2015. január 3., szombat

2. évad 8. rész - Kisöpörni Rióból a szemetet

Sziasztok!
Igen, csoda történt, új részt hozok! Elnézést, hogy rövidebb, mint a megszokott, de itt szerettem volna lezárni a részt, szóval, remélem ezzel is meg lesztek elégedve.
Ölellek titeket és jó olvasást kívánok:
Raquel



A rendőrség barátságtalan várójában ültem kezembe temetett arccal. Az elmúlt pár napban mondhatni itt éltem, hisz így kaphattam meg a legfrissebb információkat a húgom hollétéről. Csakhogy semmi nem történt. Itt szenvedtem éjt nappallá téve ebben a büdös és lelakott helyiségben, melynek sárga falai szinte megőrjítettek már, azonban lássuk be, senki nem tudta, hogy hol lehet Cass, életben van-e még, mit csinálnak, vagy mit akarnak vele.

Egyetlen ember volt, aki hasonlóan hozzám nem mozdult innen, s az Harry nővére Gemma volt. Az elején még üvöltözött, csapkodott és verekedett a rendőrökkel, a végén még fenyegetőzött is, viszont az elmúlt pár napban már ő is csendes volt. Belátta, hogy a hatóságok mindent megtesznek, amit tudnak, még akkor is, ha ez a mi szempontunkból körülbelül a semminek felel meg.

Éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul, mint már oly’ sokszor mostanában. Nem tudom, hogyan tudnám túlélni azt, ha elveszíteném Cassie-t. Nem mondom, hogy a világ legkedvesebb, vagy legbarátságosabb teremtése, de akkor is a kishúgom, akivel együtt nőttem fel, akivel közösen kerültünk bajba, vagy fedeztük egymást a szüleink előtt. Szerettem őt, s nem bírtam itt ülni, karba tett kézzel, miközben valami senkiházi gengszterfattyú, ki tudja mit művel vele valahol Brazíliában.

Csupán ennyiben voltban biztos, hogy Cass Brazíliában van. Semelyik másik alvilági hálózatnak nincs vele dolga csak nekik. De mit akarhatnak tőle? Bosszút? Akkor már régesrég megtalálták volna a holttestét, nem sokat szoktak azzal vacakolni, hogy elrejtsék az áldozataikat. Vagy váltságdíjat? Akkor már jelentkeztek volna, miért várnának ilyen sok ideig, hisz minden másodperccel vállalják a kockázatot, hogy valamilyen csoda folytán megtalálja őket a brazil rendőrség.

Nem, itt valami másról lehet szó. Valamiről, amihez Cass személyesen kell. És mire használta a brazil maffia őt? Versenyzésre. Tehát vagy valami nagy tétű versenyről lehet szó vagy…

-        -  Kérsz kávét? – ugrottam egyet ültömben, amikor a kellemes lányhang, amire egyáltalán nem számítottam megszólított. Kusza tincseim alól néztem fel, azonban annyira nem lepődtem meg, mikor Gemma nézett rám vissza, kezében már két pohár kávét szorongatva, amik közül az egyiket felém tartotta.
-        -  Köszi – feleltem, elvéve tőle a papírpoharat, mire legnagyobb meglepetésemre helyet foglalt mellettem.

Nem volt jó bőrben, arca sápadt volt, haja zilált, idegességében pedig a körméről vakarta a körömlakkot. Szemei piroslottak a rengeteg sírástól, amelyet szinte soha nem volt képes abbahagyni. Teljesen önkéntelenül, de megfogtam a kezét, magamat is meglepve ezzel. Nagy, barna szemeivel kérdően nézett rám, de nem húzódott el, azonban én inkább visszakoztam. Blake, hogy lehetsz ennyire hülye?!

-         - Én… - kezdett bele, bár hangja rekedt volt még a sírástól. Felé fordultam, mire ő egy kissé összehúzta magát. Egyik lábát felemelte és a székre helyezte, így könnyen át tudta ölelni a térdét. – Azon gondolkoztam, hogy ha igaz, amit mondtál, hogy Brazíliában vannak… akkor talán… nem is tudom… oda kéne mennünk.

Hirtelen kaptam fel a fejemet, értetlenül meredve a lányra, aki jelenleg a padlót fixírozta. Lassan jutottak el az agyamig a szavai, melyek szerény véleményem szerint semmi rációt nem tartalmaztak.

