2014. szeptember 9., kedd

2. évad 2. rész - A tetteink következményei

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, de ismét erőt vett rajtam egy betegség, ami sajnos nagyon megnehezíti az életemet. Mindenesettre próbálok a jövőben nem késni semmivel :)
Remélem tetszeni fog a rész :)
Ölel titeket:
Raquel


Ott állt előttem teljes életnagyságban. Vadítóan nézett ki, szebb volt, mint valaha. Annyiszor elképzeltem, hogy mit fogok neki mondani, hogyan kérek tőle bocsánatot, mégis ebben a pillanatban, mikor lehetőségem lenne rá, nem jönnek a szavak. Még csak rám sem nézett, szemeit először behunyta, most pedig a padlót fixírozta merev tekintettel.

- Kezdünk emberek! - kiáltotta mellettem valaki, mire Cass felkapta a fejét és beállt a helyére. Szinte éreztem a testéből áradó megkönnyebbülést, hogy nem kell velem beszélnie, én pedig csak  álltam ott sóbálvánnyá meredve, mellkasomban azzal a fojtogató érzéssel, hogy köztünk már soha sem lesz minden a régi.

- Minden oké, Styles? - kérdezte meg Liam, majd követte tekintetem útját, ami egyenesen Cassie-hez vezette. - Beszéltetek?

Csupán megráztam a fejemet. Nem volt kedvem erről csevegni, hogy meghallgathassam, mekkora barom vagyok, nem kellett rá emlékeztetni, magamtól ugyanúgy tudtam.

Körülbelül három hónappal az után, hogy Cassie bevonult a börtönbe, az egyik koncertünkön találkoztam egy lánnyal. Hosszú, szőke haj, kék szemek, kedves volt, nos, én meg magányos. Tudom, ez nem mentség, legalább is nem kéne, hogy az legyen, de mégis. Nem tudom másra fogni. Ezek után persze kiderült, hogy a csaj csak a pillanatnyi hírnévre vágyott, lefotózott a telójával, másnap pedig minden pletykalap vezető hírként hozta le. Ami pedig még szörnyűbb volt az az, hogy Cassie azóta nem állt szóba velem.

Próbáltam normálisan viselkedni, mintha nem érezném magamat szörnyen azért, amit tettem, s mert Cassie itt van tőlem mindössze méterekre, mégsem érinthetem meg. Végignéztem, hogy megy végig a kifutón, dob egy csókot Ednek, végül mosolyogva ért el a színpad végére, ahol a maga tökéletességével pózolt. A teremben minden szem rá tapadt, pontosan tudta, hogy mit csinált, tisztában volt a belőle áradó hipnotikus kisugárzásnak. Ám most nem olyan volt, mint régen. Az a Cassie élvezte volna a rátapadó tekinteteket, a mostani viszont inkább minthogyha túl szeretett volna lenni ezen.

Nem gondolkodhattam ezen sokat, hisz mi következtünk. Felálltunk a helyünkre, majd a banda elkezdte játszani a Midnight Memories első akkordjait. Elkezdtem énekelni, azonban… Az első, aki kilépett oldalról, az Cass volt. Pár centire ment el tőlem, szinte éreztem a testéből áradó meleget. Egy pillantást sem vetett rám, egyedül tovább ment, csakhogy mivel én abbahagytam az éneklést, a banda is elhallgatott, mire ő megállt. Mindenki rám nézett, senki sem értette, mi történt, én meg úgy éreztem, sürgősen levegőre van szükségem. Sohasem voltam még ennyire kényes és kínos szituációban.

- Sajnálom! - ráztam meg a fejem, eztán megkértem mindenkit, hogy kezdjük elölről.
- Minden oké? Megcsináljuk nélküled? - jött oda Zayn, amíg Cass visszament a helyére, s mindenki beállt a kezdő helyre.
- Menni fog - feleltem, azután becsuktam a szemem. Nem tudtam megcsinálni, ha Cassie-re gondolok, ha látom, ha érzékelem. Minden idegszálammal a szövegre koncentráltam, próbáltam figyelmen kívül hagyni a túlságosan is ismerős vanília illatot. Valahogy sikerült túljutni a számon, mire szerencsére kaptunk húsz perc pihenőt.

Nagy levegőt vettem, s visszamentem hozzá. Egy öltöztető csúnyán nézett rám, ezzel szemben szerencsémre a következő szekcióban nem vett részt, így volt egy kis ideje. Végre rám pillantott, tengerkék  szemei szinte foglyul ejtették az enyémeket. Felemeltem a kezem, semmire sem vágytam jobban, semmint hogy megérinthessen, viszont kitért előlem.

