2. évad 6. rész - Mi fog történni?

Sziasztok!
Először is kezdjük a pozitívumokkal: elértük a 30000-es látogatottságot! Nagyon szépen köszönöm. Arra gondoltam, hogyha elérjük az 50.000 vagy az 50 feliratkozót akkor valami meglepetést készítek nektek :)
Most pedig egy kis negatív: sajnos nem kaptam visszajelzést az előző részhez. Az új design nem teszi lehetővé a pipálást, szóval csak írásos formában tudtok nekem jelezni, ami nekem nagyon fontos, így kérlek titeket, ha van egy percetek, akkor írjatok, már egy sornak is nagyon örülök.
Ölellek titeket:
Raquel

Még mindig szaporán lélegeztem, képtelen voltam megnyugodni. A fájdalom átjárta a testem, bár nem igazán tudnám megmondani, melyik részem is sérült meg. Úgy éreztem, mindenem. Kezemet hátracsavarták a hátam mögé és valami erős kötéllel kötözték meg, így mozdulni sem tudtam, mindazonáltal a vállam természetellenes módon csavarodott. A szám felszakadt ekként a vérem kis patakokban folyt az ajkaim közé.

Szó szerint behajítottak egy fehér furgon hátuljába, majd a kidobók bemásztak mellém. Az egyikük megajándékozott még egy rúgással a hasamba, csak hogy biztosra menjen. Az éles fájdalom villámcsapásként ért, nem bírtam ki, hogy ne nyögjek fel hangosan, összekuporodtam, hogy ezzel is kisebb felületet biztosítsak.

- Hagyjátok békén, azt mondtátok, ha együttműködöm, akkor nem esik baja - Cassie hangját hallottam, jóllehet őt magát nem láttam, azonban minthogyha egy csepp félelem, esetleg aggodalom szűrődött volna ki a szavaiból.

- Carlos, elég! - a sovány fickó vontatottan adta ki a parancsot, mintha mindössze arról lenne szó, hogy mennyi cukrot rakjanak a kávéjába. -  Szerintem megértette a célzást.

A felettem terpeszkedő férfi motyogott valamit egy idegen nyelven - gondolom portugálul -, majd elhelyezkedett az ajtó mellett. Társa a kezébe vette a fegyverét, azután kibiztosította kaján vigyort lőve felém. Ekkor megpillanthattam Cass-t, ahogy nagy gesztusokkal magyaráz, figyeltem, ahogy idegességében hajába túr, miközben valószínűleg öntudatlanul harapdálta az alsó ajkát. Hirtelen felém fordította a fejét és találkozott a tekintetünk. Apró mosolyra húzta a száját, akárcsak azt szeretné üzenni, nem lesz semmi probléma, de erőltetett volt, mindketten pontosan tudtuk, hogy  óriási bajban vagyunk. Az egész pusztán egy másodperc töredékéig tartott, utána visszafordult beszélgetőpartneréhez.

Tíz perc elteltével Cassie bólintott és a jármű felé indult. Az egyik izomkolosszus meg akarta fogni a karját, azonban ő egy pillantással megfenyítette, ezáltal senki sem nyúlt hozzá. Óvatosan mellém telepedett, mire nagy nehezen felültem és ölembe vontam. Fejét a mellkasomra hajtotta és becsukta a szemeit, mintha kizárólag a szívverésemet hallgatná. Éreztem, ahogy a kocsi mozgásba lendül, tehát elvisznek minket.

- Sajnálom, ez az én hibám - Cass még a suttogásnál is halkabban szólalt meg, nyilván csupáncsak nekem szánva szavait. Arca megrándult, minthogyha komoly erőfeszítésébe kerülne magába tartani az érzéseit.

- Nem tehetsz róla - feleltem, aztán megnyugtatóan elkezdtem simogatni a hátát. - Hova visznek minket?

- Egy kis repülőtérre, gondolom. Nem nagyon avatott be a terveibe - szemei kipattantak és harag villant fel bennük. - Ezért még nagyon meg fog fizetni.

- Ki ez a tag? - ráncoltam össze a homlokomat. Cass reakcióiból tisztán kitűnt, hogy nem fél tőle, nem is tiszteli, viszont olyan helyzetbe hozta, hogy kénytelen együttműködni. Emlékszem, mikor Max még szabad lábon volt, tőle szinte retteget.

- Egy idióta. Annyi esze sincs, mint egy patkánynak. Nem akartam felhívni a figyelmét, hogy pár perc múlva már az egész ország minket fog keresni. Nagyon meglepne, hogyha ki tudna minket csempészni az országból.

- És ha mégis sikerül neki?

