14. rész - Felejteni, de hogyan?

Sziasztok!

Nos, mint ígértem hozom is az új részt! Lehet, hogy egy kicsit utálni fogtok a vége miatt, de legalább lesz miért várni a szombatot :)

Köszönöm szépen a pipákat és a kommenteket, nagyon jól esnek, kérlek most is hagyjatok magatok után nyomot!

Viszont ismét a véleményeteket kérném. Cara karaktere tök spontán jött, hirtelen elhatározásból, viszont ha nektek is tetszik lehet, hogy visszatérő szereplő lesz. Szóval, ha gondoljátok írjátok meg, hogy hogy tetszett!

Végül, köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek a versenyre, hogy őszinte legyek mikor meghirdettem azt hittem, hogy kb. senki nem fog jelentkezni, sokat jelent, hogy már két nap alatt annyian jöttetek, hogy a fejemet kell vakarnom, hogy hogyan tartsam be a határidőket :))) Tényleg nagyon hálás vagyok!

Hopp, ez egy kicsit hosszúra sikeredett, ne haragudjatok! Kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel

- Hahó, Hazzát hívja a föld!!! - kiabált bele Niall a képembe - Élsz még?

- Igen, bocsi - motyogtam magam elé.

Ismét elmerültem a gondolataimban. SMS-t vártam Cassie-től, ami bármily meglepő csak nem akart megérkezni. Két hete, hogy hazaértünk Rio-ból, és azóta alig kapok róla életjelet. Nekem meg nincs időm folyamatosan utána koslatni, hisz a bandával is törődnöm kell. De úgy érzem Cassie le akar koptatni. Megint.

- Na jó, ennek így semmi értelme - borult ki Liam, aki úgy tűnt eddig hozzám beszélt - Ide se figyelsz!

- Sajnálom - feleltem, majd feltápászkodtam, hogy érzékeltessem, én készen állok a folytatásra.

- Tele van már a padlás a sajnálomjaiddal! - dühöngött Liam tovább - Á, nekem mára ennyi elég volt.

Fel is vette a pulcsiját és bevágta maga mögött az ajtót. A többiek nem szóltak egy szót sem, de a ki nem mondott szemrehányásuk sokkal jobban fájt, mintha kiabáltak volna velem. Sorban mindenki kiment a szobából, csak Louis maradt hátra.

- Nézd, tudod, hogy mi mindig mögötted állunk, de ez így nem mehet tovább. Szétszórt vagy, nem figyelsz. Nem csak a bandát, de saját magadat is tönkre akarod tenni?

- Sajnálom - mondtam ismét.

- Néha úgy érzem, nem is figyelsz ránk. Mintha a falnak beszélnénk, mindig az a válasz, hogy sajnálod!

- Tényleg sajnálom - feleltem, majd hátra dőltem a kanapén.

- Akkor változtass! Nem ér ennyit egy lány sem.

- Honnan veszed, hogy egy lányról van szó? - kérdeztem vissza, bár csak tetettem az idiótát. Louist ennyivel nem tudtam átverni.

- Pff... Ki másról lenne szó, mint a nagy Cassandra Clarke-ról! Na mondjad, mi van most köztetek?

- Semmi - motyogtam, majd a kezembe vettem a telefonom, nagyon, de nagyon nem akartam erről beszélni.

- Kitalálom, hívást vársz tőle?

- SMS-t - utáltam mikor Louis ezt csinálta. Csökönyösebb volt, mint egy szamár.

- Miért kell belőled mindent harapófogóval kiszedni? - ütött bele a vállamba Louis - Gyerünk Harold, beszélj végre!

Nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy Louis nem hagy addig békén, ameddig nem mesélek el neki mindent. Nem tudom miért, de valahogy a Cassie-vel való kapcsolatomat nem szerettem volna megbeszélni senkivel. Talán azért, mert pontosan tudtam, hogy mit mondanának az emberek: hagyd már békén, ha ennyire nem akarja!

- Semmi nincs közöttünk. Brazíliában úgy tűnt, hogy alakul valami, de visszajöttünk Londonba és megint semmi.

Louis szemöldök ráncolva nézett rám. Megijesztett azzal, hogy mennyire komoly képet vágott. Ez nem különösebben volt rá jellemző.

- Mi van? - tettem szét a kezem, mikor már vagy egy perce csak bámult rám.

- Semmi, semmi - utánozta a hangomat - Nagyon sajnálom. Olyan vagyok, mint egy élőhalott. Styles, figyelj rám. Ismerlek, tudom, hogy nem adod fel könnyen, és ezt tisztelem is benned. De ha valami ennyire nem megy, akkor nem kell erőltetni.

- Lehet, hogy igazad van - sóhajtottam, majd én is felvettem a pulcsimat.

- Jól van, holnap találkozunk! - búcsúzott Louis is - Szedd össze magad!

