25. rész - A vacsora

Sziasztok!

Először is, tudom, hogy nem lett valami hosszú ez a rész, de megígérem, hogy a szerdán kárpótollak titeket, az egy sokkal hosszabb bejegyzés lesz.

Holnap érkezik az utolsó eredményhirdetés, utána a nyereményekkel kapcsolatban is aktívabb leszek :) 

Remélem tetszik a rész, és ha olvastátok, akkor hagytok magatok után nyomot!

Ölel titeket:

Raquel

Egyszerre volt mérhetetlenül szórakoztató és kétségbeejtő ez a randi. Hayley képtelen volt feloldódni - nem igazán tudtam eldönteni, hogy ennek én, a környezet vagy a furcsa helyzetünk-e az oka. Valószínűleg így minden egyben.

Csendesen ettünk, alig hangzott el köztünk pár szó. Én titokban Hayley-t figyeltem. A testtartása zárkózott volt, folyamatosan szőke haját babrálta, kék szemét rendkívül ritkán merte rám szegezni, nemigen evett, idegessége kézzel fogható volt.

- Nem ízlik? - kérdeztem, habár inkább csak azért, hogy végre elindítsam a társalgást.

- De - válaszolta. - Nagyon finom.

Letettem az evőeszközöket. Ez kicsit hangosabbra sikeredett annál, mint vártam, Hayley összerezzent, a környezetünkben pedig többen is szemrehányóan néztek rám. Nagyot sóhajtottam. Akármennyire kényes volt ez a téma, ameddig nem esünk át ezen a beszélgetésen, addig képtelenek leszünk normálisan beszélgetni.

- Gyerünk, beszélj! - mondtam határozottan Hayley-nek.

- Tessék? - kérdezett vissza, noha az arckifejezésén láttam, pontosan tudja, hogy miről beszélek.

- Mondd el nekem, mi bánt - ütöttem meg egy kedvesebb hangszínt, ami úgy tűnt, Hayley-nek jobban tetszik. Persze, ez nem jelentette azt, hogy könnyebben elkezdett beszélni, percek teltek el, mire újra kinyitotta a száját.

- Nem értem, hogy lehet az, hogy ennyire hamar túlléptél Cassie-n - kezdte kissé bizonytalanul. - Azt mondod, nem akarsz kihasználni, hogy annak, hogy most itt ülünk, semmi köze nincs hozzá. De, ez lehetetlen. Vagy ha mégis igaz, akkor te vagy a legkétszínűbb ember, akivel valaha találkoztam. - váltott magabiztos hangnemre.

Elgondolkodtam a szavain. Be kellett látnom, igaza volt. Még én sem egészen értettem, mit keresünk itt.

- Hagytam magam sodródni az árral - kezdtem bele, mert úgy érzékeltem, valóban jár neki egy komolyabb magyarázat. - Kedvellek. Mikor odajöttél hozzám a divatbemutatón, azt gondoltam: ki ez a lány? Kedves vagy, törődsz az emberekkel. Egyszerűen úgy érzem, meg szeretnélek ismerni.

Adtam neki egy kis időt, hogy feldolgozza azt, amit mondtam. Végre rám nézett, világoskék szemei röntgenként pásztáztak. Talán végre egy kicsit jobban megbízott bennem, azonban láttam rajta, hogy még vannak kérdései.

- Cassie?

Elkomorodtam. Ez egy sokkal nehezebb kérdés volt. Megköszörültem a torkomat és úgy döntöttem, picit húzom az időt.

- Mi van vele?

Hayley lesajnálóan nézett rám, habár ezen nem is csodálkozhattam.

- Honnan tudjam, hogy ha Cassie hazajön, akkor nem akarod majd inkább őt választani?

A velem szemben ülő gyönyörű nő hangja a szokásosnál sokkal határozottabb volt. Ebből arra következtettem, végre kibújt a szög a zsákból. Ez az, amiért a leginkább aggódik.

Előredőltem a székben, mire ő automatikusan hátra dőlt. Összehúztam a szemöldököm, nem tetszettek a reakciói, egyre nagyobb rejtélynek éreztem, hogy vajon miért jött el. Kíváncsiság talán?

- Leszámoltam vele - jelentettem ki, de még mindig komoly önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy lecsillapítsam fellángoló indulataimat. - Elérte, amit akart. Soha többé, nem fogom zavarni.

Hayley aprót bólintott, bár beharapott alsó ajkából arra engedtem következtetni, nincs teljesen megelégedve a válaszommal. Azonban mintha csak negatív gondolatait akarná elkergetni, hirtelen megrázta a fejét és egy félénk mosolyt küldött nekem. Visszamosolyogtam rá, ezután intettem a pincérnek, hogy töltsön még egy kis bort.