- Akkor hatalmas bajban vagyunk - harapta be az alsó ajkát, amiből rájöttem, fél attól, hogy ez bekövetkezik. - Nem tudom, hogy pontosan mi a terve, de nagyon nagyra vágyó. Úgy vélem, valami olyasmire készül, amivel átveheti Max helyét. Elképzelhető, hogy a terve kivitelezhetetlen, szóval fogalmam sincs, mire számítsak.

Bólintottam. Cassie a vállamra hajtotta a fejét, mire én átöleltem. A szituáció ellenére meghittséget eredményezett közöttünk ez a testhelyzet, hisz olyan érzést adott, hogy bármi történik is, biztosan számíthatunk a másikra. Nem tudtam elfelejteni azt a tekintetett, amit Cass vetett azokra a pacákokra, akik bántottak. Bármennyire is fájt, boldoggá tett a tudat, hogy aggódik értem. Csókot nyomtam a homlokára, később a furgon falának hajtottam a fejemet. Az adrenalin kezdett alábbhagyni a testemben, sajgó testrészeim egyre inkább gyötörtek és lássuk be a testhelyzetem sem volt éppen kényelmesnek mondható. Próbáltam körülbelül megsaccolni, hogy mennyi ideje lehettünk úton, ám elvesztettem az időérzékemet, csupán annyit tudtam megállapítani, hogy több mint egy órája.

Mikor már úgy éreztem, képtelen vagyok megmoccanni is, mivel mindenem annyira elgémberedett, elkezdtünk lassítani, aztán hirtelen egy éles bal kanyart vettünk, mire a mellettünk ülő gorilla a nyakunka esett. Éreztem, ahogy a karomba éles fájdalom hasít, ahogy a kézfejem természetellenes pozícióban beszorult kettőnk teste közé. Káromkodva lekászálódott rólunk, miközben Cassie portugálul kiabált vele. Egy nagy fékezéssel megálltunk, szívem ismét hevesebben kezdett el dobogni, reflexből közelebb húztam magamhoz a kifejezetten törékenynek tűnő lányt. A hátsó ajtó nem sokkal később feltárult és egy zseblámpa fénye vakított el teljesen. Megragadtak két oldalról, majd kilöktek a kocsiból, egyenesen a betonra. A kemény ütközés kiszorította az összes levegőt a tüdőmből, felköhögtem, ezzel szemben próbáltam nem ezzel foglalkozni, rögtön Cassie-t kerestem a tekintetemmel. Vele, sokkal kedvesebben bántak, látszólag tartottak tőle. Saját lábán szállhatott ki, miután kirántotta a kezét fogva tartója karjaiból.

- Nos, most hogy itt vagyunk a semmi közepén, kérem szépen a telefonjaitokat! - jött előre a főnök, ezután éreztem, hogy az egyik agyatlan barom durva mozdulattal kirántja a zsebemből a mobilomat. Láttam Cass arcán, hogy nem örül ennek, habár nem értettem, miért is segít ez rajtunk, esélyünk sem volt segítséget hívni. - Tudom, azt hiszed rólam, hogy teljesen agyatlan vagyok - mérgesem felmordultam, mikor közelebb ment a lányhoz, gusztustalan kezével végigsimítva az arcán. - mindig lenéztél, úgy járkáltál közöttünk, mintha te lennél az Atya Úristen, mi meg csak férgek a talpad alatt. Viszont most fordult a kocka, szépségem. Én diktálok, és ha még egyszer meglátom azt az arckifejezést, akkor a kis barátodat kibelezem. Érthető voltam?!

Cassie felszegte a fejét és kihívóan a másik szemébe nézett, majd sziszegett egy igent.

- Törjétek össze a telefonokat!. Nemsokára rá fognak jönni, hogy elhoztuk őket, azokban a szarokban pedig van GPS. Pablo mikorra ér ide?

- Körülbelül tíz perc, főnök - szólt ki a sofőrünk, aki egy telefonon csüngött azóta, hogy megérkeztünk.

- Remek, addig van időm elszórakozni a vendégeinkkel - mosolya megfagyasztotta bennem a vért. Láttam a kezét, ahogy megfogja vele Cassie derekát, ezt követően végigcsúsztatja a fenekén, egyenesen rövid ruhája szegélyéig…

- Vedd le róla a mocskos kezedet! - törtem ki, neki is estem volna ennek az állatnak, csakhogy a biztonsági emberei résen voltak, rögtön lefogtak, ennek következtében csakis vergődni voltam képes.

- Oh, a fiatalúr egy igazi hős típus, nem igaz? - a gúny arcon csapott, a tehetetlenség pedig letaglózott. Cassie szorosan lehunyta a szemét és tűrte megpróbáltatásait, nem értettem, miért nem vág vissza. - Nézzük milyen bátor akkor, ha egy éles késsel nézz szembe?

