekem háttal állt, az ablakon visszatükröződött az arckifejezése. Egyértelműen jóképű volt, mikor pedig ennyire koncentrált, egyszerűen szívdöglesztő. Elmosolyodtam, amit csak akkor hagytam abba, mikor láttam, hogy ő is engem bámul az üvegen. Gyorsan elkaptam a tekintetem és most olyan történt velem, ami nagyon régen nem: elpirultam.

A kínos szitut Guido törte meg, mikor berobbant az ajtón.

- Cassie, Harry lassan indulnunk kell.

Nagyot nyeltem és csupán ennyit mondtam:


- Akkor hát eljött az idő.

1 megjegyzés: