27. rész - Szembesülés

Sziasztok!

Remélem nem untok még, nem panaszkodásból, de mostanában nem vagytok túl aktívak visszajelzések terén, pedig én nagyon örülnék neki! Természetesen, azoknak, akik mindig írnak rettentő hálás vagyok!

Na de, itt is van az új rész, remélem tetszeni fog :) Tudom, megint egy kicsit rövidebb lett annál, amit megszoktatok, esküszöm legközelebb hosszabbat írok! :)

Abbahagyom a rizsázást! Kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel

Hatalmasat sóhajtottam, mikor beléptem az előcsarnokba. A portás csak intett a fejével, lassan, de biztosan mindenki megszokta, hogy itt dolgozom. Rajtam kívül.

Még mindig furcsa volt reggelenként valami elfogadhatót felhúzni, - hiszen valljuk be, nem teljesen mindegy, miben érkezel meg London egyik legelőkelőbb negyedébe, na, meg az sem volt mellékes, hogy meguntam CeCe szekálását hallgatni, - azután bejönni ebbe a hihetetlenül fényűző épületbe, majd egy olyan ember dolgaival foglalkozni, akinek havi bevétele elérte a hétszázezer fontot. Igen, kiszámoltam a fizetésem alapján.

Ezen a reggelen, azonban egy plusz teher is nyomta a vállam. CeCe üzent, hogy Cassie hatalmas meglepetésre visszatért a városba. Tudtam, hogy ezt a pillanatot nem tudom az örökkévalóságig húzni, de azért örültem volna, ha még pár hetet pihen a világ másik végén. Alapból is tartottam tőle, ám most már konkrétan rettegtem, hogy mi lesz, ha  rájön, hogy randizok azzal, akivel ő… Nos, akivel ő lefeküdt néhány alkalommal.

Mikor gondolataim elértek ehhez a részhez, indokolatlan dühöt éreztem. Agyamban kéretlen képek jelentek meg arról, ahogy Harry és Cassie szeretkezik, szinte magam előtt láttam a lány tökéletes testét. Igaz, még élőben nem volt szerencsém megcsodálni, ellenben lehet, ez most jól jött. Kifújtam a levegőt. Ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó. Amennyiben bepánikolok, már a kisugárzásomból is rá fog jönni, valami nincs rendben.

Legszívesebben megnyomtam volna a lift stop gombját, de mielőtt komolyan megfontolhattam volna ezt a lehetőséget, kinyílt az ajtó. Beléptem az előszobába, majd automatikusan a nappali felé vettem az irányt, hisz CeCe-t általában ott találtam meg.

Azonban, most egy nem mindennapi látvány fogadott. Cassie és egy srác, akinek rövid, fekete haja és bronzos bőre volt, egymásba gabalyodva csókolóztak a konyha pulton. Na, ez az amerikai konyha egyik nagy hátránya. Döbbentem néztem CeCe-re, aki teljes lelki nyugalommal ült a laptopja előtt és szorgosan gépelt valamit, látszólag egy cseppet sem hatotta meg, a tőle körülbelül két méterre zajló jelenet.

- Csakhogy itt vagy - nézett rám, mikor megálltam nem sokkal előtte. - Kismillió dolgunk van. Fel kéne hívnod a rendezőket, hogy pontosan küldjék el a menetrendet. Utána hívd fel de la Rentát és mond meg neki, hogyha nem küldi át a ruhát még ma, akkor Cassie Versacéban jelenik meg, az övékét már megkaptuk. Utána hívd fel a Swarowskit, hogy tök jó lenne látni a kiegészítőket, szóval legalább a képet küldjék át a stylistnak. Te figyelsz rám?

Őszintén, egyáltalán nem tettem. A mellettem lévő fiatal pár teljesen lefoglalt. Annyira hevesen csókolóztak, hogy ha nem lett volna a hatalmas bőrszín különbség, akkor nem tudtam volna megállapítani, hogy melyik végtag kié. A pasi arcát nem láttam, mert Cassie haja mindent kitakart, de elég helyes lehetett, ami azt illeti, noha ezen nem kéne meglepődnöm. Csak rá kell nézni Harryre, hogy lássuk, Cassie nem randizik akárkikkel…  Már ha ezt randinak lehet nevezni.

- Ne törődj velük! - hallottam CeCe-t újra megszólalni. – Gondolom, kapcsolatuk egy újabb szakaszába léptek, most nyilván kielégítetlen perverzióikat valósítják meg. Úgy látszik, most jutottak el odáig, hogy valaki figyelje őket szex közben.

Nem tartottam magam prűdnek, de most egy döbbent nyögés csúszott ki a számon. Na, ne már! Én nem akarom végignézni, ahogy ezek ketten itt... Könyörgöm, Istenem, mond, hogy csak szórakozol velem!

- Akkor nagyon rossz közönséget választottak - annyira szétszórt voltam, hogy nem is hallottam a liftet, ami újabb két vendéget szállított fel hozzánk. Behati és Rihanna érkezett meg, természetesen tökéletes külsővel, ahogy két fiatal világsztártól elvárja az ember. Az előbbi mondat természetesen RiRi szájából hangzott el, aki élvezkedve foglalt helyet a kanapén. Komolyan, már csak egy popcorn hiányzik a kezéből!

- Te Jó ég! - úgy tűnt, legalább Behatit megdöbbenti ez a dolog, már kezdtem úgy érezni, velem van a baj. - Na, jó, gyerekek, szeretlek titeket, de ez sok!

- Ugyan Bee, ne mondd, hogy te nem szoktál csúnya dolgokat művelni Adam-mel! - kontrázott RiRi.