Valaki ököllel megragadta a hajamat, aztán felrántotta a fejemet. Éreztem, ahogy fejbőröm égni kezd, ennek dacára nem tehettem mást, ránéztem a hosszú pengéjű szerszámra, ami az arcomtól pusztán centiméterekre volt.

- Évekig néztem, ahogy Max dugja ezt a kurvát. Vagyok annyira okos és nagyhatalmú, mint ő, szóval én miért nem kaphatom meg?

- Ha csak egy ujjal… - kezdtem, ám a penge a nyakamnak nyomódott.

- Akkor mi lesz? Hmm? - nyomult az arcomba, teljes látókörömet kitakarva. - Mit fogsz tenni?

- Engem akarsz, én itt vagyok - csattant fel mögöttünk egy lányhang, mire Rodrigo visszafordult. - Nem ellenkezem, csak ne bántsd!

- Milyen hősies lelkek vagytok ti! - ironizált, mire az emberei röhögni kezdtek. - De kérésed számomra parancs. Gyere ide, cica!

Komolyan fizikai fájdalmat éreztem attól, ahogy hozzáért. Mindkét kezével a fenekét markolászta, később erőszakosan magához húzta. Láttam Cassie arcán az undort, mire újra összeszedtem minden erőmet, mégis mielőtt csak megszólalhattam volna, valamelyik őröm a gyomromba vágott, mire fájdalmamban összegörnyedtem. Próbáltam ismételten feltápászkodni, mire gerincen rúgtak. Szenvedésem közben halványan érzékeltem, hogy Rodrigo ledugja a nyelvét Cassie torkán, mire dühösen felordítottam, ez azonban látszólag kizárólag örömmel töltette el. Nem érdekelt a következmény újból nekibátorodtam, ellenben újfent két lépésig jutottam, mire elkaptak a földre tepertek és rugdosni nem kezdtek. Esélyem sem volt megvédeni azt a lányt, akit szerettem.

Szenvedésemnek egy helikopter egyre közeledő zaja vetett véget. A mobilunkat egyik fogva tartónk összetörte, ezért immáron esélyünk sem volt, hogy megtaláljanak minket. Pontosan tudatában voltam annak, hogyha az a gép elindul velünk, akkor végünk van. Nekem biztosan, amint Cassie megteszik nekik azt, amit akarnak, én feleslegessé válok, következőképpen biztosan megölnek.

- Hogy mekkora szerencsétek van? - tárta szét teátrálisan a kezét. - A saját embereim mentenek meg titeket, még én is érzem a sors iróniáját.

Jóllehet semmi vicceset sem mondott, emberei ismét kuncogni kezdtek. Teljesen tisztává vált, hogy az előttünk álló személynek komoly kisebbségi komplexusa van. Gondolom évekig vágyott arra, amit Maximilian elért és most, hogy őt börtönbe zárták meglátta a lehetőséget. S habár az alapján, a kép alapján, amit Cass lefestett róla, ritka ostoba ember volt, nem ezt érzékeltem. Egyszerűen tanulatlan volt, egy ember, aki a pillanatnyi vágyainak élt, ezért is láttam egyre kevesebb esélyt a szabadulásra.

- Főnök, társaságunk érkezik perceken belül. Valaki jelentette az eltűnésüket, és még sikerült bemérniük a tartózkodásukat.

Az ember azt hinné, hogy ez minimum pánikkal tölti el, mivel elbukott a rendőrség előtt, ez a példány azonban inkább még magabiztosabbnak tűnt, sőt, mintha minden a tervei szerint alakulna.

- Remek, remek - dünnyögte inkább csak magának. - Kötözzétek meg őket, hogy ne legyen baj! A szájukkal is csináljatok valamit.

Mind a kettőnket alaposan összekötöztek, mozdulni sem tudtam, magzatpózba merevedtem. Cassie-vel ugyanígy jártak el, eztán mindkettőnk szájába valami rongyot erőltettek, ami minden segélykérési kiáltásomat elnyelte.

A helikopter közben nem messze tőlünk leszállt, igaz, csupán a hangját hallottuk, a sötétség elnyelte a környezetünket szemünk elől. Éreztem, ahogy megint talpra állítanak, ezután hamarosan felsejlett előttem a gép körvonala is. A csomagtérbe dobtak be, mintha valami hús lennék, nem sokkal később pedig egy másik test érkezett meg mellém, jelezve Cassie-nek sem szántak kényelmesebb utazást.

Egyszer csak szirénák hangja és fényes villanások törték meg berakodásuk zaját. Kapkodás kezdődött körülöttünk, majd hirtelen egy pisztoly dörrenése hasított az éjszakába.