A megadott
időpontban a kijelölt terminálra érkeztem. Teljesen ledöbbentett, hogy
magángéppel megyünk. Ráadásul nem is akármilyennel! Bár néha az együttessel
szoktunk ilyen gépeket béreli, de azok fele ekkorák, mint ez.
- Ez a tied? - kérdeztem
Blake-et, aki egy csinos stewardess- szel beszélgetett éppen.
- Nem igazán -
felelte vállat vonva - A nevelőapámé.
A problémáról az
edzőteremből ismerős mogorva férfi zökkentett ki. Ami még inkább lesokkolt azaz
volt, hogy ő is bőrönddel érkezett, tehát nyilvánvalóan velünk tartott.
- Ő Gerard
Wilkinson, Ger ő Harry Styles - mutatott be minket gyorsan egymásnak Blake,
majd felszállt a repülőre. Gerard végigmért majd követte őt.
- Hagyja a
csomagokat, majd mi bepakolunk - ütötte meg a vállamat egy srác, amiből azt a
következtetést vontam le, hogy fel kéne szállnom a gépre.
A repülő belseje
ugyanolyan fényűző volt, mint a külseje. Hatalmas bőrfotelek terpeszkedtek két
oldalon, keskeny folyosót hagyva csak szabadon. A stewardess, aki az előbb
Blake-kel beszélgetett körbevezetett a gép többi részén. Megmutatta az ágyakat,
ha esetleg aludnék, és biztosított afelől, hogy bármire is legyen szükségem
azonnal megkapom. Hát igen, ez egy olyan része volt a hírnévnek, amit elég
hamar megszoktam. De elég szokatlan volt egy olyan ember társaságában utazni,
akinek valószínűleg több pénze volt, mint nekem valaha is lesz, mégis volt
magánélete. Egy kissé irigykedve néztem Blake-re. Bár imádom a rajongóimat, és
semmi pénzért nem hagytam volna abba az éneklést, mégis csábító volt, egy
nyugis élet luxussal karöltve.
Mivel késő este
indultunk szerencsére Gerard morogva bocsánatot kért és elindult aludni. Én
elérkezettnek láttam az időt, hogy egy kicsit többet tudjak meg Cassie-ről.
Persze, az interneten egy csomó infó fenn volt. Tudtam, hogy Ausztráliában
született és 10 éves koráig ott is élt, de ekkor az anyja hozzáment egy
brazilhoz, így ő és a testvérei Rióba költöztek. Azt is olvastam valahol, hogy
illegális autóversenyzéssel foglalkozott, amíg fel nem fedezték és szervezett
bajnokságokban nem kezdett indulni. Csupán öt év kellett hozzá, hogy bekerüljön
a Forma-1-be. Nem vagyok valami nagy szakértője a témának, de azt még én is
tudom, hogy ez nagyon nagy szó.
De engem nem a
lenyűgöző karriere érdekelt. Amennyire eddig megismertem ritka makacs ember
lehet, titokzatos és zavarba ejtően változékony. Lenyűgözőnek tartottam, de
lássuk be vajmi keveset tudtam arról, hogy milyen is ő valójában. És ki lehetne
hitelesebb forrás annál az embernél, aki együtt nőtt fel vele?
- Blake? - böktem
meg a vállát, mire kihúzta a füléből a fülhallgatót - kérdezhetek valamit?
- Persze - vont
vállat, majd az Iphonját lerakta egy asztalra.
- Múltkor azt
mondtad, hogy nehéz lesz Cassie-vel - mondtam - ezt hogy értetted?
- Nos, Cassie nem
egyszerű eset, az tuti. Iszonyatosan önfejű és makacs. Ha egyszer azt mondta,
hogy nem akar tőled semmit, akkor már csak büszkeségből sem fog változtatni a
véleményén.
- Hmmm - ezen egy
pillanatig elgondolkoztam - De ha elhoztál magaddal, az azt jelenti, hogy van
esély arra, hogy mégis megváltoztassa a véleményét, nem?
- Gondolom. Néha
még vele is előfordul. De kemény meló lesz.
Rengeteg
kérdés cikázott a fejemben, de valahogy egyiket sem akaródzott kiböknöm. Blake
úgy tűnt, hogy hallgatásomat a beszélgetés lezárásaként értelmezte, így ismét
elkezdett zenét hallgatni. 13 órás volt az út, tehát egy idő után mindketten
elmentünk aludni.
A stewardess
ébresztett, és az első amit észleltem azaz volt, hogy már leszálltunk. Gyorsan
le kellett szállnom, mert azt az infót kaptam, hogy a többiek már az autóban
várnak.
Jó fél órát
utaztunk, mire a házhoz értünk. Kiszállva nem kellett csalódnom, egy hatalmas
mediterrán villa előtt találtam magam. Az ajtóban egy 40-es éveiben járó nő
állt, akiről az első benyomásom az volt, hogy nagyon hasonlít Cassie-re.
Illetve gondolom, inkább Cassie rá.
- Nem is tudtam, hogy ilyen
sokan jöttök! – nézett rám kérdőn. Blake gyorsan megölelte, majd rám mutatott.
- Ő Harry Styles, egy
barátom Los Angelesből – mondta, mire a nő elmosolyodott.
- Annabelle Alvares vagyok –
nyújtott kezet, amit én gyorsan megráztam – Nagyon örülök. Szólíts csak
Annabelle-nek.