- Privát körülmények között - forgatta a szemét Beha. - Ott teljesen rendben van, de most rajtuk kívül van négy ember a szobában.

- Engem nem zavar - Rihanna kaján vigyora, tényleg erre engedett következtetni.

- De a maradék hármat igen! - Behati ellentmondást nem tűrve ment oda hozzájuk és választotta szét őket. - Cassie, Taylor! Hahó, moderáljátok magatokat, légy szíves!

Cassie és a srác, akit ezek szerint Taylornak hívtak nagy nehezen leszálltam egymásról. Most döbbentem csak rá, hogy a fiút is ismerem valahonnan. Persze, az Alkonyat filmek! Szájtátva néztem rá, mezítelen felsőteste, ugyanis tökéletes volt. Ezek szerint mégsem Photoshoppolták. Döbbenten néztem, ahogy mindenkinek puszit ad, úgy látszik, sokszor járt már itt. Hozzám is odalépett és egy kedves mosollyal az arcán bemutatkozott.

- Taylor Lautner!

- Hayley Parker! - ráztam meg a kezét, Cassie közben végig engem bámult, tekintetétől automatikusan nyeltem egyet.

- Na, jó, valami reggeliről volt szó - nyafogta Rihanna. - Ahogy látom Cassie rengeteg energiát elégetett az este és a reggel folyamán, szóval lehetne, hogy együnk? Most?

- Menjetek előre, mindjárt megyek! - felelte Cassie, hangja vérfagyasztóan nyugodt volt. - Taylor, drága, öltözz fel! CeCe, kérlek, te maradj, Hayley te is!

Tudtam, hogy valami baj van. Abban a pillanatban tudtam, ahogy Cassie rám nézett. Csupán egy alsónemű és egy köntös volt rajta, alakja valóban hibátlan, ahogy gondoltam. Kék szeme jéghidegen mért végig, miközben várta, hogy a többiek kimenjenek. RiRi csak vállat vont és Behatival a sarkában elhagyták a lakást. Taylor sem ellenkezett -, bár nagyon reméltem, hogy megteszi - és a hálószoba felé vette az irányt. Így csak hárman maradtunk. CeCe, Cassie és én.

A levegő szinte megfagyott, a hangulat egyértelműen megváltozott. CeCe úgy mozgatta a szemeit kettőnk között, mintha teniszmérkőzést nézne. Cassie azonban csak állt, karba tett kézzel és csak bámult. Én nem voltam képes a szemébe nézni, lelkiismeret furdalásom nem engedte. Tudtam, hogy tudja. Nem volt erőm megszólalni, mondani valamit a védelmemben, egyszerűen csak álltam ott, mint egy sóbálvány. A feszültséget végül CeCe nem bírta tovább.

- Na, jó, valaki kezdjen el beszélni!

Mintha csak varázslatot törne meg, ebben a pillanatban Cassie kinyitotta a száját. Hangja rekedt volt, mintha legszívesebben sírna, mégis egész lényéből fenyegetés sugárzott felém.

- Annyira hálátlan vagy, tudod? Felvettelek, mindenféle képzettség vagy tapasztalat nélkül, olyan fizetést kaptál, amit bárki megirigyelhetne. Te pedig hátba szúrtál - ez azért sántított. Először is nem ő, hanem CeCe vett fel. Másodszor nem szúrtam hátba, hiszen hivatalosan sosem jártak Harryvel. Igaz?

- Kavarni azzal a sráccal, akivel én vagyok, a hátam mögött? Komolyan? Ez lennél te? Szegény, egyedülálló anyuka, kicsit szégyenlős, kicsit nebáncsvirág, de arra azért képes, hogy megdugassa magát a főnöke pasijával, nem igaz?!

- Nem, mi sosem... - leheltem, annyira szerettem volna magamat megvédeni, de Cassie nem hagyott rá lehetőséget.

- Mindegy is. Nem érdekel... Nem érdekel... - volt valami a hanghordozásában, ami miatt nem tudtam eldönteni, hogy saját magát győzködi-e vagy az én tudomásomra akarja hozni, mennyire kicsi vagyok a szemében. - Takarodj a házamból! Szedd össze a holmidat és soha többet ne lássalak! A te érdekedben!

Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, ámde Cassie már messze járt. Csupán az ajtó csapódást hallottam, de még mindig nem tudtam megmozdulni. Ismerve és kellőképpen tartva Cassie-től tudtam, hogy rosszabbat is kaphattam volna, bár így sem volt kellemes. Ami viszont még rosszabb volt, az CeCe tekintete, ami csak úgy sugározta a csalódottságot.

- Én... - kezdtem neki a magyarázkodást, azonban a kezét felemelve jelezte, hogy nem érdeklik a szavaim.

- A törvény szerint a következő két hónap fizetését kapod végkielégítésként. Mivel szerződést írtál alá, ezért lesz egy kis papírmunkánk, a jövő héten felhívlak és megbeszélünk egy időpontot, amikor megcsinálhatjuk.

Bólintottam, majd a szám elé szorítottam a kezem, nehogy fel-feltörő zokogásom kibuggyanjon belőlem.

- Azt hiszem, jobb, ha azelőtt elmész, mielőtt visszajön! - figyelmeztetett és visszaült a gép elé, feltételezem azért, hogy folytassa a munkáját. Én összeszedtem azokat a tárgyakat, amikkel itt dolgoztam, gyorsan a táskámba gyömöszöltem őket, majd kifelé vettem az irányt. Még egyszer, utoljára visszanéztem a lakásra, majd megnyomtam a hívógombot. A liftben aztán végre elengedhettem magam, a földre rogytam és a zokogás elemi erővel lett rajtam úrrá.