-        -  Nem bírok már itt ülni tovább, úgy hogy semmit sem teszek. A testvérem ott van valahol a világ végén és én pedig nem segítek neki? Ebbe beleőrülök.
-       -   És mégis mit szeretnél ott csinálni? – halkan, szinte hangtalanul tettem fel a kérdést. Ketten menjünk szembe ezekkel az emberekkel? Öngyilkos küldetés, és ezt szó szerint értem.
-        -  Te ismered őket – mutatott rá – Tudod, hogyan lehet őket megtalálni, hallottam. Akkor miért nem teszel semmit?
-        -  Tegyük fel, hogy igazad van – néztem rá szúrósan. Nehogy a végén azt hozza ki ebből az egészből, hogy én vagyok a hibás… - Mondjuk meg tudom találni őket. Hogyan tovább? Több százan, ezren vannak, mégis mit tehetnénk.
-       -   Én elmegyek – állt fel. Határozott volt, láttam rajta, hogy ha akarnám, sem tudnám lebeszélni őrült tervéről – Ha nélküled, hát nélküled, bár… sokat segítene, ha velem jönnél.

Nem válaszoltam, csupán összepréseltem ajkaimat. Ennek kurvára semmi értelme. Nyilván látom én is, hogy a rendőrség semmire nem megy, de… Na, jó, ott van Guido, ő talán tud segíteni. Ha van egy kis szerencsém, akkor Matthias és a régi csapat is bevethető, de még így is őrülten kevesen vagyunk ahhoz, hogy bármit is elérjünk. Viszont talán megér egy próbát…. Gemma már éppen hagyta volna el a helyiséget, lemondva arról, hogy segítek neki, amikor utána kiáltottam.

-          Ugye tudod, hogy kurvára meg fogunk halni?


Perzselő hőség volt a Riói repülőtéren, amikor végre leszálltunk. Út közben nagyjából felvilágosítottam Gemmát, hogy ki az a Rodrigo és miért hiszem azt, hogy ő áll a háttérben. Vészesen kevés információ volt, szinte semmi, de már a felszállás előtt ráállítottam Guidót, hogy minden lehetséges információt derítsen ki, amit csak tud.

Hűséges barátunk ott is állt a betonon egy ócska furgon mellett, arcán azonban most nyoma sem volt a jól ismert mosolynak, komorsága nem ismert határt. Kezet fogott velem, majd bólintott Gemma felé, de megszólalni csakis a kocsiban volt hajlandó.

-          Szóval mit tudunk? – kérdeztem türelmetlenül, mikor már Rió belvárosa felé tartottunk.

-        -  Azt tettem, amit mondtál, körbekérdeztem, hogy mi a helyzet – kezdett bele – Cassie Rodrigónál van, ahogy sejtetted, a barom nem is csinál belőle titkot. A lényeg az, hogy mióta Strausst leültették két banda vette át az uralmat Rió felett. Rodrigó szerint neki kéne lenni most a nagyfőnöknek, de hát tudjuk, hogy mennyi esze van, ezért egy másik tag, Antonio úgy gondolta, hogy ad a kis rohadéknak. Sikerült is puccsot csinálnia és elüldöznie Rodrigót, azonban van egy kis problémája. A rendőrség rászállt, így egyáltalán nem tud drogot ki és beszállítani az országba.

-         - Ennek mi köze Casshez? – vesztettem el a türelmemet. Nem nagyon érdekeltek a helyi drogbárók apró-cseprő dolgai.
-        -  Mindjárt mondom. Ugye, ha nem tudnak drogot szállítani, akkor egy idő után a külföldi nagyfejesek kicsit be fognak pöcceni, ezért most Antonio és Rodrigo is azon dolgozik hogyan is tudná megoldani a helyzetet. Na, már most, ha igazak a pletykák, akkor a hőn szeretett Rodrigo talált is egy megoldást. És itt jön a képbe a húgod. Elvileg a van egy út, ami elvezet Kolumbiába. Nagyon titkos és veszélyes és ügyes sofőrnek kell lenni, hogy átjuss rajta.