Bár ránézésre úgy
tűnt, hogy kissé távolság tartó, nagyon szívélyesen fogadott. Bementünk az
előtérbe, majd a nappaliba. Nagyon tetszett, hogy bár a ház új építésűnek tűnt
a berendezés inkább régies volt, de hihetetlenül ízléses. Az egyik – látszólag
antik – fotelben egy tinédzser lány gubbasztott, egy hihetetlen vastag könyvvel
a kezében. Ugyanolyan kék szeme volt, mint Annabelle-nek és Cassie-nek, de
mégis volt bennük valami. Olyan volt, mintha mindenből és mindenkiből elege
volna.
- Hello húgi – köszönt neki
Blake, de a lány teljesen figyelmen kívül hagyta.
- Te énekes vagy nem? –
nézett egyenesen rám – Abból a felkapott fiúbandából.
- Igen, Harry Styles –
mutatkoztam be, de viszonzásban nem is reménykedhettem.
- Azt hittem, hogy
ilyenekkel Cassie szokott barátkozni, nem te – vetette oda a bátyjának, majd
kivonult a szobából.
- Ne haragudj – mondta
Annabelle, majd helyet foglalt és intett, hogy mi is üljünk le – Veronica
stílusa kissé bárdolatlan.
- Apropó, merre van Cassie?
– kérdezte Blake, miközben elvett egy szendvicset az asztalról.
- Kint van a garázsban –
Annabelle mintha egy kissé neheztelve mondta volna ezt – azzal a börtöntöltelék
barátjával.
- Guidóval? – Blake
összeráncolta a szemöldökét.
- Vele.
- Ne haragudjatok – olyan
hirtelen pattant fel, hogy hirtelen nyugtalan lettem. Mi folyik itt?
- Elnézést – mondtam én is,
majd Blake nyomába eredtem.
Blake hátranézett,
de nem tiltakozott a jelenlétem ellen. Lementünk egy szűk lépcsőházban egy
szintet. Mikor Blake kinyitotta az ajtót a benzin és a bőr semmivel össze nem
téveszthető illatát éreztem meg. Átvágtunk egy hatalmas parkolón – melyben
legalább 10 luxusautó várakozott – és bementünk egy sokkal kisebb helyiségbe.
Úgy tűnt ez valamiféle szerelőműhelyként funkcionál, hisz emelőtől kezdve a
szerszámokig minden meg volt benne.
Azonnal kiszúrtam
Cassie-t. Egy hatalmas pólót viselt, mely leért majdnem a térdéig, hozzá pedig
egy lyukas melegítőt húzott. Arcán egy hatalmas olajcsík húzódott. Gyönyörű
barna haja kontyban volt összefogva a feje tetején, kék szemével pedig az
előtte lévő motorra koncentrált. Mellette egy napbarnított srác hajolt bele a
gépbe és portugálul magyarázott valamit.
- Halihó – köszönt Blake
angolul, amiért hihetetlen hálás voltam. Mondjuk úgy, hogy a portugál
nyelvtudásom nem volt valami fejlett.
Cassie hirtelen
kapta oda a fejét, majd mikor meglátta a testvérét csak vicsorgott egyet.
Viszont amikor engem is észrevett már lehetett rajta látni, hogy nagyon dühös.
- Te meg mi a francot
keresel itt? – kérdezte.
- Most nem erről beszélünk –
vágott a szavába Blake – Ti mit is csináltok itt pontosan?
- Autót szerelünk? – Cassie
dacosan állta bátyja tekintetét – Valami kivetni valód van ezzel?
- Hát, ha csak hobbiból
csináljátok, akkor nincs. De van egy olyan érzésem, hogy nem erről van szó.
- Semmi közöd sincs ahhoz,
hogy miről van itt szó – válaszolta Cassie, majd visszafordult az autóhoz.
- Tehát újra indulni fogsz?
– emelte fel a hangját Blake – és te hagyod neki?
- Hidd el, ha lenne más
lehetőségem, akkor nem hagynám – felelte a srác bűntudatosan. Én zavartan
néztem. Halványlila fogalmam sem volt arról, hogy mi történik.
- Nekem viszont van más
lehetőségem – közölte Blake és el is indult az ajtó felé – Szólok anyának. Elég
hamar véget fog venni ennek az őrültségnek. Van fogalmad róla, hogy mi mindent
kockáztatsz? Nem csak a karrieredet veszélyezteted, hanem még akár börtönbe is
kerülhetsz!
- Kérlek ne! Hidd el, ha nem
lenne fontos, nem tenném. Legalább hagyd, hogy Guido elmondja, miről is van
szó.
A barna srác
elkezdett mesélni. Csak lassanként esett le, hogy egy illegális versenyről van
szó, amint Cassie részt fog venni 4 nap múlva. Aggodalmasan néztem rá, de ő továbbra
is levegőnek nézett. Annyira magabiztosnak tűnt, mintha csak arról lenne szó,
hogy le kell ugrani a sarki boltba egy kiló kenyérért. Blake továbbra sem tűnt
meggyőzöttnek, hogy ez olyan jó ötlet, de látszott, hogy szívén viseli ennek a
családnak a sorsát és nem akarja, hogy kilakoltassák őket, így megígérte, hogy
nem szól senkinek egy szót sem.
- És te? – fordult felém
Cassie nem túl barátságosan – te tartod a szád?
Bólintottam, mire
már megint felém sem nézett. Nyeltem egyet. Cassie ha lehet, akkor még
ellenségesebben viselkedett, mint eddig bármikor.
Egyre jobban és jobban tetszik az írásod Raquel. :)
VálaszTörlésMia xx
Aranyos vagy :) köszönöm
TörlésÖlel:
Raquel