10. rész - Barátból ellenfél

Sziasztok!
Nos, megérkeztem az új résszel, nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Arra gondoltam, hogy tegyük egy kicsit interaktívvá a dolgot, ezért felraktam az oldalra egy szavazást, hogy melyik F1-es pilótát szeretnétek, ha nagyobb részt kapna a történetből. Remélem sokan fogtok szavazni. A másik kérésem az lenne, hogy légyszíves ha kedvetek vagy időtök engedi írjatok egy bejegyzést, mert ennél a résznél, még a szokásosnál is jobban érdekel a véleményetek!

Nem is szaporítom tovább a szót. kellemes olvasást!

Ölel titeket:
Raquel

Szinte ki kellett szöknünk a házból. Cassie úgy tűnt nem először tesz ilyet, gyakorlott mozdulatokkal mászott ki a földszinti ablakból, majd egy macska ügyességével landolt a gyepen. Nos, nekem ez nem ment ugyan ilyen gördülékenyen, a földet éréskor elvesztettem az egyensúlyom és a hátsómon landoltam. Cassie a szemét forgatta, majd elindult az utcán. Kétsaroknyit kellett sétálnunk, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Most azonban nem azért, mert Cassie ellenséges arckifejezése láttán elment a kedvem a beszélgetéstől, hanem azért mert úgy tűnt már teljesen leköti az előtte álló megmérettetés. Pár évvel ezelőtt jártam már Forma - 1-es futamon és már akkor is megdöbbentett, hogy egy ilyen verseny mekkora megerőltetéssel jár a pilóta számára. Bár az utcai autóversenyzésben nem voltam otthon, de a Cassie-ből áradó feszültség arra engedett következtetni, hogy ez sem lesz könnyebb annál.

Guido már a kormánynál ült, és rögtön el is indult, ahogy beültünk. Ő sem szólt egy szót sem, így kibámultam az ablakon. Már ezelőtt is jártam Rióban, de most egy olyan részre mentünk, amit nem igazán mutogatnak a prospektusokban. Az emberek arca itt meggyötört volt, a levegő büdös, a házak lelakottak. Minden szempár gyanakodva követte utunkat, egy barátságos tekintetet sem láttam.

De mind ez semmi nem volt, ahhoz képest, ami a következő állomásunkon várt rám. Ez már teljesen kihalt volt, mégis ki nem mondott fenyegetés lengett a levegőben. Ezt már láttam képeken: a bódévárosban jártunk. Az alvilág és a mélyszegénység kerületében. Automatikusan nyeltem egyet. Ez nem az a rész volt, ahol csak úgy fesztelenül sétálgat az ember.

Szerencsére azonban nem ez volt a végállomásunk. Túlhajtottunk a város szélén és egy elhagyatott gyártelep felé haladtunk. Látszólag egy lélek sem volt sehol, de ahogy közelebb értünk már hallottam az elfojtott zenét. Guido kiszállt az autóból, mikor megérkeztünk a kerítéshez, amit egy lakat zárt le a betolakodók elől. Guidónak azonban úgy tűnt ez nem okoz problémát, meglepetésemre viszont előkapott egy kulcsot, így akadály nélkül bejutottunk.

A gyárépület mögötti résztől leesett az állam. A zene itt már fülsiketítő volt, a tömeg pedig hatalmas. A lányok lenge ruhákba öltözve táncoltak vagy a kocsikon vagy azok környezetében. Az ember szeme, ha akarta, ha nem rájuk tévedt. Az autók gazdái között voltak gengszternek kinéző alakok, mások rappernek öltöztek. Távolabb egy emelvényt láttam, ami körül még több lány tekergett, de a rajta álló és ülő embereket nem tudtam rendesen kivenni. Őket gondoltam a pénzesebb rétegnek, hisz nem egy biztonsági ember ügyelt éberen körülöttük.