- Kérlek, ne! - motyogta, később elfordult, s levette a következő szettjét. Egy gyönyörű, fekete, fűzős fehérnemű szett volt, normál esetben arra való, hogy megvadítsa az embert, s letépje az előtte álló, káprázatos nőről. Ellenben most csupáncsak belenéztem a tükörbe, amiből néhány másodperc múlva vissza is bámultak rám.

- Annyira sajnálom - a begyakorolt magyarázkodás helyett csupán ezt mondtam, mivel sokkal őszintébbnek éreztem. Nem tudtam kifejezni szavakkal azt a lelkiismeret furdalást, azt a pánikot és megbánást, amit az elmúlt fél évben éreztem. Cassie ennek dacára továbbra is távolságtartó volt.
- Át kell öltöznöm - közölte, nem is reagálva előbbi szavaimra.

- Szeretlek! - mondtam leginkább elköszönésképp, viszont annyi érzelmet próbáltam ezzel átadni, amennyit csak tudtam.

Nem igazán tudtam, mit várok reakcióként, de ami történt, szerintem, arra számítottam a legkevésbé. Cass egy pillanat alatt fordult meg, tenyere pedig vörös nyomot hagyott az arcomon. Tekintete szikrákat szórt, felébresztettem a sárkányt - azt hiszem, szó szerint.

- Ne merd ezt tenni velem! - sziszegte, miközben megbökött a mutatóujjával. - Csak menj el innen, nem akarlak látni.
- Cass! - nyögtem.
- Menj!
- Kérlek! - könyörögtem.
- Cassandra, öltöznöd kell! - jött be egy hölgy, aki ezek után mosolyogva fordult felém. - Kérem, menjen ki, szoros az időbeosztásunk.

---

Persze, innentől csigalassúsággal vonszolta magát az idő, úgy tűnt, a próbának soha nem lesz vége. Mi zártuk az egész műsort a You& I című dalunkkal. Mikor ez is lement, a modellek visszamentek átöltözni, én pedig a fiúkkal az autók felé vettem az utamat. Nem tettem meg azonban mindazonáltal egypár lépést, amikor kiáltás hallatszott a hátam mögül.

- Hé, Harry! - reménykedve fordultam meg, habár már a hangszínből is tudtam, hogy nem Cass lesz az. Mögöttem tényleg nem is ő, hanem Cara futott. - Azt hittem, már meg se vársz. Na, gyere hűtlen fiú, menjünk szórakozni.

- Nem vicces - jegyeztem meg kegyetlen poénja után. - Mellesleg, nincs kedvem sehova menni.
- Oh, könyörgöm - forgatta a szemét -, Cassie is jön!
- Hogy mi? - na, most már sokkal jobban érdekelt ez a kis kiruccanás.
- Persze, rögtön figyelsz rám, mi? - nevetett, miközben kérdés nélkül huppant be a kocsimba. - Ilyenkor szokásuk beülni valahova, inni, bulizni, satöbbi. Menjünk már, el akarom pusztítani egy-két agysejtemet.

Nem is vitatkoztam többet, beszálltam és el is indultunk. Nem mentünk messzire, nagyjából három sarokra volt egy elég jónak tűnő szórakozóhely, igaz, még soha nem jártam erre. A bejárat előtt ki is szúrtam Behatit, ahogy egy másik modell társaságában cigizik. Hirtelen nem is tűnt annyira jó ötletnek ez az egész. Cassie pontosan megmondta a véleményét, miért rontsam el neki az estélyét is. Nyilván most, hogy újra a barátai között lehet, a háta közepére se kíván.

- Na, mi van, jössz már? - kopogtatott be az ablakon Cara, amivel meglepetést okozott a számomra, hiszen eddig észre sem vettem, hogy kiszállt.

Végül én is kikászálódtam, s dobogó szívvel mentem át a forgalmas úton. Az első nagy megmérettetés Behati lesz, aki nyilván annyira nem lesz elragadtatva attól, hogy eljöttem. Gyanúm be is bizonyosodott, amint odaértünk Bee szeme összeszűkült, s már nyitotta is a száját, ámde Cara közbevágott.

- Velem van, Behati - közölte elég határozottan. - Harry, ismered Lais Ribeirot?

