2. évad 3. rész - "Think before you drive"

Sziasztok!
Hétfő van, így meg is érkeztem a következő résszel, remélem tetszeni fog nektek, s megtiszteltek pár sorral :)
Ölel titeket:
Raquel

A hűvös levegő belekapott a hajamba, ahogy London utcáin sétáltam. Az időjárás komor volt, vastag felhőréteg bújtatta el a napot, ami az én kedvemet is elrontotta. Az ember ilyenkor nem kíván magának mást, csak hogy a pihe-puha ágyában maradhasson egész nap, egy bögre meleg teával és valami romantikus filmmel karöltve.

A lábam elé egy újságot sodort az erős szél, ami beleakadt a cipőm sarkába, így kénytelen voltam belenézni. Természetesen Cassandra virított rajta, ahogy a kiszabadulása óta minden egyes nap. Percről percre dokumentálták az életét, ami miatt – bár ez alapból elég messze állt tőlem –  kezdtem megsajnálni. Szerintem még WC-re sem mehetett ki anélkül, hogy az másodperceken belül ne landoljon az interneten.

Végre megérkeztem a keresett házhoz. A fekete Mercedes terepjáró még érintetlenül állt a feljárón, tanúbizonyságát adva annak, hogy gazdája még messze nem áll készen az indulásra. Már ezen a ponton éreztem, hogy a vérnyomásom megemelkedik, a fejemben pedig nyomást érzékeltem, ami előszele volt egy esetleges komolyabb migrénnek. Előbányásztam a táskám mélyéről a kulcsomat, s kinyitottam a bejárati ajtót.

-        - Lewis Hamilton! – kiabáltam bele a vészjósló csendbe. Komolyan mondom, ha még csak fel sem kelt, tuti, hogy kibelezem, majd felnégyelem és…

-        -  Nyugi, egy perc és megyek!

Szadista gondolataimból Lewis kellemesen mély hangja ragadott ki. Ajkaimon keresztül mélyről jövő sóhaj hagyta el a számat. Ezek szerint van rá esély, hogy ne késsünk el.  Persze, ha Hamiltonról beszélünk, ez koránt sem biztos, hogy a gyakorlatban ugyancsak meg fog valósulni. Lehet, hogy a versenypályán a világ leggyorsabb embere volt, de ugyanez nem mondható el a készülődési szokásairól is. Soha nem láttam még olyan embert, aki nála lassabban lőtte volna be a séróját.

-        - Kérlek, siessünk! Két hete nem voltam itthon, szeretnék egy kis időt eltölteni Nicoval is – kiabáltam, mire megjelent munkaadóm kifogástalan külsővel a lépcsőfordulóban.

-       - Tehát csakis a fiad miatt szeretnél sietni – Lewis hangjából csak úgy sugárzott a szarkazmus, azonban nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy belemegyek a játékába.

-     - Természetesen – feleltem a leghidegebb hangnemben, amit  ki tudtam préselni magamból. – Na, gyere, legyünk túl rajta.

Hál’ Istennek a F1-es pilóta még nem volt annyira magánál, hogy erőltesse a témát – ilyenkor szerettem a reggel hatos keléseket – és csupán a slusszkulcsot vette magához, majd pár percen belül a céges autója kényelmes bőrülésén gubbasztottam és próbáltam kisminkelni magam, hogy emberi formát öltsek.

-       - Ugye, tudod, hogy engem fognak fotózni és nem téged? – kekeckedett velem tovább sofőröm, mire egy lesajnáló pillantást kapott válaszul.

-         -   Baj, ha jól akarok kinézni? – kérdeztem vissza.

-       - Dehogy, pusztán akkor, hogyha valaki olyan miatt akarsz szép lenni, aki egyáltalán nem érdemel meg téged – jegyezte meg a tőle megszokottól sokkal komolyabban, ami arra engedett következtetnem, hogy valóban aggódik értem, ez pedig valahol megható volt. Azt hiszem.