- Csapjunk bele a lecsóba - mondta Guido, amikor végre megálltunk egy helyen az autófelvonulásban. Mindannyian kiszálltunk, a talpam alatt éreztem a rap ritmusát.

- Nézd át az autót - válaszolta Cassie, majd összevonta a szemöldökét, amikor egy fekete öltönybe burkolózott alak közeledett felénk. A tömeg egyetlen szó nélkül vált ketté előtte.

- Miss. Clarke, Mr. Styles Mr. Bracamonte sok szeretettel köszönti magukat és arra kéri Önöket, hogy tartsanak vele egy italra - bár modora tökéletesen udvarias volt, minden szavából sütött az agresszió.

- Természetesen - Cassie úgy fogadta el az ajánlatot, mintha ez teljesen természetes lenne, de én aggódtam. Először is, ezek az emberek honnan tudják a nevem?

- Cassie - suttogtam - Mi fog történni?

- Semmi rossz - súgta vissza - csak maradj csöndben és akkor nem lesz baj.

Ez nem éppen nyugtatott meg, de azért próbáltam magam legalább annak tettetni. Egyenesen az emelvényhez vittek minket. Az első, ami szemet szúrt, hogy középen két ember ült egy hatalmas székben, körülöttük csaknem meztelen lányok táncoltak, hátuk mögött fekete öltönyösök egész sora. A többi jelenlévő állt, valószínűleg eddig beszélgethettek, de amint felléptünk minden szem ránk szegeződött. Az egyik ülő - egy feltűnően fiatal férfi - felpattant és valamit kiáltott nekünk portugálul. Cassie az eddig is rá jellemző hidegséggel válaszolt, mire a másik a fejéhez kapott.

- Persze, ne haragudjatok - mondta vaskos akcentussal - el is felejtettem, hogy a fiatal énekesünk nem beszéli a nyelvet! Hát akkor maradjunk az angolnál! Mérhetetlenül örülök, hogy csatlakoztak hozzánk! Miss. Clarke, nagyon lekötelez azzal, hogy Önt tudhatom az egyik autómban!

- Hogyne örülnél Bracamonte! Hisz, Miss. Clarke szinte már egy élő legenda itt - a másik férfi is felállt, jól szabott szürke öltönyben volt és sokkal öregebbnek tűnt társánál. Fehér kecskeszakálla és metsző kék szeme volt - De engem úgy értesítettek, hogy Ön már visszavonult. Minek köszönhetjük hirtelen visszatérését?

- Ugyan már, kedves barátom - kedélyeskedett Bracamonte - hisz ez magánügy. Egyáltalán nem tartozik ránk! Nos, csak azért zargattuk magukat, hogy köszönhessünk, de gondolom, rengeteg elintéznivalójuk van még...

- Ki lesz az ellenfelem? - Cassie a kérdést egyenesen a szürke öltönyösnek tette fel, aki erre egy gúnyos vigyorra húzta a száját.

- Egy régi ismerőse, Miss. Clarke! Matthias!

A felszólításra egy magas, sötét hajú srác lépett elő oldalról. Éreztem, hogy Cassie megdermed mellettem, eddigi tökéletes nyugalmának páncélja pillanatok alatt hullott le. Kissé eltátott szájjal meredt rá, kék szeme kitágult meglepetésében.

- Te? - nyögte ki végül.

- Szia Cass! - úgy tűnt őt elégtétellel tölti el Cassie döbbenete - Remélem hiányoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lep meg, hogy itt vagy, de így legalább végre összemérhetjük a tudásunkat.

- Te utolsó, szemét dög - köpte Cassie és csak a jó reflexeimnek volt köszönhető, hogy nem vetette rá magát a srácra - Te hazug, gusztustalan, alattomos...

- No de, Miss. Clarke - a szürke öltönyös úgy tűnt remekül szórakozik, Bracamonte viszont felemelte a kezét.

- Mr. Styles, biztos vagyok benne, hogy rengeteg tennivalójuk van még. Kérem kísérje vissza Miss. Clarke - ot az autóhoz.