- Soha nem voltam még ilyen helyen - mondta immár sokkal kedvesebben, Hayley. Tehát túl vagyunk a tűzpróbán.

- Nekem sem volt sokáig lehetőségem ilyen helyekre járni - jegyeztem meg, majd belekortyoltam az italomba. - De ez egy kitűnő hely. Remek étel, ráadásul távol tartják a paparazzikat.

- Szörnyű lehet - Hayley szeme között egy apró ránc jelent meg szörnyülködése bizonyítékául. - Spanyolországban láttam, mit csinálnak a fotósok, C ..., az olyan emberekkel, mint te. Körülveszik, minden szögből fényképezik, volt olyan, aki a földre vetette magát a jobb kép reményében. Nem tudnék így élni.

Elmosolyodtam arra, hogy nem meri kimondani Cassie nevét.

- Hát, a fotósok nekem sem a kedvenceim, ellenben ez ezzel jár. Nincs mit tenni.

Az este további része kellemes hangulatban telt. Meséltünk egymásnak a családunkról, a szokásainkról, a végére Hayley egész oldott lett. Bár az nem kerülte el a figyelmemet, hogy a volt férjéről nem hajlandó beszélni. Nem akartam feszegetni a témát, de óvatos próbálkozásaim falakba ütköztek, pedig igazán érdekelt volna, mi történt közöttük. A kisfiáról viszont órákat tudott volna mesélni, hihetetlenül büszke anyuka volt, igaz, volt is rá oka.

Éjfél körül hagytuk el az éttermet, a hátsó ajtón keresztül, hogy a lesifotósok véletlenül se találjanak ránk. Nem volt szükségem címlap sztorira, nem szerettem volna, ha Hayley-t komolyan kirúgják az állásából miattam. Szeretném, hogyha kikerülne Cassie hatásköréből, azonban előbb akartam neki szerezni egy állást. Ami pedig a legfontosabb, nem akartam, hogy Cassie megalázza, lehordja, és úgy küldje el.

Beszálltunk az autómba, aminek hatására Hayley rendkívül közel került hozzám, parfümjének illata megcsapta az orrom. Kellemes volt, visszafogott, szelíd, akárcsak Hayley maga. Elmosolyodtam erre a gondolatra, legszívesebben megfogtam volna a kezét, ezzel szemben az ő félénk természetével nem tudhattam, mi lenne a reakciója, így inkább nem tettem. Úgy tűnt, testem közelsége megijeszti őt, újból csendes lett, az étteremben tapasztalt feloldott énje ismét a múlté volt. Szememet az útra szegeztem, nem erőltettem a társalgást, csendben parkoltam le a házuk előtt.

Mielőtt kiszállt volna, kezemet az álla alá tettem, és magam felé fordítottam a fejét. Meglepődött, de legnagyobb örömömre, nem húzódott el. Mélyen a szemébe néztem, azt akartam, hogy tudja, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.

- Nagyon örülök, hogy eljöttél - közöltem, aztán egy másodpercnyi habozás után odahajoltam hozzá és megcsókoltam.

Szűzies csók volt, csupán egy kis puszi az ajkaira, de tudtam, nem engedhetek meg többet magamnak. Mikor hátrébb húzódtam, ő mosolyogva nézett vissza rám, szemeiben csodálkozást véltem felfedezni.

- Én is örülök - reagálta végül le egy apró mosoly kíséretében szavaim, majd végigsimított az arcomon és kiszállt a kocsiból. Tekintetem végigkövette kecses alakját, ahogy elér a házig, csak akkor indultam el, amikor a bejárati ajtó becsukódott mögötte.

Jól éreztem magam. Hayley okos volt, empatikus, remek társaság. Régen éreztem utoljára olyat, hogy valakit igazándiból én érdeklek, nem pedig a hírnevem, a pénzem vagy épp a kinézetem. Jól esett valaki olyannal lenni, aki ugyan nem adja könnyen magát, de azért mégis hagy lehetőséget egy kapcsolat kibontakozásának. Gondolataimból a telefonom rezgése szakított ki. Egy SMS-t kaptam, a feladóra nézve azonban le kellett parkolnom. Mikor már biztonságban voltam, remegő kézzel nyomtam meg a gombot, hogy elolvashassam a teljes üzenetet.

Szia! Itthon vagyok. Mindenképp beszélnünk kell! Merre vagy? Cass