Behati nem ellenkezett, csupán vállat vont, akárcsak azt mondaná, „nektek lesz ebből bajotok”, ezután szó nélkül hagyott ott minket. Be kell vallanom, megrettentem attól, hogy utána menjek, inkább ott maradtam Lais-szal, aki egy rettentő kedves és aranyos lány volt, ezért nem is kellett megerőltetnem magam, gördülékenyen el tudtam vele beszélgetni. Mikor bezzeg a cigarettája elégett, ő a bejárat felé indult, engem indok nélkül hagyva a kint ácsorgásra.

Igazam volt, a hely elképesztően festett. Igaz, a piros-fekete berendezésről egy pillanatra valami borbélyház jutott eszembe, noha ettől eltekintve, minden elegáns, no, meg rettentő drága volt. Nem kellett sokáig keresgélnem, hogy megtaláljam az asztalt, ugyanis lássuk be, egy legalább húsz, gyönyörű lánnyal körülvett asztalt minden férfiszem rögtön kiszúr. Mielőtt odaérhettem volna, láttam, ahogy Cassie felpattan, és felém jön. Hajaj, azt hiszem, ebből baj lesz.

- Mit keresel itt? - tette karba a kezét, mikor elég ellenséges testtartás közepette megtorpant előttem.
- Cara meghívott - próbáltam laza lenni, ugyanakkor egyrészt megrettentem tőle, másrészt legszívesebben megcsókoltam volna, legyen bármilyen következménye.

- Menj el! - hangja követelőző volt, szinte hisztérikus. Reflexből cselekedtem, kezemmel kisimítottam az arcából egy elkószált tincset.

Egy másodpercre úgy véltem, hogy győztem, hisz becsukta a szemét, azután mintha belesimult volna az érintésbe. A következő pillanatban azonban, már lendült is a keze, hogy a mai nap során másodszorra is megüssön, ám most még röptében sikerült elkapnom. Próbált szabadulni szorításomból, csakhogy sokkal erősebb voltam nála. Éppen annyira szorítottam a kezét, hogy még ne fájjon neki, ezzel szemben éreztetni akartam, hogy most nem fog előlem annyira egyszerűen elszökni.

- Eressz el, te szemét, bunkó állat! - parancsolta szinte felrobbanva az indulattól, miközben a másik kezével próbált ütni, mire azt is lefogtam. Tehetetlensége kiült az arcára, percről percre nagyobb frusztráltságot okozva benne. Próbálta a testét és a lábait használni ellenem, viszont nem sikerült kiszabadulnia. Elgondolkoztam vajon milyen borzalmas látványt nyújthatunk, ellenben rá kellett döbbennem, hogy nem érdekel. Maximálisan hidegen hagy, hogy mit gondolnak mások, csakis az volt fontos, amit ez a földre szállt angyal érzett. Muszáj volt valahogy elérnem, hogy meghallgasson. Két kezét még mindig biztosan tartva közeledtem felé, ezután átöleltem, annyira vágytam erre az érzésre, hogy nem tudtam uralkodni magamon.

Legnagyobb meglepetésemre az ellenállása megszűnt, hamarosan éreztem magam alatt válla remegését. Elengedtem és kényszerítettem, hogy rámnézzen, ekkor tudatosult bennem, hogy sír. Arcfestéke fekete csíkot hagyott csinos arcán, felemeltem a kezemet, hogy letöröljem őket, azonban minthogyha félt volna tőlem, összerezzent. Elképedve néztem rá, nem gondolhatja komolyan, hogy valaha is bántanám őt? Előbb halnék meg, mintsem hogy ártsak neki.


- Kérlek, Harry, hagyj engem békén! - ezek voltak hozzám az utolsó szavai, majd elfutott… Olyan gyorsan szaladt előlem, ahogy csak a lába bírta.

4 megjegyzés:

  1. Úristen. Csak ennyit tudok kinyögni... Mindig elkápráztatsz, mikor azt hiszem ennél már nem lehet jobb, te mégis csinálsz valamit... valami fantasztikusat. Imádom :D

    VálaszTörlés
  2. Ahhhhh.... :'( sírni fogok ... Remélem azért kibékülnek majd. Mondjuk Harry karakterét ismerve ő biztosan nem fogja feladni :) nagyon várom a folytatást
    Puszillak, Elsie Flannery

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Azért sírni ne sírj :) Nem, Harry soha nem adja fel :) Próbálok sietni vele :)
      Puszi

      Törlés