Nem kellett kétszer mondania. Cassie azonban nem tűnt úgy, hogy szeretne együtműködni. Végül kénytelen voltam a vállamra kapni és lecipelni.

- Azonnal tegyél le, Styles - visította a fülembe, de nem érdekelt. Ha más szituációban lettünk volna valószínű még élveztem is volna a vergődését.

Guido már az autón ügyködött mikor visszaértünk. Szemöldöke a homloka közepére szaladt, amikor meglátott minket. Cassie-t nem túl gyengéden tettem le, aminek az oka az volt, hogy a végén már a körmeit is a hátamba vájta, ami nem volt túl kellemes érzés.

- Eláruljátok, hogy mit csináltok? - kérdezte meg végül Guido.

- Inkább te árulj el nekem valamit - csattant fel Cassie, olyan nyersen, hogy Guido hátrált előle egy lépést - Matthias mióta versenyzik?

Guido nem nézett Cassie szemébe. Kezeimet összekulcsoltam magam előtt. Kezdett elegem lenni abból, hogy soha nem értek semmit.

- Igazából soha nem hagyta abba - felelt végül Guido.

- Adtam neki pénzt - Cassie még mindig őrjöngött - rengeteg pénzt, hogy abbahagyja. Ő megígérte. Mit ígérte? Megesküdött, hogy többet a közelébe se meg a versenyzésnek.

- Matthias tehetséges - Guido visszafordult az autóhoz - Nem volt tisztességes ezt kérned tőle.

- Tőled is ezt kértem és te meg is tetted! Nem önzőségből kértem, hanem a ti biztonságotok miatt!

- Soha nem mondtad el, hogy mitől kell félnünk. Persze, a nyilvánvalót leszámítva. Nem csoda, hogy Matthias nem tartotta magát a megállapodásotokhoz.

- Miért véded? - Cassie úgy tűnt kezd lehiggadni, de még mindig kellőképpen bosszús volt ahhoz, hogy ne merjek belekérdezni a beszélgetésbe.

- Nem védem, csak rávilágítok, hogy az ő szempontjából is érthető a dolog. Túl magas és túl nehéz, hogy szerződtetett versenyző legyen, ráadásul a tőkéje sincs meg hozzá. Ha versenyezni akar, azt csak itt teheti, ő pedig nagyon is akar.

Cassie erre nem tudott mit mondani, csak felkapta a telefonját és elvonult. Guido a fejét csóválta, de nem szólt utána.

- Ki ez a Matthias? - kérdeztem, amikor Cassie egy fülhallgatót dugott a fülébe.

- Régen Cassie egyik pártfogoltja volt. Nagyon tehetséges volt, de nagyon vad. Cassie megtanította neki, hogyan gondolkodjon verseny közben, hogyan reagáljon egyes szituációkra.

- Oké, eddig értem, de miért haragszik rá Cassie?

- Pár hónappal azután, hogy Cassie profi pilóta lett eljött hozzám. Reszketett és a ruhája meg volt tépve, hihetetlenül rossz állapotban volt. Könyörgött, hogy szóljak mindenkinek, hogy azonnal abba kell hagynunk az utcai versenyzést. Soha nem mondta el, hogy mi történt, de mindenkivel megígértette, akivel együtt dolgoztunk, hogy nem dolgozik soha többé ilyen helyen. Akinek ez a megélhetést jelentette és elfogadta adott egy csomó pénzt. De Matthias nem tartotta be a szavát. Felkereste a stáb tagjait és a legtöbbjüket rávette, hogy térjenek vissza. Gyakorlatilag most azzal a csapattal áll ki Cassie ellen, akik régen vele dolgoztak. Olyan ez neki, mintha hátba szúrták volna.