Mikor kiértem a kocsihoz, rájöttem, hogy semmi kedvem nincs hazamenni a tök üres lakásba, ahol össze lennék zárva a telefonommal, meg a viszonzatlan vonzalmammal. Végül úgy döntöttem, hogy mivel úgy is régen mozdultam már ki, inkább a Funky Buddha felé veszem az irányt. Tekintve, hogy csak az ökör iszik magában, gyorsan tárcsáztam barátomat, Cara Delevingne-t, hogy tartson velem. Ő mindig fel tudott dobni.

- Szia, drága - vette fel a telefont, már az első csengésnél.

- Hello - mosolyogtam. El tudtam képzelni Cara-t otthon, szakadt pólóban, amint épp valami szart néz a TV-ben - Nincs kedved bulizni egyet?

- Tudod, hogy engem bármikor rá tudsz beszélni egy jó kis bugira - válaszolta lelkesen - mi jár a fejecskédben?

- A Funky Buddhára gondoltam, de bármilyen javaslatot szívesen fogadok.

- Van valami parti, benn a belvárosban - csacsogta lelkesen, de hallottam, hogy a háttérben valami csattant - oda benézhetnénk.

- Minden oké? - kérdeztem azért rá.

- Ja, persze, csak leejtettem az ööö... Mindegy, a lényeg, hogy valami a földre került. De onnan úgy sem esik tovább, nem igaz? Na, figyelj, cukorbogyó, gyere ide, én addig megpróbálom összeszedni magam.

Azzal letette. Csak a fejemet csóváltam, Carának megvolt a maga sajátos stílusa, de remek ember volt és jó barát. A lakása felé vettem az irányt, és pár perc múlva be is kopogtattam hozzá. A jól ismert kócos, szőke hajjal keresztezett arc fogadott az elmaradhatatlan mosollyal. A lakás alapjában véve tágas lett volna, ha Cara nem dobálja össze-vissza a cuccait, amitől inkább szűkösnek tűnt a hely.

- Dobd csak le magad valahova - kiabálta Cara a hálószobából - És közben meséld el, hogy miért is megyünk bulizni?

- Annak, oka kell, legyen? - pakoltam arrébb néhány ruhát a kanapéról, hogy helyet kerítsek magamnak.

- Nálam? Nem. Nálad? Komoly indok kell. Szóval mi történt?

Most is úgy éreztem bárcsak lenne végre valaki, aki nem faggat. Nagyon hálás voltam mindenkinek, hogy aggódnak értem, de tényleg tele volt már ezzel a puttonyom.

- Lehet, hogy nem teszel fel kérdéseket? - kérdeztem vissza.

- Persze - lépett ki Cara, egy gyönyörű fekete miniben - Relax!

- Kösz. Gyönyörű vagy!

- Oh, te sármőr - ütött meg, majd elkezdte dobálni a holmijait a szobában - Nem láttál véletlenül egy Jimmy Choo fekete magas sarkút?

Teátrálisan körülnéztem, mire csak legyintett.

- Oh, itt is van a fele - húzott ki egy cipőt egy halomból - Hol vagy, drágám? - csak remélni tudtam, hogy a cipőhöz beszél - Édes, megtennéd, hogy amíg én hajat vasalok, addig te keresgélsz?

Nevetve láttam neki feltúrni a rumlit. Cirka egy fél óra múlva útnak is indultunk - szerencsére Carának mind a két cipő a lábán volt. Egy hatalmas raktár előtt parkoltunk le London egyik lelakott negyedében. Kissé déja vu-m volt: ez is hasonló volt ahhoz az épülethez, aminél Cassie versenyzett Rióban. Gyorsan megráztam a fejem. Azért vagyok itt, hogy elfelejtsem Cassie-t.

Az ajtó előtt rengeteg ember állt sorba, de Cara-t ez nem zavarta, egyenesen a biztonsági őrök felé vette az irányt. Mellettünk páran elküldtek minket a francba, de ez Carát soha nem hatotta meg. Mikor az ajtóhoz értünk felágaskodott és egy puszit nyomott kétajtós szekrény arcára.

- Bemehetünk? - kérdezte ezek után.

- Cara Delevingne. Van olyan parti a városban, ahol nem jelensz meg? Rajta van a neved a listán?

- Nincs. De ez akadályozott már meg engem valaha is?

- Nem hiszem, de ha kérdezik, Max engedett be - mondta és elállt az útból. Néhányan rosszallóan fütyültek a sorból.

Belül fülsüketítő volt a zene. A teljes sötétséget csak a színes lámpák oldották, mint minden szórakozóhelyen itt is a vonagló testek uralták a hatalmas tér nagy részét. Oldalt a bárpultnál szintén sokan vártak az italukra, szerencsétlen mixerek eszeveszett tempóban próbálták kiszolgálni az embereket. Cara egyenesen erre vette az irány, és mint kés a vajon jutott át a pulthoz. Egy mosoly, egy kis flört és pár másodperc múlva már mindkettőnk kezében valami neon színű izé volt.

- Ez elvileg nagyon ütős - kiabálta túl a zenét - olyat kértem, ami elfejteti minden bánatodat.