-         - Tehát Rodrigónak azért kell Cassie, hogy kokaint csempésszen Kolumbiába? – döbbentem le.
-        -  Igazából Mexikóig kéne vinnie a szajrét, de igen. Főleg azért kell nekik, hogy átjusson a határon. Ha sikerül neki, akkor Rodrigo megnyeri a bandaháborút, hisz a külföldiek rá fogják bízni az árujukat.

-        -  És Harry mire kell nekik? – szinte már el is feledkeztem Gemmáról, aki most vékony hangon szólalt meg. Ezzel Guido is így lehetett, mert összeráncolt szemekkel nézett hátra a visszapillantó tükörben.
-         - Valamivel rá kellett venni Cassie-t, hogy azt csinálja, amit akar – felelte.
-         - Szóval, ha Cassie megteszi, amit kérnek, akkor elengedik, ugye?

Zavartan néztünk egymásra. Hogyan mondod el egy aggódó testvérnek, hogy az öccse halálra van ítélve.  Ha Cassie nem csinálja, amit akarnak, akkor meghal. Ha Cassie elbukja a feladatot, akkor is vége. Ha pedig esetleg el is jut a kokain Mexikóba, Harry akkor is csupán felesleges szemtanú lesz.

A válaszadás nehéz feladatától az mentett meg minket, hogy időközben megérkeztünk ahhoz a raktárhoz, amit a családom bérel már évek óta, és már az indulás előtt felajánlottam olyan főhadiszállás szerűségnek.

-         - Összeszedtem mindenkit, aki akár csak egy kis hajlandóságot is érzett szembeszállni Rodrigóval – mondta, mikor kiszálltunk az autóból – Jöttek egy páran.

Megfogtam a kilincset és elhúztam a nehéz vasajtót. Arra azonban, ami bent fogadott nem voltam felkészülve. A helyiségben több száz ember volt, a többségüket nem is ismertem, akik egymással beszélgetve, tanácskozva álltak. A falak mellett több száz láda állt, amiben halomban álltak a fegyverek. Összezavarodva néztem Guidóra, aki csak ennyit felelt:


-        -  Végre készen állunk arra, hogy kisöpörjük Rióból a szemetet.

5 megjegyzés:

  1. Nem mondom rendesen megleptél ezzel a résszel, nem számítottam rá :D de az ámulatom olvasás közben is folytatódott, ugyanis egészen jó kis rész lett, bár kicsit érződik, hogy már rég nem írtál ... mindenesetre nagyon várom a folytatást, ami remélhetőleg nem várat magára túl sokáig

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bár remelem bele fogok jönni, nem tervezem h máskor is ilyen sok időt hagyjak ki... Azért örülök, hogy valamennyire tetszett 😊

      Törlés
  2. Ahh, végre már annyira hiányzott a blogod :) ( a többi is hiányzik) Köszönjük a részt, sikerült alaposan meglepned, nem gondoltam volna hogy elmennek Brazíliába. Tetszik Gemma határozottsága és kíváncsi vagyok fog-e köztük valami alakulni :D Nagyon várom a kövit, remélem nem kell sokat várni rá. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök h tetszett 😃sietek a következővel!!!

      Törlés
  3. Kedves Raquel!❤
    Elöszőr írok megjegyzést amit nagyon sajnálok, de egyszerűen tegnap este óta olvasom megállás nélkül a blogod és hatalmas bánatomra nincs több rész és jó ideje nem raktál fel, de remélem hamarosan megkaphatjuk a várva várt fejezetet❤
    Egyszerűen nem tudom abba hagyni az olvasást annyira izgalmas és annira magával ragad az írásod❤ Rengeteg blogot olvastam már, de szerintem ez lett a kedvencem❤ Imádom a csattanó részeket amiket írtál és amikor már azt hittem hogy minden rendben van és happy van akkor kreálsz egy olyan hatással bíró részt hogy nagyjából leesik az állam xddd Már kb anya hülyének néz a hirtelen hangulatváltozásaim miatt hogy egyszer Harryt szidom maskor meg Cassiet xddd❤ Az biztos hogy ez egy egyedi alkotás es nem sablon❤ Egyszerűen imádom☺ Pont jol irod le a helyzetet :) Nagyon várom a következő részt hogy mi lesz Harryvel es Cassievel mert mar tülkön ülök az izgalomtol xdd Imadlak❤ Puszi: Cintia x
    U.i: bocsánat ha nincs mindig ékezet csak telefonról vagyok :D

    VálaszTörlés