Elgondolkodtam Guido szavain. Már értettem, hogy miért borult ki ennyire Cassie. Belegondoltam milyen lenne, ha Louis vagy bármelyik másik srác hirtelen az ellenségemmé vagy az ellenfelemmé válna. Felé néztem és így tett Guido is. Becsukott szemmel ült, úgy tűnt minden erejével a zenére koncentrál, a homlokán kis ráncok jelentek meg az erőfeszítéstől. Gondolom így próbálta lenyugtatni magát.

- Guido! - hangzott egy határozott hang a hátunk mögül. Guido kinézett a motorháztető mögül, de nem igazán örült annak, amit látott.

- Matthias! Alex! - bólintott a két érkező felé.

- Jó téged újra látni - folytatta Matthias, miközben körbe járta a kocsit - hol vannak a többiek?

- Többiek? - Guido próbálta ignorálni ellenfelünket, de ő nem igazán szerette volna magát hagyni.

- Azt ne mond nekem, hogy hárman álltok ki ellenem - nevetett Matthias.

- Miért ne mondanám? Lehet, hogy elloptál mindent, amit Cassie-vel felépítettünk, de ne felejtsd el, hogy az embereid mindent tőlünk tanultak! Csak sok szerencsét tudok kívánni.

- Nos, ezt akár vehetném sértésnek is, de nem teszem. Beszéljen inkább helyettünk a végeredmény.

Intett csatlósának, hogy menjenek.

- Seggfej  - csóválta a fejét Guido.

- Még mekkora seggfej - mondta egy lányhang - De nem baj, tudod mit szoktam mondani. Nincs annál jobb, ha jól ismered az ellenfeled stílusát. Én pedig még becsukott szemmel is tudom, hogy mit csinál Matthias a pályán.

Cassie arcán megjelent egy olyan mosoly, amitől biztosak lehettünk benne, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a földbe tapossa az ellenfelét.

---

Bármennyire is valószínűtlen Cassie káprázatosan festett tűzálló ruhában. Az ember azt hinné, hogy még egy ennyire széplány összhatásán is ront egy ilyen szerelés, de nem. Valahogy magabiztosabban, határozottabban mozgott benne, az ember úgy érezte, mintha így sokkal jobban érezné magát, mint a szokásos, hétköznapi ruháiban.

Lassan mindenki a két autó köré gyűlt, minden arcon az izgatott várakozást láttam. Mindkét versenyző az autója mellett állt és gondolataiba mélyedt. Cassie rám nézett mielőtt felvette volna a bukósisakot. Azt hiszem képzelődtem, de mintha egy apró mosoly játszott volna az ajkain mielőtt azok eltűntek volna a fehér sisak mögött. Guido segített Cassie-nek becsatolnia magát, majd beindították a motorokat.

Egy vékony, barna bőrű lány sétált a két autó közé egy sállal a kezében. Barna szeme jókedvűen csillogott, megjelenésére mindenki elcsöndesedett, így már csak a két motor halk dorombolását lehetett hallani.

- Ismeritek a szabályokat - mondta - összesen öt kört kell megtennetek a kijelölt pályán. Az győz, aki először ér célba. Mikor eldobom a sálat, kezdetét veszi a verseny.

Az izgalom hirtelen lett úrrá rajtam. Minden idegszálammal a sálra koncentráltam, mintha nekem kellett volna elrajtolnom. A várakozás idegtépő volt, a másodpercek csigalassúsággal teltek. A sál végül lassított felvételként hullott a földre.

Hatalmas füst és kerékcsikorgás. Hirtelen ennyit sikerült felfognom, majd mire újra összeszedtem magam a két autó már messze járt. A gyomrom összerándult, amikor láttam, hogy Cassie hátrányban van.

- Le tudja dolgozni? - kérdeztem Guidót.

- Persze - bólintott - nem az első körben kell megnyerni a versenyt. Cassie tudja, hogy mit csinál.

Mintha Cassie csak erre várt volna, hirtelen oldalra rántotta a kormányt és ellenfele mellé ért. Ekkor azonban egy kanyar következett, Cassie pedig ismét besorolt ellenfele mögé.