-     - Már túl vagyok rajta – feleltem hasonló hangnemben, hogy megnyugtassam, s ez csak félig volt hazugság. Nem mondom, hogy nem gondoltam gyakran arra a jégszívű, ennek dacára szívfacsaróan helyes, északi srácra, akibe egypár hónapja nagyon csúnyán belehabarodtam. Volt néhány randink, pár lopott csókunk, ám aztán úgy a Magyar Nagydíj körül egy másik lánnyal jelent meg a paddockban egyértelműen jelezve felém, hogy mindössze futó kaland voltam a számára, egy ugyanolyan buta fruska, mint a többiek, akiket a hozzá hasonló nagy sztárok ki szoktak használni.

Ami azonban még ennél is jobban belegázolt a lelki világomba az az volt, hogy ez a fekete hajú, nálam valamivel magasabb, számomra már túlságosan is izmos, finn lány, nem tűnt el mellőle, hanem hamar állandó vendég lett a futamokon. Kéthetente – ha balszerencsém volt, akkor hetente – végig kellett néznem, ahogy kéz a kézben járkálnak a futamokon, ahogy bepózol a kameráknak, és ahogy a neve futótűzként terjed a rajongók között. Egy-két hét elteltével már őt is megállították autógrammért, mintha ő is valami híresség volna.

Persze ez nem simán az egómat tette tönkre. Amikor először megláttam ezt a lányt – akit azóta jobban sátánizáltam, akár bárki mást eddigi életem során – a szívem ezernyi darabra tőrt. Úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok, a könnyek ezrével tódultak a könnycsatornámba, viszont mivel nem akartam, hogy ő vagy akár Kimi meglássa, hogy miattuk sírok, ezért elszaladtam. Egyenesen a Lewis-nak fenntartott pihenőszobába rohantam, ahol legnagyobb sajnálatomra a tulajdonos bent tartózkodott. Ugyan addig nem igazán alakult ki közöttünk bizalmi viszony – s azóta sem beszéltünk egymás magánéletéről többet, mint az szükséges -, ellenben akkor jól esett neki kiöntenem a lelkemet. Valahogy ettől megszűnt a nyomás, ami mindaddig a mellkasomat nyomta, és Lewis elhitette velem, hogy nem én vagyok a buta cafka – aminek pedig nagyon is éreztem magam –, hanem Kimi a világ legnagyobb barma, amiért hagyta, hogy kicsússzak a kezei közül, ráadásul ilyen gerinctelen módon.

Azóta azért már hónapok teltek el, s habár még mindig sajgott a szívem, hogyha rájuk néztem, ugyanakkor immár koránt sem annyira, mint eleinte. Különben is egyedül én lehettem annyira naiv, hogy komolyan elhiggyem, hogy egy olyan ember, mint Kimi Räikkönen valóban engem akar.

-      - Megjöttünk – Lewis hangja rántott vissza a valósága, ezzel is emlékeztetve engem, hogy ma még rengeteg dolgom van, következőképp nem ártana a jelenre koncentrálnom.

Egy elhagyatott repülőtéren álltunk Londontól körülbelül tizenöt percnyire. Jó pár kocsi állt mellettünk, ezzel jelezve, hogy már többen is megérkeztek. A közvetlen mellettünk állón az FIA logója díszelgett, hisz a mai rendezvényt ők szervezték. Mellettük egy Infiniti állt, melynek oldalán a Red Bull felírat kapott helyet, amellett pedig egy másik Merci parkolt. Tehát Sebastian Vettel és Jenson Button már megérkezett.

Ebben a reklámban – mely az FIA szlogenjét a „Think before you drive”-ot népszerűsítette – minden világbajnok szerepet kapott, ezáltal számíthattam arra, hogy nemsokára Kimi és Fernando Alonso is be fog futni. Nagyot sóhajtottam, mire Lewis nyugtatásképp végigsimított a karomon. Besétáltunk arra a részre, ahol egykoron a repülők szálltak fel, de meglepetésemre nem Sebastian állt ott a kamerásokkal, hanem Cassandra a maga megfélemlítő valóságában. Haja szőkébb és rövidebb lett azóta, hogy utoljára láttam, magas sarkú, fekete bokacsizmát viselt, ugyanilyen színű bőrnadrággal, egy egyszerű, szürke felsővel, s éjszínű bőrkabáttal. Noha a napot vastag felhőréteg borította, kék szemeit sötét napszemüveg takarta el, s látványosan rágózott az előtte álló operatőr képébe. Na, igen, valami soha nem változik… Ő még mindig ugyanolyan beképzelt és nagyképű, mint volt. Pedig volt arra egy halvány remény, hogy a börtönben tanul egy kis jó modort.