Felemeltem a poharamat, majd fenékig ürítettem. Nem sokat ettem ma és az ital valóban erős volt, tehát már a második kör után magamon kívül voltam és táncoltam a parketten. Annyira felszabadító érzés volt. A dolgok összemosódtam előttem, nem voltak problémáim, csak az előttem vonagló szőke csaj feneke töltötte ki a gondolataimat.

- Na, gyere nagyfiú - hallottam meg egy hangot magam mellett. Odapillantottam és Cara ismerős arca betolakodott a fejembe.

- Hova? - nyafogtam. Nem akartam kilépni ebből a remek állapotból.

- A detoxikálóba, ahogy elnézem - fogta meg a kezemet és elkezdett húzni. Csak vonakodva mentem utána. Ahogy kiléptem, megcsapott a hideg levegő, amitől legnagyobb bánatomra kissé kitisztult a fejem.

- Egyszer majd elmeséled, miért kellett ennyire leinnod magad? - kérdezte Cara, miközben az autóhoz terelt.

- Cassie - foglaltam össze a problémáim forrását egy mondatban.

- Clarke? - vonta fel a szemöldökét - mi dolgod van vele?

- Hmpf - adta ki magamból a gesztikulálatlan hangot, miközben próbáltam kinyitni a kocsiajtót.

- Értem, nos, ez tényleg ok az ivásra - Cara nagy kegyesen kitárta az anyósülés ajtaját.

- Vigyél hozzá! - kiáltottam hirtelen elhatározásomat.

- Dehogy viszlek - csatolta éppen be magát.

- Akkor fogok magamnak egy taxit - próbáltam kiszállni, de ez kisebb problémákba ütközött.

- Harry, nézz rám - fordította maga felé a fejemet - Nem vagy olyan állapotban, hogy beszélgessetek. Haza viszlek, kialszod magad és holnap tiszta fejjel fel majd felhívod.

- Nem veszi fel.

Cara csak a fejét csóválta, de a házam felé vette az irányt.

- Cara nem viccelek, vigyél hozzá!

- Oké, de a felelősség teljesen a tied, nem tehetsz szemrehányásokat holnap.

A város üzleti negyede felé vettük az utunkat, ahol a Tower is állt. Cara leparkolt az épület előtt, és rám szegezte pillantását.

- Biztos, hogy ezt akarod csinálni? Hidd el, nem vagy beszámítható állapotban.

- Pont ezért akarom most csinálni.

Cara segített kiszállni a kocsiból. Betántorogtam a fényűző előtérbe, ahol rögtön egy egyenruhás mitugrász sietett elém.

- Uram, ne haragudjon, de...

- Cassie - kiabáltam teljes hangerővel - Cassandra Clarke!

- De Uram, felveri az egész házat! Meg kell kérnem, hogy azonnal hagyja el...

- Cassandra! Cassandra Clarke - üvöltöttem tovább.

- Uram, nem akarok erőszakot alkalmazni, de ha magától nem hajlandó...

- Nem tudja mi a középső neve? - kérdeztem mit sem törődve az ugráló taggal - hátha arra jobban hallgat.

- Nem hinném. Nézze, nagyon késő van, szerintem Miss. Clarke már alszik. Ha holnap visszafáradna... - próbálkozott most rábeszéléssel. Láttam rajta, hogy már a végső megoldásokon gondolkodik.

- Cassie! Cassie! Cassandra! Cassie!

- Jól van, jól van, ezért ki fognak rúgni, de feltelefonálok, rendben? Csak hagyja végre abba az ordibálást!

Szegény fickót nagyon kiidegelhettem, mindenesettre nagyot nyelt és megnyomta az egyik gombot a hatalmas telefonon.

- Miss. Clarke? Elnézést kérek a késői zavarásért, de egy fiatalember az Ön nevét kiabálja az előtérben és...

- Cassie! Cassie gyere le! Cassandra!

A pasas már ismét mellettem volt, úgy tűnt Cassie hamar lerázta. Most már nem próbált meg megnyugtatni, sem az ajtó felé tolni, de szerencsétlen teljesen átizzadta az egyenruháját. Sütött róla, hogy még kezdő. Egyszer csak egy kis csengés jelezte, hogy megjött a lift és megláttam a pongyolába burkolózott női alakot.

- Semmi baj, Paul. Innen átveszem - mondta megnyugtatóan, majd felém jött.

- Mi a középső neved? - kérdeztem miközben hagytam, hogy puha kezeivel megragadjon és a lift felé tereljen.

- Mi bajod van? - Cassie arcán kisebb zavarodottságot véltem felfedezni.

- Nem tudom a középső neved...

- Aurora.

Mikor a lift ajtó becsukódott, hirtelen nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nagyon közel egy nagyon kis helyen. Ismét megcsapta az orromat a kellemes vanília illat, mely teljesen eltompította - jelenleg amúgy sem nagyon éles - érzékeimet. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a két karját, a feje felé emeltem, majd a falhoz nyomtam. Cassie felnyögött, de nem próbált meg kiszabadulni, csak dacosan a szemembe nézett.

- Na, és most mi a terved, Styles?