Már a gyárnál jártak, így átmenetileg elvesztettük őket szem elől. Ennek valami féle pihenést kellett volna jelentenie, de nem. Csak még jobban nőtt bennem a feszültség, amiért nem láttam, hogy mi történik. Óráknak tűnt mire ismét elő bukkantak, az meg még frusztrálóbb volt, hogy még mindig Matthias vezetett.

Három körön keresztül nem sok változás történt, azon kívül, hogy néha Cassie kivágott Matthias mögül. Viszont jó hír volt, hogy kifejezetten közel haladtak egymáshoz. A negyedik körben már komolyan kezdtem azon aggódni, hogy Cassie elveszíti a futamot, de Guidón, arcán csak egy elégedett mosolyt láttam.

- Minek örülsz ennyire? - kérdeztem türelmetlenül.

- Ki fogja idegelni - felelte - Azért próbál beszúrni mellé, még akkor is, amikor tudja, hogy esélye sincs. Hibára próbálja kényszeríteni.

- És ha nem sikerül neki? - kérdeztem rekedten.

- Nyugi, Cassie gyakorlott versenyző. Ha nincs hiba, akkor megelőzi.

Próbáltam osztozni Guido pozitív meglátásában, de valahogy nem sikerült. A rossz érzéseimet sehogy sem sikerült leküzdenem. Már az utolsó körnél jártunk.

Ekkor hirtelen Cassie ismét megpróbálkozott az előzéssel. De most nem sorolt be a kanyarnál, mint eddig tette, hanem bent tartotta az autót és megelőzte Matthiast. A tömegben jó páran éljeneztek, de nekem még mindig nem oldódott fel a gyomromban a görcs. Nem is tévedtem. Matthias már a következő kanyarban visszatámadott, de túl agresszív volt. Bár nem vagyok nagy autóverseny szakértő, de még én is láttam, hogy esélye sincs az előzésre, de ő mégsem tágított. Hallatszott egy nagy csattanás és fékek csikorgása, de a látványt eltakarta a szemünk elől a baleset füstje. Páran felsikoltottak, de a legtöbben csak döbbenten bámultunk bele a fehérségbe. Pár óráknak tűnő másodpercig nem történt semmi, majd a füstből kibontakozott egy autó.

Hörögve fújtam ki a levegőt, amikor megláttam, hogy Cassie az. Az kocsi jobb hátulja teljesen leamortizálódott, de szerencsére semmi olyan sérülés nem látszott, ami veszélyeztette volna Cassie sértetlenségét. Nem sokkal később látni lehetett, ahogy Matthias is kikászálódik a roncsból és dühében az aszfalthoz vágja a bukósisakját.

Hatalmas üdvrialgás fogadta a célba érő autót. Bracamonte volt a legboldogabb, ő gyorsan Cassie elé sietett és felemelte a jobb kezét a levegőbe, mire az éljenzés még hangosabb lett. Cassie gyorsan kiszabadította magát, és felénk indult. Guido nyakába vetette magát, majd mondott neki valamit portugálul.

Aztán felém fordult. Nem tudom miért, de a szívemet a nyakamban éreztem, mikor rám nézett. Elindult felém és a nyakamba vetette magát. Gyorsan átkaroltam a levegőbe emeltem. Az orromat megcsapta az illata és egy másodperc alatt elfelejtettem, hogy hol vagyok, és hogy mit csinálok. Az édes pillanatot végül egy rekedtes férfihang szakította meg.

- Úgy tűnik, még mindig lenne mit tanulnom tőled!

Matthias volt az. Cassie kibontakozott az ölelésünkből és felé fordult. A fiú kezet nyújtott és elmosolyodott. Cassie megragadta a békejobbot.

- Te idióta. Még is mire gondoltál?

- Fogalmam sincs - rántott vállat - Ez olyan mindent vagy semmit taktika volt.

Miután elsétált, Cassie még visszafordult felém.

- Nem hittem, hogy be fogom vallani, de örülök, hogy itt vagy Styles!