-        - Nézd csak, ki van itt! – húzódott hatalmas mosolyra a mellettem álló férfi szája, mire eszembe jutott, hogy ő és Cassie kifejezetten jó viszonyt ápolnak, sőt, a lánynak köszönhettem remek állásomat mellette.

-     - Seb megbetegedett – vont vállat a megszólított, ezután szemüvegét a feje tetejére tolta. Hirtelen meglepetésemben felszisszentem, hisz gyönyörű arcát egy óriási monokli díszítette. – Semmiség - felelte félvállról döbbent arckifejezésünket látva. –, pusztán több munkája lesz velem a sminkesnek.

Mielőtt akár egy kérdést is feltehettem volna, éreztem, hogy megérkezett az, akit egyáltalán nem vártam. Nem tudom megmagyarázni, honnan, ellenben a hideg végigfutott a hátamon, minden egyes szőrszálamat függőleges helyzetbe kényszerítve ezzel. Olyan hirtelen fordítottam hátra a fejemet, hogy a nyakam beleroppant. S valóban, a megérzéseim nem hagytak cserbe, Kimi lépkedett felénk teljes életnagyságban. Keresztülnézett rajtam, azután kezet nyújtott előbb Cassie-nek, utána Lewis-nak, végül bekapcsolódott a beszélgetésbe. A döbbenettől először megszólalni sem bírtam. Nem elég, hogy ország-világ előtt megalázott, még képes kizárni egy olyan beszélgetésből is, amiben én vettem részt előbb? S mindezt olyan érzéketlen nyugalommal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga? Na, ne már…

Szótlanul sétáltam oda az egyik korláthoz, hogy nekitámaszkodjak. A szomorú azonban az volt, hogy minthogyha senki nem vette volna észre hirtelen eltűnésemet, úgy folytatták a társalgást, mintha semmi sem történt volna. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, s a kemény próbálkozástól égett a torkom. Tényleg ennyire jelentéktelen lennék? Vagy csak jelentéktelenebb, mint Kimi Räikkönen.

Végig itt várakoztam, amíg végre elkezdődött a forgatás. Mindenkinek külön jelenete volt valamint egy részt legalább százszor felvettek, tehát elég sokáig tartott ez az egész. Jensonnel kezdték, ez okból mindenki más elhelyezkedett oldalt és nézték a felvételt. Egyszer csak erős markok szorítását éreztem a felkaromon, ami miatt egy fájdalmas sikoly kúszott ki a számon.

-         -  Csss! – hallottam a rekedtes hangot, amit ezer közül is felismertem volna.

-         - Mit akarsz? – kérdeztem erőtlenül, miközben egy sötét rész felé vonszolt, szinte szó szerint.

-       -  Nem beszélsz velem – jegyezte meg, hangja teljesen érzelemmentes, sem vád, sem elégedettség nem volt benne.

-          - Mégis mit kellett volna mondanom? – kérdeztem vissza cinikusan. – Hogy gratulálok?

-           - Az vicces lett volna – válaszolta egy félmosoly kíséretében, később ajkai súrolták az enyémet.

-      - Mit csinálsz? – értetlenkedtem erőtlenül, hisz lábaim már így is remegtek, ketyegőm pedig olyan hevesen és hangosan dobogott, hogy attól féltem még a felém magasodó, szívtelen ember is meghallja.

-         - Meg akarlak csókolni – jelentette ki kissé összezavarodva, eztán ismét próbálkozott.

-         - Mi van a barátnőddel? – fordítottam el a fejem ismét.

-        -  Miért vagy ennyire bonyolult? – tudakolta, ezt követően jellegzetes mozgásával hagyott ott engem a sötétben álldogálva, gyorsan vágtató szívvel. Nem tudtam, mi történt egészen pontosan, jóllehet abban teljesen bizonyos voltam, hogy nincs minden rendben Kimi és Minttu között. Ha pedig ez valóban ekképpen van, akkor van még esélyem… S bármily’ szánalmas is, még mindig azt szerettem volna, hogy Kimi az enyém legyen és csakis az enyém.